A KOR FALÁRA

A fölösleges bocsánatkérő mondatok akár a megígért szólamok könnyedén átfolynak haragvó, lyukas agyakon, mint a Léthe-víz. Hisz már a szenteltvíz is dehidratált turmixnak hat. A sebek még így is szaporodásnak indultak öntudatlan, mint bőrbe beleégetett, tüzes rabnyomok. Befejezetlen Szaturnusz-tetoválást rejt az emlék és szomorkás könnycsepp.

Kontroll nélkül robbanóvá lesz bánat s örömujjongás; tárgyilagosan elidegenedik… - A szénné égett drága percek – félő -, többé nem tartogatnak szinte semmit. Nyomtalanul nyomuk vész. Bomlandó ikrás fényben az árnyak is egyre bátrabbnak tűnnek. – Magányos Y-generációk sodródnak korra-nemre tekintet nélkül, mert már ők sem hihetik hogy a varázs-hatalmú szavakat bizony tetteknek illik követnie.

Átmeneti hazánkban egyre inkább a totális, parolázó diktatúra szaga terjeng: ólmos, lucskos, vesztegetés-iszamós. Mint a süppedős, lábukat, agymosott érveiket is elnyelő mocsárvidék ahol csupán visszabutítható gaznyomok, s dudva-pitvarok cseperednek. Sápadt, kivénhedt fáraó-maszkokat visel a függetlennek bélyegzett láncra vert Szabadság; érzi még, egyre viszontagságosabb, bizonytalanabb a töredékes Lét.

Sokszorosított, élhetetlen Élet vesztegel itten korba, s gúzsba kötve várván a megváltó Kharón-ladikot. Szándékosan megnémult bégető lúdmenetben egymást dicsérik agyba-főbe fennhangon s míg a XXI. századi költőket sorolnak, s prédikálnak ünnepszagú, lestrapált konferenciákon a kortársak is rendre tiltólistán lesznek míg szándékkal felejtődnek. – Szárnybeteg Libertével s még betegebb önmagukat ajnárózók kicsinyes táborával nem lehet független, önmagának felelős művészetet teremteni. Felfüggesztve lett immár a kritikai gondolkodás!