KARCOLÁSOK A SEMMIVEL SZEMBEN

Előre néznék, de fél vagy tán
egész szemmel hátulra is.
Zordon háborgása hajléktalanná lett
vándor-szívemnek csak nem nyugszik.
Mert messziről is éppen úgy lehetséges tovább fájni,
sebződni viszontagságosan.

 Valami régi sérelemmel egybekötött,
el-nem-feledhető tapasztalás igazabb összegzésre
várakozik magában csöndes,
alázott méltósággal a bilincsbe-vert Lélek.
S mert így igaz: hamvas, gyöngéd,
adakozó tekintetetek pillantása éppen
úgy összefűzhető akár
a szavakkal suttogott eskü-Igen.

 Akár még félvilági űrutazáson át is,
mikor a makulátlan sötétségben
csupán csak a csillagok
köszönnek kíváncsiskodó utazóknak;
két bimbózó szerelemittas vágy-ösztön között is
feszülhet Himalája,
Kilimandzsáró-félelem,
hátha két önzés gyilkos-tetetett párbaja
méltatlan egymásnak ugrik.

 Pillanatok idillikus, Mindenség-súlypontja
váratlan kettészakad őszinte gyerekes vallomások
ítéleteitől s előbb-utóbb mindenki már a lényegre kíváncsi:
miért pont így kellett történnie?!
- Forog tovább a kozmikus végtelen
s mégis a bolyongó,
elveszett Lélek mélyén
rezdülések rétegeiben apró mozdulások
tetszik jól felismerhetővé a Kedvest,
s aközben érintések óvatos neszeitől
meg-megremeg váll, hajlékony csípő.

 Döbbenten rádöbbennek a pillanatra:
együtt immár szúrósak, tüskésebbek lettek.
Önmagukat szurkálják ha egyszerre ölelnek
s mozdulnak iker-mozgások képleteként.

Holtfáradtan megállnak
s kutató szemeikkel nem akarják
újfent megkeresni egymást.
Még most is előre-hátra néz bennem egy naiv,
kiábrándult gyermek ki nem enged közel
s távol magához senki mást csupán csak
hegesedésnek induló stigmasebeit őrizgeti.
Ki kellene köpni egyszer
s mindenkorra belenyugodni ismeretlen
változókba a szennyezett, véres Időt!