MONDHATNÁM


Rövid, egyszerű tőmondatok,
tahósított udvarlások korszaka elkövetkezett!
A létezés, akárcsak az újrakezdés kirojtosodott,
önmagába korcsosult.
Hamarabb kiszabadítja magát
a hölgyek melle melltartók fogságából.

Csók s mámor-szenzációktól nedves
bulvármédiák szirup-mocsok világa.
Szánalmas grafiik aljasodnak
tehervagonok testén a gyermekkor
zsírkréta, elcsépelt filctoll-rajzai.

Már mindenek perc-emberkék gyanánt
kezdenek a posványos világ falára kirajzani.
A járdán bőséggel láthatni
egzotikus szilikon-paradicsommadarak,
vagy Kleopátra parti-királynők
miként illegetik magukat.
Akár a folyóvíz a levegőben;
megárad a bús földön az aljas,
számító felszínesség a sanda,
hányingerkeltő kivagyiság!

Gyökerek, kisstílű csírák rázkódnak össze
szándékosan kakófóniás zűrzavartól.
Akár egy elátkozott,
magánakvaló hírmondó
folyamatosan kutat,
kuszik tapogató ujjaim maradandó,
ember-szülte gondolatokért,
hogy önmagam átmetszhessem
egy kevésbé haszontalan szamárrostán!
Legalább annyit maradhassak
- ha ugyan kérdik -, sírhatom fölött:
,,Emberek! Egyetlen Egy voltam közületek,
s tán mégiscsak emberi rokonotok!“
- Gazdátlan kertekben még így is hamarabb
megteremhet gazdátlan gyom, dudva.

Múlhatatlan árnyak terelődnek felettem
s nem tudom mi végre küldhetnek e áruló,
bitang senkiföldjére engemet?!
Külső s belső száműzetésem szint
mindig hosszú sorvadást hoz.
Most még félnem illenek a taposható,
tünékeny perc viszontagságait mondván;
ki csupán szolga-ostoba lehetett
csupán egy befejezett élet során tán az is marad!

- Életlen, görbe tükörbe immár belebámul fancsali,
groteszk pókerarccal viseletes tükörképem is,
s az, amit mindenki láthat,
rögtön kiderül hogy ideje s múltja hamis!
Hamiskodó vérkörök alamuszi,
hitvány foglya maradhat a gyarló ember,
ha nem lehet méltó, nemes lelki társra;
a Lét pusztító Nirvána-csöndje
egyszerre hallgatni s mégis érezni megtanít!