GYÓGYÍR A MINDENNAPOKRA

Mikor titokban még híres embernek készült, éppen az ehhez hasonló bakik keserítették el.
Amikor bekapcsolta nagy ritkán a tévét mintha évről-évre ugyanazok a jellegzetes cicababaarcok bukkantak volna fel előtte. A kigyúrt macsó, aki egész álló héten a konditeremben feszít, méretes bicepszeit tornáztatva, hogy aztán a zsírúj Ferrarijával a Rákóczi úton koccanhasson méghozzá poénból, mert szándékosan vészfékezett egy szabályosan közlekedő busz előtt, aminek - úgy tűnik -, nem kötelező elsőbbséget adni, ha a buszsávban közlekedik.
Aztán ott voltak a valóságshow győztesek, akiknek megint csak alig-alig akadt fikarcnyi kis eszük. A műsorvezető feltett, logikusan meghatározott kérdésére is csupán annyit tudtak magukból kipréselni, hogy a médiában képzelik el az életüket! Mintha nem lenne csurig elég az a szánalmasan idióta, lebutított felhozatal, melyet a kereskedelmi bulvárcsatornák már eddig is produkáltak.
Volt egy két egzotikusnak aligha mondható, jobb napokat is látott szépségkirálynő, akik persze a világbékére hajtottak aprócska, imádnivaló kis pincsi, meg honaljkutyusukkal, és látszólag majd elolvadtak a gyönyörűségtől, amikor kiskutyusok merő véletlenségből pofikájával jó párszor végig nyalta egyébként is agyonsminkelt, botoxolt arcukat.
Végül jött néhány influenszer, akik valami titokzatos, rejtélyes okból mindig előnyösen megszimatolták, hogy melyik hírességnek éppen mikor lesz az esküvője, vagy valamelyik nap napja, és ezt természetesen kiteregették a bulvársajtónak.
Aztán amikor egy-egy szemfülesebb műsorvezető önkéntelenül is visszatért a témára, miszerint, az adott influenszer miként szerzett tudomást az adott sztárocska magánéletéről az illető persze a legtöbb esetben azonmód kitérő választ adott.
Gyorsan átváltott inkább egy vers-csatornára, ahol régi híres színészek szavalták fantasztikus orgánummal, és átéléssel a közismert költők verseit.
,,Miért nincsenek manapság potenciálisan nagy példaképek?" - tette fel magának unos-untalan a visszatérő kérdést.
Belőle nem lett elismert, vagy nevezetes ember. Korán kopaszodásnak induló, kissé pocakos, kedves barátságos mackóforma emberré lett, akit - legalább is közeli ismerőseim, barátai mindig nagy-nagy örömmel emlegetnek, viszont akire az első jöttment idegen kápásból azt mondja, hogy egy cseppet sem szimpatikus.
Már hosszú ideje nem mert, nem akart igazán közel engedni magához bárkit is, ezért azt mondták rá, hogy emberkerülő remete, aki csak muszájból áll szóba a legtöbb emberrel, ám valójában nagyon is boldogtalannak, kilátástalannak érezte magát. Végül beadta a derekát és elment egy afféle személyes találkozóra, melyet egy randiterapeuta szervezett. Annyira izgult, és feszengett, hogy a párkapcsolati szakértő első benyomásra azt hihette róla, hogy ez a különös ember ténylegesen barlangban, vagy az őserdőben nevelkedett farkasok között, mégis romantikus udvariassága, és jólneveltsége szinte azonnal felkeltette az érdeklődését. Ennyi kifinomultságot ritkán találni egy Robinsoni ,,vademberben."
- Meglássa kedves Elemér, hogy valaki csak arra vár, hogy megismerhesse Önt nyíltan, és őszintén! - darálta el szokásos sablonos reklámszövegét a filigrán, csinos nő, aki nem csupán a nőies praktikákhoz, és csábításhoz értett, de busás haszonra is szert tett főként a magányos szívek piacán.
Alig telt el bő négy hét, és újabb izgalmas, kalandos találkozóra került sor a belvárosban, ám immáron egy nyugodt kávézói környezetben. Mit is gondolt szegény Elemér? Elvégre pont negyvenéves volt, és szigorúan négy-öt évben szabta meg saját magával szemben az ideális korkülönbséget. S bár a szerelem - legalább is -, azt szokták mondani nem válogat a kiszemelt hölgy a harmincas éveiben járt, és látszólag valósággal sugárzott a fesztelen boldogságtól. Könnyed, stílusosan csinos nyárias ruhában volt, mely egyszerre volt elegáns, de nem túl hivalkodó.
- Üdvözlöm kedves Elemér! - formálisan kezet rázott vele a randikereső nő. - Bemutatom Önnek Dr. Vadász Dalmát ügyvédnő. Dalma bemutatom Önnek Elemért! - mutatott előbb az egyikre, majd a másikra.
- Szia nagyon örülök, hogy végre személyesen is talizhatunk! - nyújtott kezet, és bár Elemér nagyon szégyellte magát, hogy totálisan verejtékesre izzadta még nagy, tölgyfanagyságú kezét is, mégis abban a pillanatban, hogy óvatosan megfogta a nő kezét mintha jótékony áramütés rázta volna be, mely valósággal azonnal lángra lobbantotta a szívét. Bár még nem mert vájkálni mások magánéletében, mégis nagyon kíváncsi lett volna arra, hogy egy ennyire kiegyensúlyozott, határozottan magabiztos karrierista, ambiciózus nő még miért nem talált magának valakit, akibe őszintén beleszerethetett volna?
- Hát akkor talán foglaljunk helyet ott hátul! - mutatott a legtávolabbinak látszó pontra a hangulatos kis kávézóban a randiguru nő. - Én most egy kicsit magukra hagyom Önöket, hogy hadd ismerkedjenek kicsit össze, de később egy-két óra múltán még visszanézek! - azzal már ott sem volt. Elemér úgy érezte magát, mint aki szabályosan két tűz közé került. Egyik oldalon egy sugárzóan gyönyörű, magabiztos nő leste minden csetlő-botló, idétlen mozdulatát, míg a másik odalon szinte nem maradt egyetlen valamirevaló mentőöve sem, ami kihúzta volna őt a slamasztikából.
- Nem haragudna kedves Elemér, ha rögtön tegeződnénk? Csupán a bensőségesebb, baráti hangulat miatt! - vette fel első kérdését Dalma.
- Hogyne! Persze! Tessék csak! - mintha máris sürgetni akarta volna a perceket, hogy teljenek.
- Hát ez remek! Bár kívülről biztosan nem hiszed el, én legalább annyira izgatott, ideges vagyok, akárcsak te! - kinyújtotta kezeit, és megszorította a férfi mancsos kezét. A kölcsönös áramütés mindkettőjük számára az újdonság, és a bizsergés kellemes érzését vonta maga után.
- Ö... ne haragudj, csak... régóta nem voltam már ilyen helyzetben... - vallotta be kissé szégyenkezve lehajtott fejjel az igazat. Mintha haragudott volna önmagára. Félt a másik tekintetébe belenézni.
- Semmi baj! Ha ez megvigasztal és is régóta nem randiztam, mert az utóbbi pár évben azt vettem észre, hogy csak a munka számít, és már azt sem tudom mikor voltam utoljára egy olyan igazi kéthetes szabadságon, amikor a világon nem háborgat semmi és senki! - az ember szinte kihallotta hangjából a vágyakozó sóhajt. Olyan őszinte nyíltság volt ez, melyet csupán csak azok képesek átérezni, akik hasonló cipőben jártak. Elemér is átérezte ezt, bár egyelőre szándékosan elkerülte a foglalkozás témakört. Semmi értelme sincsen siettetni a dolgokat!
Eldöntötte, hogy csak szépen fokozatosan fogja beavatni a nőt.
- Azt gondolom, hogy a mostani világban borzalmasan eltolódtak a határok, és nem kellene mindennek a nyavalyás pénzről, és sikerről szólnia! Úgy értem, hogy az emberek vagy szenzációt hajkurásznak, vagy rászoktak a provokatív dicsekvésre, hogy kinek mennyije van? Te mit gondolsz? - hangja egyszerre volt kellemesen dallamos mégis provokatívan harcias, ami azonnal felkeltette Elemér romantikus ösztöneit.
- Egyet értek! Én sem szeretek fölöslegesen dicsekedni! Szerintem fontosabb lenne, hogy a tartalmas pillanatokat élhesse át az ember, és ne folyamatosan a pénzszerzésen járjon az esze!
- Látom te már szakértője vagy a témának! - könnyed, laza viccelődéssel próbálta feloldani a férfi látható, érezhető gáltásosságát, és ezért Elemér rendkívül hálás volt. A kellemes délután további részében szinte megállás nélkül sziporkázó szórakozottsággal váltották a különféle társalgási, vagy csacsogós témákat a kedvenc filmek, zenéken túl egészen a gyerekkori kedves-szomorú pillanatokig. Bőséges két és fél óra múltán a randiguru nő is visszanézett, és természetesnek vette, hogy kettejük között máris megkezdődhetett a nyílt, természetes kommunikáció.
- Sziasztok! Én csak arra gondoltam, hogy visszanézek, hogy lássam minden rendben van-e? - kérdezte előbb Elemért, majd Dalmát.
- Persze Viki! Remekül elbeszélgettünk! - vette át a szót Dalma.
- Hát ez nagyszerű! Jó látni, ha a párok azonnal egymásra találnak! - újabb reklámszöveg jött, majd néhány perc múltán máris távozott.
Dalma és Elemér máris megbeszélték, hogy a soron következő hétvégét jó volna együtt tölteni. Elmehetnének kirándulni valami szép helyre, vagy moziba, esetleg színházba. A sok programtól Elemérnek kissé inába szállt a bátorsága, lévén az utóbbi időben kissé szándékosan is emberkerülő lett, és nem szívesen szeretett olyan élet helyeztekbe bonyolódni, melyek kockázattal jártak rá nézve.
- Hát az tényleg remek lenne... - bökte ki, majd két könnyed arcra puszival búcsúztak el egymástól. Dalma új típusú Opelje szépen rendben volt tartva. S bár felajánlotta kézségesen, hogy elviszi Elemért egy darabig Elemérnek szüksége volt a tömegközlekedés döcögősebb utazására ahhoz, hogy kicsit átgondolhassa a történteket. Még mindig nehezére esett felfogni, hogy egy karrierista nő, mint Dalma mi a fenét akarhat egy olyan lesajnált luzer-alaktól, mint amilyen ő, de inkább úgy vélte, hogy a soron következő randira koncentrál.
Hamar eljött a szombat, miközben szinte minden nap órákig lettek volna képesek Messengeren, vagy épp mobilon csevegni, és mikor lerakták a kagylót, vagy épp kikapcsolták a laptopjukat mindketten úgy érezték, mintha félbeszakítottak volna valami nagyon fontosat, amit szükségképp be kellett volna fejezni.
- Kérlek várj drágám... még ne tedd le... - kérte vágyakozva érzelmei hullámhosszán Dalma. - Mondd suttogva a verset? - kérte búgva a mobilba.
,,Csöndben ne lépj az éjszakába át/szikrázzon vén korod, ha hull a nap" - szavalta átéléssel Elemér.
- Fantasztikus! Őstehetség vagy! Akkor remélem Szombaton eljössz?
- Az nagyon jó volna... - azzal mindketten lerakták a készüléket, és álmaik békésen, kiegyensúlyozottan teltek.
Hamar eljött a nagy nap.
Dalma úgy festett akár egy modernkori Lara Croft és mintha szőke haját is úgy fonta volna be, ahogy a Tomb Raider-féle filmben Alicia Vikander. Míg Elemér rövid nadrágba, és rövidujjú, kockás inget vett szandállal, ami nem éppen a legszerencsésebb választás, ha az ember a természetbe készül. A Börzsönyi hegységbe mentek, és Elemér ragaszkodott hozzá, ha már ennyire nem tud rendesen felöltözni egy kimerítőnek ígérkező erdei túrázáshoz legalább a mázsásnak látszó hátizsákot szívesen cipeli.
- A legváratlanabb pillanatokban megtudsz lepni drágám! Ez nagyon bejön! - cuppanós csók volt a jutalom. Együtt kapaszkodtak fel a legmeredekebb sziklákon át, és bár Elemér az első ötven méter után jócskán fájlalni kezdte felvizholyagosodott talpát bátorságára legyen mondva nem szólt semmit. Valósággal megigézte Dalma talpraesett, vagány szépsége, és eltökéltsége, hogy igenis közösen fogják meghódítani legalább az egyik kisebbfajta magaslatot.
- Hogy bírod szívem?! - kérdezte őt félúton. - Kérsz egy kis vizet?
- Nem köszönöm! Minden rendben! - válaszolta, mint akinek meg se kottyan egy kisebbfajta emelkedő, ahol a tapasztaltabb hegymászók szoktak edzéseket tartani.
- Figyelj! Ez nem egy verseny! Ha fáradt vagy nyugodtan szólsz nekem, és pihenünk egy kicsit! - kérlelte, de Elemért nehezen lehetett volna eltántorítani eredeti elhatározásától. Rendületlen vasakarattal egymás után kapkodta sajgó, fájó végtagjait. A természet és az erdő mintha egyszerre kinyílt volna előttünk, és a madarak, és az állatok is különös beszéde zsigerileg eleven volt, és átérezhető.
Alig negyven perces erőltetett sziklás kapaszkodás után végül felértek a magaslat tetejére. Dalma nem állhatta meg és azonnal egy hatalmasat kiáltott:
- LEGYŐZTÜNK TÉGED NAGY HEGY... - dallamos, erőteljes hangja öblösen visszhangot vetett a környezet többi részével. Elemér úgy fújtatott csatakosan, jóformán mindenét kiadósan átizzadva, akár egy tajtékos muraközi igás ló.
Muszáj volt kicsit leülnie a füves, köves részre, hogy kiadósan mélyeket, és nagyokat lélegezzen, miközben Dalma előkészítette a toast-kenyérből komponált ínycsiklandó szendvicseket.
- Tessék drágám! Ez a tiéd! Jó étvágyakat nekünk! - adta oda Elemérnek az egyik szendvicset, majd bele is harapott azonnal a sajátjába. - Nincs is jobb, mint kicsit kimozdulni a városi nyüzsgésből, és beszívni a kristálytiszta ózondús hegyi levegőt. Nem igaz?!
- Az egyszer már biztos... - válaszolta kis idő múltán, miután kiadósan kifújta magát.
Időközben villámsebességgel telt el a délelőtt, és mivel nemsokára ebédidő volt Elemér kissé nehezen viselte, hogy csupán csak egyetlen szendvics volt a fejadag, de nem panaszkodott. Nem azért tett meg ilyen hosszú, kalandos utat, hogy Dalma úgy ismerje meg, mint valami bélpoklos haspókot. Elhatározta, hogy végig csinálja a túrát, mégha úgy korog is a gyomra, akár a legtöbb farkaséhes embernek.
- Marad itt a sziklán egy kicsit! - kérte Dalma most, majd benyúlt hátizsákjába, hogy kivegye a tenyérnyi méretű, modern digitális fényképezőgépét, és készíthessen néhány felvételt magukról. Elemérnek sosem volt az a tipikus fotógén arca, mégis amikor láthatta, hogy barátnője mennyire huncuttan, vidáman mosolyog bele a kamerába, mint aki ténylegesen is élvezi az egészet ő is megpróbált egy fokkal jobb képet vágni a dolgokhoz.
- Hú! Ezek tényleg mi lennék? - lepődött meg Dalma, amikor készen lettek a digitális felvételekkel. - Azt gondolom kijelenthetjük, hogy nagyon jó párost alkotunk! - azzal megcsókolta Elemért, aki köpni-nyelni nem tudott a váratlan reakciótól.
Később délután egy óra is elmúlt mire balesetmentesen, azaz kellemetlen bokaficamok és egyéb sérülések nélkül sikeresen legyalogoltak a hegyről. Persze ezúttal megpróbálták mindketten, logikusan előnyben részesítették a turisajelzéseket. Még szerencsére találkoztak néhány szintén turistáskodó párral, akik kézségesen segítségükre voltak abban, hogy merre is kell menniük, hogy a városi részen lyukadhassanak ki.
- Mit azólnál hozzá Drágám, ha ennék valamit? Biztosan már nagyon éhes vagy! - vetette fel az ötletet, mire Elemér egyetértőn bólogatott. Be is tértek az első hangulatos kis csárdába, ahol fantasztikusan ízletes, fűszeres sertésbordákat, és hamuban sült burgonyát is lehetett kapni, és eldöntötték, hogy kicsit torkoskodni fognak.
- A pénz miatt ne fájjon a fejed édesem! - nyugtatta meg párját Dalma. - A vendégem vagy!
Hangulatosan megebédeltek, miközben nem győztek beszélgetni, és minden szempontból megismerni egymást.
Mire végeztek, és újból Dalma kocsijába szálltak be el sem akarták hinni, hogy vannak randi helyzetek, amik jól sülhetnek el.
- Figyelj édesem! Istenien éreztem magam veled, és bár még csupán csak most kezdjük megismerni egymást szerintem jó megérzéseim vannak veled kapcsolatban! Különleges és fantasztikus ember vagy! - jelentette ki, majd gázt adott, és a közel két és fél órás hazafelé vezető úton apróbb, elejtett tekintetük összes mozzanata arról árulkodott, hogy ők bizony összetartoznak.