MEGHIÚSULT SZERTARTÁS

Az egész egy ostoba SMS-üzenettel kezdődött, melyben a gyönyörű ara megkérte ex barátját, hogy jöjjön el esküvőjére, és persze érezze jól magát.
De hát ki írhat efféle groteszk, ciki, és megalázó üzenetet? Mintha egyenes jótanács lenne egy társas keringőre. Araveszély! Riadó!
Ezt még ráadásul tetézte is, hogy a lánybúcsún a mennyasszony - bár sosem fogyasztott alkoholt -, mivel egyáltalán nem szeretett volna lemaradni csajos barátnői mögül egymás után rendelte a koktélokat pálmafás napernyővel, és hozzájuk az apró kis feles poharakat tömény szeszekkel. Végül annyira csontig elázott, hogy kénytelenek voltak taxit hívni hozzá, és még így is öt barátnőjének kellett támogatnia csontrészegségében mire hajnali négy körül végre ágyba került. A dolgok eseményei másnap gyorsultak fel igazán.
A gyönyörű, habkönnyű mennyasszonyi ruhakollekció valósággal úgy simult az ara babonázó, sportos testére, mintha csak ráöntötték volna. Egy nagyobbacska méretű, hófehér teremben voltak, ahová csupán szigorúan a legjobb barátnőknek lehetett szabad bejárás, akiket persze a mennyasszony ünnepélyesen felkért, hogy legyenek a koszorúslányai.
- Én nem értelek téged csajszi! Akkor most mi a francot akarsz?! - bukott ki a kérdés egyik legrégebbi gyerekkori barátnőjéből, aki szupermodellalkatúvá változott, miután sikeresen túlesett a túlsúlyos kamaszkori kríziseken.
- Jaj annyira idióta vagy Andi! - közölte mérges bosszúsággal a másik koszorús hölgy, aki sikeres ügyvédnő volt, aki már az ötödik pasiját fogyasztotta és valósággal imádta kihasználni a férfiakat, akik szerinte egy az egyben disznók mind egy szálig.
- Kikérem magamnak ezt az ócska dumát Adrienn! Mintha annak idején nem te lettél volna az, aki a gimiben kedvére el szórakozott a fiúkkal! Vagy már nem rémlik a szitu?! - kérdezett rá nyíltan, és legszívesebben ott helyben megfojtotta volna barátnőjét egy kanál vízben.
- Hékás! Ahhoz neked semmi közöd! Vágod?! Különben is! A fiúk is nagyon akarták. Elvégre a gimiben mindenkin rajtavolt a kangörcs, akárcsak a fránya tombolni kész hormonok! Egyébként pedig most Izabellát kell ünnepelnünk! Ugyanis ez kurvára az ő nagy napja! Igaz csajszi?! - kérdezte most az arát, aki most egy újabb pezsgőspohár gyöngyöző tartalmát hajtotta fel egy hajtásra.
- Mi a baj velem? - kérdezte előbb az egyik, majd a másik barátnőjét, miközben azért már erősen meglátszott rajta, hogy becsípett. - Annyira szar alakok a pasik! Minden hülye pasi! - jelentette ki.
- Ugyan már Iza! Ne bomolj! Van egy fantasztikus farkú vőlegényed, aki a tenyerén hordoz, és ráadásul sikeres vállalkozó! - válaszolta helyette Andi.
- Hát még szép! Elvégre nem sok ember engedhet meg magának nyaralót a tengerparton, meg luxus sportkocsit!
- Szerintem nem csupán a pénzről van szó, hanem egy szoros testi-lelki kötelékről, mely egy egész további életre szól és ami szerintem fantasztikus és nagyon különleges dolog! - vélekedett Andi.
- Jaj, persze! Mondja az okos tonik királynője! - fonta keresztbe karját Adrienn, és látszólag tökéletesen sértve érezte magát, hogy miért pont nem neki jutott eszébe ez a gondolat.
- Jaj csajok! Most mit csináljak?! - tett fel egy kétségbeesett, kissé elveszett kérdést a gyönyörű ara, miközben újabb pohár pezsgőt kortyolgatott, és bár sosem kedvelte különösképpen az alkoholt, most úgy érezhette, hogy a pezsgő jótékonyan feloldja szívében a féltett gátlásokat, apró lelki görcsöket.
- Iza! Neked ezt megint! Te is tudod, hogy Miki nagyon is jó parti! Szupergazdag, vállalkozó, és egy évben akár ötször is mehettek nyaralni! A tenyerén hordoz! Mi az istent akarsz még?! - tette megint csak csípőre a kezét Adrienn, és látszólag busszús volt, hogy hezitálni látja legjobb barátnőjét.
- Ardikám! Ugyan már! Nem látod, hogy Izuka totál kivan bukva! Össze van zavarodva és nem biztos az érzéseiben! Ráadásul, ha jól tudom az exét is meghívta a nagy napra! Less ne mulass mindjárt! - kotyogta ki pletykára éhesen a bizalmas, titkos információt Andi.
- Muszáj neked mindig jártatnod azt a nagy szájadat?! - szólt mérgesen rá Adrienn.
- Csajok! Ne ugorjatok egymásnak, mert mindjárt széthasad a fejem! inkább vannak-e ötleteitek, hogy mit kéne csinálnunk ebben a kényes helyzetben? - nézett egyikről a másikra.
- Legelőször is megszabadulunk az összes alkoholtól a szobában, mert neked nem ártana józannak maradnod! - vette el azonnal a pezsgőspoharat Adrienn barátnője kezéből.
- Igen, és egy kis parfüm sem ártana, ami ellensúlyozza a másnaposságodat! - Andi máris finom illatú parfümöt fújt retiküljéből az ara ruhájára, amitől úgy tűnhetett, hogy a levegő is megtelt friss, harmatos illatokkal.
- Az igazság az, hogy szeretem Mikit és nagyon jól megvagyunk, de... nincs meg az a plusz bizsergető szikra, vagy liftező gyomor zúgás, lábremegés, ami a valódi nagy szerelmeket jellemzi... - töprengett el egy pillanatig, és mintha most sokkalta kiegyensúlyozottabban, és szemlátomást bölcsebben is állt volna hozzá az egész helyzethez.
- Iza! Ne hülyéskedj! Most a további közös életetek a tét! Felfogod végre?! - szólt rá keményen, ellentmondást nem tűrve Adrienn.
- Nagyon is jól tudom! Még sosem láttam ennyire tisztán a dolgokat! Most viszont bocsánat... - váratlanul elszíneződött a feje, kordult egyet a gyomra, és egy szemetesvödörbe hányta bele az összeivott italok tartalmát.
- Semmi baj drága barátnőm! Ez bárkivel előfordul! - Andi máris segítőkészen nyújtotta a tiszta papírzsebkendőt barátnője megviselt arca alá.
- Köszönöm... azt hiszem nem kellett volna ennyit innom... - vallotta be őszintén.
- Hát ez egyszer már biztos, de annál nagyobb tekintélyt sikerült magadnak összekaparni! - vélekedett Adrienn.
- Egy szívességet szeretnék kérni tőletek! De ha nem vállaljátok, azt is megértem! Az lenne a feladatotok, hogy megnézitek, hogy itt van-e már az expasim, és ha igen diplomatikusan ide kéne hívnotok, hogy beszéljek vele! - halkította le titokzatosan a hangját.
- Mondd csak drágám? Miben törőd azt a kis fejedet?! - nézett rá furcsán előbb Adrienn, majd Andi.
- Muszáj tisztáznom egy-két dolgot mielőtt végleg igába hajtanám a fejemet! Megértitek ezt?! - nézett vissza rájuk segítségkérő, esengő őzikeszemekkel.
- Semmi gond édesem! Majd én kezelésbe veszem! - gyűrte fel habos koszorúslány ruháját Adrienn, és már készült, hogy előkerítse Izabella expasiját.
- Legyetek nagyon óvatosak, és diszkrétek! Megegyeztünk?!
- Persze! Még szép! Számíthatsz ránk csajszi! - azzal mindketten valósággal kiviharzottak a teremből.
Meghitt, gyönyörűen feldíszített, persze méregdrága ünnepli kápolna, ahol minden a harmóniáról, és szerelemről szól. Talán a nagy nap tiszteletére még galambokat is fognak eregetni. Már ha megélik azt a kivételes, szent alkalmat, hogy az ifjú pár egyáltalán együtt mutatkozzék.
Nem kellett sokáig keresgélniük. Izabella exe szándékosan nem vegyült el a násznéppel, hanem egy távoli, csöndes zugban húzta meg magát, és onnét tartotta szemmel az embereket.
- Ott van! - közölte halkan Adrienn, és szólt Andinak, hogy természetesen viselkedve, és mosolyogva kövesse remélhetőleg feltűnés nélkül.
- Szia! - köszöntek egyszerre. - Ne haragudj, hogy zavarunk, de Iza azonnal szeretne látni! - Adrienn szabályosan rángatni kezdte a magas, jóképű, sportos férfi zakóját, míg Andinak is illett toszogatnia, hogy végre velük menjen észrevétlenül a hátsó szobák egyikébe.
- Ne haragudjatok, de miben sántikáltok?! - most a férfin volt a sor, hogy kérdőre vonja volt barátnője két legrégebbi barátnőjét.
- Ne beszélj már annyit! Inkább azonnal siessünk, mielőtt késő lenne! - szorgalmasan szedni kényszerültek tipegő lábukat. A magassarkú cipők különben sem alkalmasak a hosszútávú, gyors gyaloglásra. Végül alig tíz perc után oda is értek a teremhez, aminek természetesen be volt csukva az ajtaja. Adrienn volt a kezdeményező fél, aki hármat is kopogtatott.
- Gyere be! Nyitva van! - Izabella talán azt gondolhatta, hogy két kotnyeles barátnője tért vissza eredmény nélkül, és már előre elátkozta magát, hogy miért nem ő intézkedett személyesen, amikor meglátta expasiját, és végzetesen megdobbant a szíve:
- Szia... én azt hittem, hogy nem fogsz eljönni... - kezdte szabadkozva, miközben lángrózsák kezdték elfutni nyakát, majd arcát.
- Akkor mi most megyünk és csevegünk kicsit a jónéppel! - tuszkolta ki Adrienn a kíváncsiskodni vágyó Andit és tolta be Iza exét.
- Először én is arra gondoltam, hogy ez csak valami vicc lehet, de most már látom, hogy komoly a dolog... - szólalt be rejtélyesen a férfi. - De bocsáss meg, nem jelent balszerencsét, ha az ember meglátja a menyasszonyt? - tette fel a kérdést. Szomorú, megviselt mosolya úgy látszott, mintha máris elsírná magát. Izabella nagyon megsajnálta.
- Figyelj! Tudom, hogy valószínűleg ez életed legrosszabb napja, hogy... de hidd el... én sem így akartam... - tördelni kezdte hosszú, finom ujjperceit.
- Már ne haragudj, de mintha - annak idején -, te lettél volna az, aki három év után azt mondtad, hogy csórok nem tudnak lázba hozni, meg hogy a tanári szakma smafu! Vagy nem?! - nyílt, zsigeri kérdés volt, amitől Izabella nem menekülhetett.
- Figyelj... én... félreérted az egészet... nem voltam biztos az érzéseimben, mert te is furcsán viselkedtél, pedig csak mindketten féltünk önmagunktól, hogy szembenézhessünk a váratlan, új helyzettel... - annyira remegő, kétségbeesett volt halk hangja, hogy a férfi legszívesebben azonnal odament volna hozzá, hogy csókjaival megvigasztalja.
- ...És most mit vársz tőlem?! Mit mondjak erre? Talán felejtsem el egyetlen csettintésre az egészet, hogy valaha igenis közünk volt egymáshoz?! - kicsit mérges lett a hangja, de nem szándékosan. Már meg is bánt mindent, amikor látta a menyasszony kifejezését. - Bocsáss meg én nem úgy gondoltam...
- Semmi baj... egy valamit tudnom kell! Nemsokára férjhez megyek, és onnét ritkán van visszaút! Nem akarom máris egy elhibázott döntéssel kezdeni az asszonyévemet! Tudom kell, hogy érzel-e még valamit irántam...?! - nyílt kérdés volt, mely ellenségesen szinte megállt a levegőben.
- Nincsen olyan nap az évnek 365 napjából, hogy ne gondolnék arra mennyire fontos voltál nekem...
- Értem... - remegte.
Időközben kopogtattak. Az ara anyja volt, aki szeretett volna egy utolsó pillantást vetni nagylányára, mielőtt férjhez megy és végleg kirepül a családi fészekből. Most jócskán köpni-nyelni sem tudott, amikor meglátta felnőtt lánya volt pasiját:
- Ó... szép jónapot kedves Patrik... nem is tudtam, hogy téged is meghívtak...? - csodálkozott, majd az arához fordult: - Édes kislányom! Egy-kettő! Csipkedd magad, mert néhány perc múlva oltárhoz állsz! Nagy levegőt! Húzd ki magad! Össze ne koszolód a ruhádat, mert apád sok pénzt költött erre a ceremóniára!
- Én akkor magukra hagyom a kedves hölgyeket! - szabadkozott kissé kínos érzésekkel a férfi, és már arra készült, hogy végleg hátat fordít ennek a groteszk, felszínes csinnadrattának.
- Patrik! Szeretném, ha megvárnál odakint! - kacsintott rá hamiskásan az ara.
- Ö... rendben... - azzal máris becsukta maga után az ajtót.
- Gyorsan, kislányom, gyorsan! Nem várakoztathatjuk meg a násznépet és a vőlegényedet nem igaz?! - az anyuka serénykedve szorgoskodott a hófehér ruhaköltemény körül, amikor váratlanul az ara meggondolta magát:
- Anya! Tudom, hogy nagyon fogtok haragudni, de a szívemre kell hallgassak, különben hátralévő életemben is bánni fogom, hogy nem cselekedhettem helyesen! Máshoz fogom hozzámenni! - jelentette ki eltökélten.
- Ez meg mit jelentsen kislányom?! Hogyhogy máshoz?! - nézett vele farkasszemet az anyja.
- Éppen az imént sétált ki az ajtón, és megkértem, hogy várjon meg a kapuban! - Izabella még sohasem tudta ennyire holtbiztosan azt, amit tenni akar.
- De hát... ezt nem teheted kislányom... már minden ki van fizetve... és mit mondunk a vőlegénynek és a családtagoknak...?! - értetlenkedett anyuka.
- Majd én beszélek velük! Most pedig siessünk! Nem akarok megváratni senkit! - azzal kezén fogta az anyát. Az orgonista zenésznek iparkodnia kellett, amikor a mennyasszony anyját húzva lépett be a kápolnába. A násznép és a családtagok azonnal felálltak, mégis megdöbbentek, amikor az ara egyenesen az oltárhoz masírozott olyan gyorsan, amennyire csak tudott, és megvárta, míg mindenki leül, és elhallgat.
- Kedves násznép! Kedves Vendégek! Elnézésüket kérem a rendhagyó bevonuló miatt, de el kell mondanom, hogy most nem fogok férjhez menni! Legalább is nem Mikihez! - itt megfogta a vőlegény kezét, mélyen a szemébe nézett: - Miki! Fantasztikus pasi vagy, aki megfogja találni az igazit, de nem szeretném, ha hibát követnél el, mert rosszul választottál! Ne haragudj! - majd újfent az ünneplő sokaság felé fordult: - Köszönöm mindenkinek, aki eljött, támogatott, vagy segített! Szabadon fogyasszanak ételt-italt! Most mennem kell! - közölte, majd felhúzta a gyönyörű ruhakollekció szoknyás részét és valósággal kirohant a kápolna kapuján, ahol expasija várta őt, méghozzá nem is akármilyen autócsodával. Az eredeti Mad Max-filmből Ford Falcon V8-as. A lakkfekete vadállati masina - legalább egyelőre -, megszelídítve pihent, miközben Patrik nekitámaszkodott. Izabella valósággal azonnal ledöbbent:
- Ez a te kocsid, Patrik?!
- Igen! Közösen szereltük össze az egyik unokabratyómmal! Tetszik?
- Megengeded, hogy vezessem?
- Hát... nem is tudom... - bizonytalanodott el.
- Na! Légyszi! Esküszöm vigyázok rá, mint a szemem fényére!
- Nem bánom! Segítek, mert trükkös a beszállás! - kinyitotta a lakkfekete vezetőülés ajtaját, majd óvatosan begyűrte a menyasszony méregdrága ruháját az ülésre, hogy semmi sem akadályozza vezetés közben. Patrik és beszállt és rögtön bekapcsolta a kötelező biztonsági övet.
- Szerintem jobb, ha te is becsatolod magad! - javasolta.
- Csak nem félsz a vezetési stílusomtól édesem?! - mosolygott rá huncuttan.
- De! Ezt eltaláltad! Kérlek!
- Nem bánom! - Izabella is bekötötte magát, majd elfordította a slusszkulcsot, és máris valósággal földbe gyökerezett, amint felbőgött a nyolchengeres motor-turbina. - Most pedig kapaszkodj! - Azzal gázt adott, és az autócsoda máris kikanyarodott a főútvonalra, miközben mindketten egymásra néztek jelentőségteljesen, és szerelmesen.