KÖZ-ÉRZET

Viharvert, mostoha-sorsom már így is 
kezembe téve botlik, gáncsolódik. Rég 
érzem immár csakis az Egy-utat választhatom
s nem a lehetségest, melyhez tán 
akaratom s jogom is lehetne. 

Szilánkok szúró medúza-tüskéje fúrja át
naponta kreatív-elmém bogát míg ránk
omlik ezer év. Esztendők agymosott 
apály-dagálya rendre megkörnyékez. 
A tévécsatornák patkánypofájú 
kísérleti COVID-halállal vannak már tele, 
vagy hétperces flegma perc-emberkék 
hirdetik a könnyedén megszerezhető jutalom-dáridót! 

Akár egy mohó, buhém éjféli denevér - csapongok 
börtönrács-szobámban; mosolygó, idilli álmok 
is rég lemondtak rólam. Kútfenék-napok, holnapok 
lázadó mocska belém ragadva megfertőz. 
Lusta csókok szigor-keményen tabuként kerülendők. 

Bordáim kiszámított mértani ketrecében markolattal 
lopakszik szívembe a Halál s nem tudom vajon 
életben lesz-e valaki is, ki majd mellém áll szeretve 
megfogja Enkidu-szőrmók kezemet?! 

Csatakos bolyongásaim zivalygó emlékeit méricskéli 
konokan a járó óra a falon. A máladzó tűzfalakról omlik 
már a pattogzó patyolat-vakolat - akár sikoltó fájdalom.
Az otthonos fészek biztonsága - még így is -, 
reménykedni s várni kell. 

Már minden perc sánta némasággal biccenhet csak tovább,
megbénult tartóztatott bizonytalanság fojtogat egyre. Titkon
már megundorít az egyhelyben való frusztrált veszteglés 
izgatott, semmitmondó várakozás. Kibírhattlanná lett immár,
hogy elszánt, makacs alázatomban ne változhassak meg. 

Viszem s hurcolom - ha ez kell hozzá -, 
szolgalelkű Sziszifusz-alázatom ha lesz még 
ki rámtalál. Legyek inkább önző-bölcs: 
tudhatom talán soha még nem akarhattam 
ennyire felnőni, krakán-hetykén a feladathoz, 
mint épp mostanság a napokként 
megszülető véletlen Nirvána-kétségbeesésekkel. 

- A lehetőség a változtatás fenntartható joga futott el
barátom! Csakhogy már mindenki értse s tudja:
a Lét visszafordíthatatlan megtört ébredni vágyó,
alattomos sziklákon, hizen rádöbbent oly messze 
még az önzetlen-segítő szándék!