FANYAR-JÁTÉK


Kövezz csak meg! Ordítsd le busa fejem.
Rohanj bátran a vesztedbe,
- amit manapság művelnek nem lehet elegendő érv,
panasz nem viselheti, még akkor sem,
hogyha az avítt, elkorcsosult demokráciának időt kell hagyni.
Béklyóba kötözi az embert, mint farkashoz farkast,
stricikhez megalkudott prostituáltat
– éber áruló tudattal, alattomos állhatatosság vegyesen párosul,
mely folyamatos, kicsinyes macska-egér háborúskodásokat érlel
s ezért az elképzelt, megálmodott jövő mindig bizonytalan,
kellőképp esendő.

Minden őszinteség-masszával leöntött,
hamis érzést magába olvaszt, felfal mindenek hiéna-mosolya,
gyilkos-orv, keskeny üzleti vonal:
fegyver s tőr mely mindig csak pénzzel vállal egyenértékű szolgáltatást
– újabb karrier-ígéretekkel dicsekszik s tán ezért borzalmasabb,
halált-hozóbb lehet mintha maga is megtenné.

Azok, kik hűséges szolgaként rabjai végül mind járulékos vesztesek,
bedarálható fogaskerekekként végzik.
S akit élő holttestként kicsempésznek a létezés őrlő kerekei
közül az nem győzhet majd hálálkodni,
hogy híven megőrzi majd, ami az övé.

Küzdő ember aligha lehet ma, ki ne hódolt volna be valaminek:
egy-egy ottfelejtett csekk, vagy papírfecninek hatszemjegyű összeggel.
Vagy álomállásnak, ami mást illetett volna meg.
Furcsa, egyértelmű kérdések láncolatából elgáncsolt logika virágzik,
akár gyomnövények televénye.

Agymosottak agyába tetoválódik a titkos jelszó:
„Túlélni mindenáron!” – S ha lúd, hát akkor már mindenképp lehessen jó kövér.
– Felmagasodik bennem e földi kín, hogy szorgalmas hírmondóként
összeszorított fogakkal tűrni kényszerültem;
összetett emlékek vakfoltjai között egyetlen veszteglő élő sem maradhatott,
ki nélkülem tanúskodhatott volna!