FELHŐ-ÁRNYÉK

Azt sosem szabadna hagyni,
hogy az Ember elvesztve
Sorsát megadja magát,
vagy hátat fordítson unottan,
lusta közönnyel a nemesnek,
a Jónak, s nem válogat
– de már mindent tűrten,
alázkodva elfogad;
hogy eltakarja hajótörött,
barázdált Janusz-arcát, ha kérdezik:

,,Hogy van manapság?!”
Ködökkel s homállyal takarózik.
Egyformán nyeldeklik az édeset,
s hitvány keserűt, hogy igazat
s hazugtól már aligha választ el,
a gyöngéket is inkább kiszolgáltatja az erősebbeknek,
vagy galád mód eltapossa, mondván:
,,Veszetek csak éhező szájakból untig elég!”

Hogy gyermekeit nem inti
sem a műveltségre, intelligenciára,
sem pedig az emberséges viselkedésmódra,
helyette: ,,Bulizzatok csak ember-dáridós
V.I.P. – sokadalomban,
amennyi csak belétek fér,
s kedvetekre részegedjetek
csak le a nap huszonnégy órájában,
hisz a detoxikálóban mindig van szabad hely!”

– Kiölhetnek az emberből már olcsó,
népbutító, álszent propaganda-beszédek,
papoló prédikációk, torz eszme-elméletek
mindent mohó birtoklási agymosással,
miközben arra eszmél egyszerre csak,
hogy tán sosem lehetett igazán Szabad!

Vegetatívvá süllyesztett roncs-lényével
aligha élhet túl félelmet,
agressziót, vadállati szorongást.
S akik szétverik a kultúrát, harmóniát,
a visszatartott csöndet, mondván;
nagy rakás kupacokba rakják a könyveket,
ahelyett, hogy olvasnák is azokat,
hogy kiművelt emberfők
s ne vadbarmok legyenek,
kik csupán csak élnek bele a nagy vak-világba.
Azok tán nem fogják magukat
meggondolni dafke-mód!