ELVÁGOTT KÖLDÖKZSINÓRÓN

Menedékem oly görcsösen kerestem. Belefáradtam a lékbe, mely magamra hagyott s meggyötört. Bennem izzó senkiföldjeként vulkánként forrongott ítélet és szó. Élek még, bár napjaimat fokozatosan rombolja, kártékonnyá teszi félelmem a jövőtől s a monotónia. Mint a színvak, ki már ritkán ha láthat becéző női ajkakat, vagy hullámos, tarka szivárványt tű-köteleken kénytelen egyensúlyozni akaratom s elvermelt szívemben inkább megkérgeskedtek emlékek s gondolatok, hogy helyüket végképp átadják a mélyben rejtező férfikor összefüggéseinek!

V.I.P.- estek, Don perignon, áskálódó kolonc-lesők becsapott banda-hada villantja agyarfogait egyszerre irigység s gonoszság ha az kell hozzá, hogy öt perc láthatóságból országos hírnév kerekedjék hordalékával majdnem mindenit befon e földi, iszamós Styx.

Nevenincs sírásokba sokszor inkább jobb megkapaszkodni, mint hitehagyott ígéretek vége-hossza nincs láncolataiba. Elcsúszott árnyékom maradhat csupán mellettem, mint egyedüli, hűséges árulóm, ki csupán csak akkor távozik, ha közeleg hajnalok rózsaujja. – A Káosz, mint apokaliptikus összevisszaság sohasem lehet gyönyörű vagy kegyelmes. – Tátogó varjak káromkodnak károgó fennhangon csont-tőröket növesztett lakatlan fák karjain elmúlást várván.

Fények reflektorgyűrűjében ugyanúgy tágul s mélyül egyszerre a Lét-gödör, mint anya-szülte csecsemők rekedt sírásában az árván hagyott aggodalom: a megváltó, angyali remény ideje korán bemocskolódik, mint nedves utca köveken összegyűlt kátrányos-sáros tócsa. Az elvágott köldökzsinór mely egykoron minden idegszálával e földhöz kötözött hirtelen mindig elszakadt. Magam vagyok-leszek!