ÁT-JÁRHATÓSÁG

Ott szemben a kristálytükör mely nem színlelheti,
hogy elszálltak feletted a gyorsléptű,
büszke évek s fájt, ha úgy érezhetted
magadra hagyott ember, szülő, barát.
Szemben veled az óra.
Kíváncsi-bőszen hallgatod kattogó
doromboló hangját s próbálnád megfejteni
őszülő halántékodra zúdított ősi titkait:
,,Még mindig muszáj feltétlen életben maradnod?!”
Miért nem szállsz ki most
e összezavarodott,
szándékos mókuskerékből?!

Valaki párbajra hívta megtöretett,
digitális hologramod.
Régi fénykép applikációkat kattintgatsz gépeden,
hátha még visszaidézheted azt
amilyen valóban lehettél egykoron.
Fel hizlalt, szánalmas egérként
elébed tévednek kihasználásra játszó emberek,
akár az önző árnyékukat csendben,
ádáz szorgalommal követő macskák.

Most valami benned meg-nem-értett
hanggal kattogva zörög.
Létedet körbe határolták régi hatalmi,
karrierkörök, mintha egy hajótörött
a süllyedni kész hajóroncsról
nem tudna a vízbe ugorni.
– Néha már magad is eszelős vagy.
Röpdös, fenyeget benned egy
vész-jelző silány faktor – elnyomott,
kihasznált agyvelökre érzed
rárogyni az iszonyú, társadalmi torlaszt.

Szókaratés csipkelődéseknek már így
is egy örökkévalóságig ki vagy téve.
Életed előtt már létezett egy árny-Én,
melyet élethosszal meghosszabbítottak,
hogy melletted lehessen, vigyázzon rád,
míg hullongnak, füttyögnek
naponta a kultúra bűnbak-madarai.

Szakadozott beszéddé lett már a vak remény.
Sürgető késztetések ellen jobb
a gondolkodó próféták közege ahelyett,
hogy önmagát rántaná szándékosan
sárba a forgandó vakszerencse!