KISIKLATOTT FORDULATOK

Befelé nőnek a leli stigma-sebek,
befordulnak hiú-gyerekes önzőségek,
hajótöröttnek hitt kétségbeesések.
Bennem sűrűsödnek, ikrásodnak
borostyán-masszaként
a megkeseredettségről valló évek.
Bennem lakják be a teret depresszió
s melankólia,
ördög-görcsök egyezményes iker-tornyai.

Befelé növekvő seb-bánatok emléke
közt látom ugyanazt legbelül.
A legvégsőbb pillanatokig
a jó emberismertnek kellene fennmaradnia!
Minden érzékek, ösztönök egyedüli túlélője.
– Egyre nehezednek napjaim,
majdcsak eltűnök innét egyszer
önként még az éltből is
– úgy ahogy jöttem Anonymus-névtelen.

Szerényen s alázkodva.
A szakadékos dac hűvös
angolosság még pont belefér.
A porhamú önmagunk után leáldozott
csontokat meghagyó Mindenségbe
egyetlen pontba kellene vándorolva
még leszállni,
melyből fényágak ágazódnak,
melyek iránytűként megmutatják
a boldogulás egyetemes útjait.

A túlélő emlékek vajon
még mit mesélhetnek?!
Az önmagát forgácsoló,
majd összepréselő Létben az egyetlen,
megváltó látomás lehetne
még az Egy-Valaki.

Álmatlan éjszakák erdejében
a meghízott élet-vonal mámora;
meddig élhet, remélhetsz még?!
Kezedben gyógyszer, penge,
vagy kötél-hurok mert
egyszer csak minden vonalnak
így vagy úgy – de meg kell szakadnia!

Elkalandozó boldogtalanságban
billegve imbolyog önbizalom s akarat.
Ember – hiába is akarná -,
nagy ívekben hátrahanyatlik,
míg egyensúlyát tökéletesen elveszti.
A volt-nincs élet pisla lehetőség-kellékei
csupán csak a Halál előtt valamivel
nézhet mindenki szembe.
Felkészítette már a drága Lélek
önmagát váratlan,
szándékosan kisiklatott fordulatokra?!