TÖPRENGÉSEK ÚTJA

Tizenhárom éves volt, és bár apró, éppen csak fejlődésben lévő, még zsenge, körteformájú kis melleit vécépapírral igyekezett kihangsúlyozni push up melltartójában, amit valamelyik plázában vásárolt magának szülei engedélye nélkül. Nemsokára itt volt megint egy újabb szülinap, és azok a gyémántszínben tündöklő, leginkább a nyolcvanas évek Amerikáját idéző futurisztikus fülbevalók kötötték le minden figyelmét, no meg a fiúk. Apja autodidakta módon szerezte saját széleskörű műveltségét, és a kisebbfajta hisztizéssel egybekötött indulatok akkor szabadultak el, és robbantak, amikor a szülinapi partin - ahová jóformán az összes barátnőjét meghívta -, ajándékbontogatás közben apjától megkapta a teljes régi Helikon-sorozat 60-70-es évekbeli összes
sorozatkiadását.
- Nagyon sok Boldog Szülinapot drága kislányom! - nyújtotta át szerényen az esztétikusan becsomagolt, színes szalagokkal is bőségesen átkötött kartondobozt.
Először még sugárzó boldogsággal találgatott, és ujjongó ugrált föl-le a levegőbe, hogy neki mennyire fantasztikus apucija van, hogy ennyire szereti őt, és vett neki ki tudja mit? Aztán később már, amikor kezeivel valósággal barbárok módján azonnal széjjel szaggatta a díszes csomagolópapírt és kinyitotta nagy izgalommal a dobozt és meglátta a jobbára antikvár könyveket esett le neki a keserű tantusz, miszerint: Apja sosem bízott benne eléggé, hogy valami értékesebb dolgot is vegyen neki, mint ócska, molyrágta könyveket! Egy bimbódzó kamasz lány, aki élni szeretné az életet, és bulizni, és vásárolgatni akar naphosszat a legkevésbé sem fog egész álló nap a szobájában tunyán tespedni, és régóta halott pacákok verseit, és prózáit olvasgatni. Köszi szépen, de más dolga is akad bőven.
- Ö... hát... köszönöm szépen... - húzta el ferdén a száját, hiszen ténylegesen nem erre az ajándékra számított.
- Kincsem! Tudom, hogy nem tetszik az ajándék, de azt szeretném, hogy boldog, és elégedett legyél, és bár most úgy gondolod, hogy a világ egyszerű, hidd csak el, hogy az igazán fontos dolgok a szíved mélyén rejtőznek észrevétlenül! - A gondoskodó apuka görcsös igyekezettel szerette volna megértetni makacs, kötekedő lányával, hogy bizonyos sokszor elő fog még fordulni, hogy az amiről úgy gondoljuk, hogy fekete és fehér valójában sokkalta összetettebb, és komplikáltabb.
- Igen... - válaszolta. - Visszamehetnék a barátnőimhez? - kérdezte.
- Persze! Menj csak! - vette át a szót az anyuka. Elvégre ez a nap Zoéról szólt.
- Szerinted túl kemény vagyok vele?! - kérdezte töprengve az apa feleségétől.
- Hát, az attól függ szívem! Mit értesz pontosan szigorúság alatt?
- Jaj ne gyerekeskedj már te is! - dorgálta meg kissé asszonyát a férfi. - Arra vagyok kíváncsi, hogy a kamasz lányunk viselkedése meglehetősen provokatív, és lázadó lett az elmúlt pár hónap során, és nagyon féltem, hogy ne történjen semmi baja! - vallotta be.
- Ez egy nagyon következetes és rendes dolog tőled életem, de szerintem Zoé tud magára vigyázni, nem gondolod?!
- Persze, persze csak... szóval a szexel kapcsolatos kérdések és egyebek... - kezdett hebegve hadoválni.
- Ne izgulj édes! Nekem mindent elmondott és pontosan tudja mire való az óvszer! - A feleség hozzáállása a komoly dolgokhoz meglehetősen lazára, és könnyedre sikeredett, amitől a férj idegei fokozatosan kezdték elveszíteni saját kontroljukat.
- Értem! Szóval akkor ez azt jelenti, hogy dőljünk csak nyugodtan hátra, mert a mi kislányunk egy felelősségteljes, komoly nő, aki nem fog meggondolatlanul cselekedni! - mérgelődött magában, mint aki már egyébként is kiadósan felidegesítette magát, és most titkon azt remélte, hogy felesége elnéző lesz, és megvigasztalja majd.
- Apukám! Te is tudod, hogy mi Zoénk már majdnem kész nő! Örökké csak nem tarthatjuk bezárva őt, nemigaz?! - próbált ész érvekkel manipulálni, de kevés sikerrel.
Az asszony még véletlenül sem említette meg férjének a családi perpatvar elkerülése végett, hogy megvette azt a divatosan stílusos fülbevalót, melyre Zoé annyira vágyott.
Zoé meghívta magához legjobb csajos barátnőit, és alig várta, hogy kifúrják a fülét, és felpróbálhassa a szuperdögös fülbevalóit, miközben a lányok egymás között épp az aktuális pasis ügyeiket vitatták meg:
- Na ne beszélj! Tényleg láttad az Ádám szerszámát? - hüledezett az egyik.
- Na jó! Bevallom! Láttam, de csak sötétben! - vallotta be a másik szégyenlősen.
- Akkor az nem érvényes, azt te is nagyon jól tudod! Fényes napvilágnál kellett volna látnod! Én mondom különleges élmény! Egyébként is én már csináltam! Elsőre kurvára fájt, de aztán hozzá lehet szokni! - jelentette ki egy melleket növesztett kamasz lány, aki jó pár évvel tűnt idősebbnek osztálytársaitól, és szemlátomást erre nagyon is büszke volt.
- Méghogy te szexeltél! Akkor hogy néz ki a koton?
- Szerinted mégis hogy nézhet ki! Gumiból van, és kurvára nyúlik, akár a rágó! A fiúk azt húzzák fel a szerszámukra, hogy a csajoknak ne legyen gyerekük! Ennyit még én is tudok!
- Csajok! Légyszi! Mondjátok meg, hogy tetszik-e nektek a fülbevalóm? - kérdezgetett mindenkit egyenként körbe Zoé, mert ő ténylegesen is nagyon komolyan vette a barátságot, míg úgy tűnt a legtöbb barátnője csupán csak ezzel is kedvére szórakozik.
- Ki a szart érdekel az a nyamvadt, idióta fülbevalód! Felőlem meg is eheted! - jelentette ki bosszúsan az idősebbnek látszó lány. - Inkább azt áruld el nekünk, hogy szexeltél-e már, vagy sem?!
- Szerintem ez mindenkinek a személyes magánügye! Nem gondolod?! - kérte ki magának Zoé.
- Ó, ácsi! Nézzétek csak! A mi kis barátnők még soha az életben nem szexelt, de úgy kicsinosította magát, mintha randija lenne! Szánalmas vagy tud meg! - tette keresztbe mindkét kezét maga előtt.
- Te meg Edina egy nagy gyökér! Azt hittem barátok vagyunk, és akkor ilyen genyóságokat vágsz a fejemhez! Mit képzelsz?! - kérte ki magának ezt a viselkedést.
- Hát úgy látom kisanyám, hogy ez a buli bedöglött! Én akkor elhúzok innét, te pedig nyalogasd csak a saját sebeidet! - azzal evett egy nagyobbacska falatot a tortából, majd kinyitotta az ajtót, és köszönés nélkül elviharzott a maradék barátnői társaságában.
Zoé egyedül maradt saját külön bejáratú szobájában, és szerencsétlennek, kiszolgáltatottabbnak érezte magát, mint eddig valaha. Sírva fakadt, mert úgy gondolta a sírás jótékonyan hathat, és legalább később majd megszabadítsa a stresszet termelő, fölösleges lelki energiái nagy részétől. Még szerencse, hogy anyukájával annyira közös hullámhosszon voltak, hogy bőségesen elegendő volt egy mozdulat, vagy egy pillantás, és mintha összeesküvők, avagy cinkosok lettek volna némán bólintottak egymás felé, és nem volt szükségük fölösleges szavakra, melyek a legtöbb esetben úgy is hajlamosak mindent és mindenkit összezavarni.
Anyja kopogott hármat az ajtaján. Kislánykorától kezdve titkos jelekkel kommunikáltak egymással.
- Drágám! Láttam, hogy a barátnőid elmentem köszönés nélkül! Csak szeretném megkérdezni, hogy minden rendben van-e?! - óvatosan nyitotta ki résnyire az ajtót, és ennyi elég is volt, hogy lássa, amit Zoé arcán a könnyektől jócskán elmosódott a smink, és a szemfesték, mely most egy vadóc, groteszk madárijesztővé tette őt hasonlatossá.
- Kérlek anyu... most egy kis magányt szeretnék magam körül... - hüppögte, mint akit jogosan sértettek vérig.
- Drágám! Annyira sajnálom, és itt leszek az ajtónál, ha kellene valami... - felelte kicsit megijedve az anyuka, aki talán még életében nem látta ennyire szomorúnak mindig életvidám, határozott, és vagány lányát.
Eljött az este hét óra. Újból résnyire nyitotta az ajtót, és látta, hogy Zoé az ágya mellett alszik magzati pózban, összekuporodva, ökleit szorosan összezárva maga mellett. Mennyire védtelen, mennyire kiszolgáltatottan sebezhetőnek tűnt ebben a végtelenné sűrített percben. Az anyuka óvatosan belépett a szobába kezében egy takaróval, és anélkül, hogy felébresztené gyöngéden betakargatta testét. Gondolta jobb az ilyesmit kiadósan kipihenni, hogy másnap minden új megvilágításba kerülhessen.
Másnap Zoé frissnek, felszabadultnak, energikusnak érezte magát, amikor már kora reggel felébredt. A szokásos csokis gabonapelyhes reggeli elfogyasztása után elindult a gimibe, és megfogadta magának, hogy ezentúl csakis olyanokkal fog barátkozni, akik nem akarják becsapni.
Egész álló nap szándékosan elkerülte csajos barátnőit, és inkább a ,,nyomignerekkel", és a ,,kockákkal" barátkozott, akikre nagy általánosságban a kutya se kíváncsi. Később úgy vélte sikerült is összebarátkozni egy mindenki által csak flúgos srácnak nevezett fiúval, aki verseket írt, és különösen viselkedett a többiekkel. Amikor kora délután az utolsó hetedik óráról is kicsöngettek, és mindenki kiözönlött az iskolából az iskola előtti kis betonhíd korlátjának támaszkodva jól láthatta csajos barátnőit, amit éppen cigit szívnak, és látszólag magasról tesznek az egész világra. Magukon érezhette a tekintetüket, de eldöntötte, hogy semmi szín alatt nem hagyja magát tönkre tenni.
A legrosszabb tragédia azonban éjjel érte őt. Hajnali két óra lehetett, koromsötét mindenütt. Észrevette, hogy világít a kislámpa a vécében. Vajon az éjszakás műszakos apja felejtette-e lekapcsolni, miközben éppen munkába ment? Fordalta a kíváncsiság ezért felkelt, köntöst vett, hogy meg ne fázzon, és kilopakodott lábujjhegyen, hogy ne ébreszen fel senkit a vécéhez, mely közvetlenül a hálószoba mellett volt. Ekkor vette észre, hogy apja békésen üldögél a vécéülőkén, mint amikor délutánonként szunyókálni szokott egy-két órácskát, hogy éjjeli lemaradását bepótolhassa.
- Apu! Én vagyok az! Kérlek kelj fel! - gyöngéden simogatta, költögette apját, ám az elvágódott, mint egy zsák krumpli. ,,Valami nagy baj van! Ennek már a fele sem tréfa!" - gondolta és máris felébresztette anyját, hogy apja nem tér magához.
Az asszony igyekezett megőrizni hidegvérét és higgadtságát, de még így is remegő hangon hívta a mentőket, akik harmincöt percet késtek. Egy kisebb örökkévalóságot. Apját már így sem tudták megmenteni, mert az infarktus néma gyilkosok módjára támadt, és könyörtelenül elvesz mindenkit.
A temetésen Zoé észrevette, hogy egykori barátnői is ott voltak, a langaléta, idősebb lány nélkül érkeztek, majd amikor megtörtént a hamvasztás oda somfortdáltak hozzá és vigasztalón megjegyezték, hogy nagyon sajnálják a dolgot, és hogy Zoé mindig a legjobb barátnőjük marad, ám Zoé már nem akart nekik hinni.
A következő hónapokban Zoé újra és újra elővette azokat a szülinapi antikvár köteteket, melyeket nagy precizitással apjától kapott szülinapjára, és olyan sokszor átrágta magát egy-egy vers vagy épp prózai szövegrészleten, hogy nem kellett hozzá sok, és egy-két nap múltán már fejből is tudta majdnem mindet.
Borzalmasan nagy bűntudat és lelkiismeret-furdalás telepedett rá, hiszen úgy érezhette, hogy apja haláláról elsősorban együl ő tehet. Ha nem akarta volna azt az átkozott fülbevalót, ha nem akart volna olyan átkozottul gyorsan felnőni, akkor talán apja még most is a sportújságját bújná, vagy nézné a vízipóló mérkőzéseket.
Anyukája igyekezett mindig meggyőzni arról, hogy ő semmiről sem tehet: - Kincsem! Te is nagyon jól tudod, hogy apád nagyon sokat idegeskedett szinte minden miatt, és a fokozatos munkahelyi stressz sem tett már jót neki! Nem szabadna ennyire szigorúnak lenned saját magaddal szemben! Meglásd pár év múltán másként fogod látni a dolgokat.
Pár év múltán Zoéból öntudatos, határozott, karcsú, felnőtt nő lett, és épp az érettségi után voltak, amikor kisebb ünnepség keretében összegyűlt a még életben lévő kis család apraja-nagyja. Új barátokra is szert tett főként azok közül, akikkel a ,,menő" többség nem szívesen barátkozott, és bátran mondhatjuk, hogy rátalált az igaz szerelem. Amikor anyukája megtudta a dolgot, hiszen szemfüles, és kíváncsi asszony volt világ életében csupán csak annyit kérdezett, hogy védekeztek-e, és betartották-e bizonyos óvintézkedéseket?
- Igen anyu! Minden a lehető legnagyobb rendben lesz! - felelte, és készen állt rá, hogy teljesjogú felnőttként lépjen át a nagybetűs életbe.