SZÉLES ÚT

Hajszálvékony csíkként lobban az egyetlen fonal.
Jelentéktelen, kopottas egérút melynek holdtölte-színe
van zizzenő avarlevelek ásító árnyékától
s nem merem rábízni magam, hisz valahol fenn
a magasban párakristályok táncolnak a levegőben.
Mintha érezném múlt, jelen, s jövő miként pécézi ki
magának védtelen árvaságom sziluettjét.
Damoklész-malomkerekek közt miként is
morzsolódnak egyre szét forgácsdarabokként
tűnt ígéretek pártfogásai.

Labirintus-kibúvóknak, sziklák-vájta Makadám-útnak
fák s sziklák eldugott kastély-mezőin végig bukfenceznek átázott,
csúszós nyálka-utca köveken, átessek idegtépő agymozgások,
eltompult izmok kínján csöppet sem önmagam kedvére
– felsőbb hatalmak tán minden koron közbe szólnak,
hogy világíthassak odabent,
mint szentjánosbogár tiszavirágéletű éjszakákban.
Reményvesztettség tudatos elkeseredése a nagyvilágban…

Látszat-kiutat – sok esetben -, így se kínál a kis csapás út.
Végérvényesen kiszabja sorsát mindahány ádáz, érett férfikor?!
Zabolátlan, komorrá testesül, hisz a bolondozás ijesztő vállalkozás.
Méltatlan homokóra-ketrecekben.
Nem lazíthat, segíthet ügyeimen már senki?
Csilingelő ezüstpénzek kisstílű táncai után futnak
kupeckedő kurafiak, gigoló-vigécek.

A legnehezebb tán kiverekedve kapcsolatba lépni
a kortárs irodalom különcködő próféta-nagyságaival,
ha már mindenünnen passzív-merev
elutasítás a tulajdonképpeni válasz.
– Mindennapokban tódulnak serénykedve felém,
hogy fondorlatokkal kénytelen sokszor
manipulálni a modernkor embere.
Egyszer majd magam is be kell, hogy lássam:
szökött bárányok sohasem válhatnak bátor farkasokká!