FEKETE, PIROS, BOKAFICAM



Minden egy ostoba veszekedéssel kezdődött, mely igazából azért robbant ki kettejük között, mert Balázst irodalom tanárnője kedvesen, mézes-mázos szavakkal sikeresen meggyőzte, hogy műtött jobb lába miatt a Dobogókőre való kirándulást kivételesen jobb, h elhalasztja és inkább visszatér kísérettel persze a Mátraszentimrei vadászházba a Jánosi völgybe.
Október lévén különösen barátságtalan, ködös, nyálkás volt az idő, mikor egyetlen, gimnazista szerelme Kriszti valósággal szókaratés szitokszavak kíséretében valósággal rátámadott:
– Te kis szemét szarházi! Hogy képzelted ezt?! Hogy képzelted?! – párszor mellkasába bokszolt, de csak azért, hogy saját mérgét gyerekesen levezesse.
Amikor nem sokkal később a kis társaság összes tagja útra kelt a Dobogókői festői kilátóra Kriszti még hosszú ideig ott maradt a hangulatos pihenőhelyen, ahonnét ismét haragos, bosszúszomjas szavakat harsogott a levegőbe:
– Most nincs itt anyucikád, hogy megvigasztaljon! Persze! Menj csak vissza a műtött lábaddal a vadászházba! – mérges, és rendkívül haragtartó hangjait valósággal elnyelte a mélyeket ásító, zordon hegyek magánya.
Útközben Balázs folyton azon töprengett magában, hogy vajon Kriszti ténylegesen komolyan gondolta-e az elmondottakat, és fenyegetéseket, mert amit már jócskán megtanulhatott vele kapcsolatban hát akkor az az volt, hogy Kriszti temperamentumos karakánsága lévén mindig állta a szavát. Amikor annak idején másodikos korukban hozzájuk került azért, hogy a többi lánynál bevágódhasson, és új barátokat szerezzen fogadásból gyönyörű mézszínű haját befestette pocsék lilára, mely – erotikus extravagánsságot kölcsönzött neki az igaz -, mégis pocsékul festett, és egy hónapba is beletelt mire eredeti hajszínét újra visszanyerte.
Útközben megállt egy kis vegyesboltnál, ahol a szokásos élelmiszerek mellett festményeket, és kézműves, megfizethető műtárgyakat lehetett vásárolni. Gondolta miért is ne! Máris vett két kisebb porcelánmacskát imádott szüleinek, csakhogy ha majd hazamegy az ünnepi kiruccanásról apja nem mondhassa: – Ez a gyerek rossz üzleteket kötött!” – S legalább talán anyja is kicsit büszkébb lehet, hogy lám csak! A fia egyedül is képes megállni a saját lábán, amit persze mindez idáig szinte senki sem volt hajlandó elhinni!
Az őszben jócskán benn járva vénséges öreg este lett, és mire a szurkos sötétség fekete szurkos masszaszerűségével minden fenyőt, és erdőágat beterített barátságos, és meghitt hangulat kerekedett a hangulatos kis vadászházban, ahol igazi mécsesek, és gyertyák gondoskodtak a romantikus hangulatról.
Balázst megkérte irodalom tanárnője, hogy mire lejönnek a Dobogókői lelátóról addig – ha jobb dolga úgy sincs -, készítsen vacsorát a megfáradt csapatnak. Nyugodtan kiránthatja a leszedett és megvizsgált gombákat, és készíthet egy nagy adag csipkebogyó teát is a kikészített fémes termoszokban, melyek bent tartják a hőmérsékletet, és legalább a tea nem hűl ki. Ilyen hidegekben úgy is kell az energia.
Balázs szinte ujjongó örömmel fogott a vacsora elkészítéséhez. Önmagában milliószor hálát adott, hogy anyai nagyanyja konyhájában nőhetett fel, aki gondos háziasszony lévén a tortasütéstől kezdve egészen a sült malacokig mindenre igyekezett megtanítani gasztronómiai tudományát. Így Balázs sem érezte olyannyira elveszettnek, és szerencsétlennek magát, hiszen hazai terepen mozgott.
Lisztből, tojásból, zsemlemorzsából kirántotta a leszedett gombákat és bár kicsit félt, hogy az ember bármikor mérgezést is kaphat, elvégre az egyszerű laikus semmi különbséget sem vélhet felfedezni a légyölő galóca és a kalapos piros gomba között gondos szakács kuktaként kirántott mindent, amit csak mondtak neki. Pár percen belül ínycsiklandóan gőzölgő, kellemes illatokkal lett telítve az egész konyhai helység. Sütött még bundás kenyereket, és természetesen rántottákat is jó gazdagon sonkával, szalonnával hátha valakinek éppen arra fáj majd a foga. A kis társaság sem késett soká. Este hét óra után nem sokkal már meg is érkeztek a csapat első tagjai, és mint valami kiéhezett farkasfalka szabályosan rávetették magukat a rutinos kézmosási rituálé után a kész rántott és sült finomságokra. Csöppet sem zavartatva magukat, hogy koszosak, és piszkosak, elvégre fürdeni ráérnek étkezés után is! Nem igaz?!
Mint később kiderült Kriszti és barátai azért késtek legalább bő egy órát, mert Kriszti – rejtélyes módon -, kificamította a jobb bokáját, amikor megpróbáltak leereszkedni a kissé meredekre sikeredett hegyről, és bokaszalagja kissé jobban meghúzódhatott, ami miatt jelentős fájdalom alakult ki, és csak bicegni tudott apró lépéseket téve két barátnőjébe kapaszkodva.
S bár Balázs soha senkinek sem kívánt semmi rosszat, most mégis beigazolódott a családi jövendölés, melyet mindig nagyanya mondogatott neki: „Édes fiam! Tanuld meg! Aki másnak vermet ás maga esik bele!” – Tehát az ifjú hölgy gyilkos és csúnya káromkodásairért részesülhetett a végzet erői által bizony kellemetlen, és fájdalmas büntetésben. Lehetséges. Bár Balázs igyekezett távol tartani magától a babonákat.
Amikor a többiek szóltak neki, hogy Kriszti és baráti köre már a közelben lehet úgy, ahogy volt kissé átizzadt, világoszöld pólóban, és melegítőalsóban kirohant a verandára, ahova meredekebb lépcső vezetett fel, mert nagyon aggódott Krisztiért.
A megdöbbent meglepetés annál nyilvánvalóbbra sikeredett minél nagyobb, és kibírhatatlannak tetsző fájdalmai voltak az ifjú hölgynek. Dallamosan káromkodott párat mire egyáltalán elértek a barátai támogatásával a vadászház meredek lépcsőéig.
Balázs sem tétovázott sokat, és annak ellenére, hogy nagyon csúnya szavakat mondott Kriszti a szemébe rögvest lelépcsőzött karjaiba vette titkolt szerelmét és mintha pehelysúlyokat cipelne pillanatok alatt már bent is volt vele a házban mindenki legnagyobb megdöbbenésére. A legjobban persze már csak Kriszti volt meglepődve; valósággal lehidalt, hogy annak ellenére, hogy ő milyen egy kiállhatatlan hisztérika volt, és gyerekesen viselkedett Balázs úgy bánt most vele akár egy igazi királynővel. Szíve kellemesen, ám egyre vehemensen megdobbant, és nem értette, hogy miért érez ilyet, amikor alig ismerik egymást.
– Én… én… ne haragudj… - felelte szinte halkan, és csak magának, amikor Balázs valósággal kiviharzott a lányok szobájából, mert illemtudó lévén sohasem értette meg a házszabályokat. A múlt éjszaka Kriszti azzal húzta ki a gyufát a tanárnőnél, hogy amíg a fiúk fürödtek belopakodtak a szobájukba, és titokban ellopták Balázs póker kártyáit, hogy közösen römizzenek, mert nem volt kedvük aludni.
Nem sokkal később Kriszti is lefürdött, és megpróbálta pokoli fájdalmai ellenére kicsit rendbe szedni magát, és elhatározta, hogy nem fog vacsorázni, inkább bezuhan virágmintás pizsamájában az ágyba, és olvasgat, vagy bámulja a plafont.
– Képzeljétek csak! Mit csinált az én hős lovagom?! – kérdezte huncut, csillogó szemekkel barátnőit.
– Mit? Talán vett egy sportautót, vagy kiugrott az ablakon? – incselkedtek vele a két lány, akivel megosztotta szobáját.
– Nem ti agyalágyult buták! Karjaiba vett és úgy vitt fel a lépcsőn, mint egy hercegnőt! Na ezt pipáljátok ki? – s büszke hetykeséggel feltartotta arcát és pisze orrocskáját, mint akinek joga és kiváltsága van mindehhez.
– Hát… kétségtelen! Valódi úriember! – jegyezte meg egyikük. –Szerintetek szexelt már életében? – erre irdatlan hahota, és égzengő kuncogás kezdődött.
– Pfuj! Hogy kérdezhetsz ilyet?! Miért te talán szexeltél már?! Nevetséges vagy! Én komoly, romantikus tettekről beszélek, és akkor neked állandóan a szex jár a fejedben! – intette le barátnőjét, aki úgy váltogatta fiúit mint más a fehérneműt. Elvégre fő a változatosság.
–Szerintem a szexnél ezerszer fontosabb a lelki társaság fogalma! Már ha egyáltalán értitek, hogy mit vartyogok itten! Az, hogy két ember egészen csontig hatolón érezze a lelkiismeretében azt, hogy egyek. – fogott magyarázatába, de másodperceken belül megszólalt három, halk kopogtatás az ajtón, és ez kibillentette álmodozásaiból.
– Gyere csak be! – közölte az egyik lány, mire a többség máris Összenézett, hogy vajon ki a fene lehet az ilyenkor.
Balázs félénk, félszeg, bocsánatkérő, és elpirult, pufók ábrázata jelent meg az ajtóban kukucskálva. Egyszerre szerelmes volt, de ugyanakkor roppant félt is a lányok haragjától, mert nem illendő dolognak tartotta meglesni őket akkor, ha pizsamában vannak.
– Nocsak, nocsak! Hát itt van a mi kis hősünk! Légy üdvözölve minálunk! – az egyik cserfesebb barátnő máris kedves közvetlenséggel szólította meg.
Kriszti szándékosan lesütötte szemét, hiszen nem engedhette meg magának, hogy azonnal lelepleződjék, bár dörömbölő, kalapáló, veszettül csilingelő szíve így is azonnal lebuktatta.
–Szia Balázska! Hát te meg? Mi járatban vagy?! – nézett vele farkasszemet, ám ez valójában több volt, mint egyszerű szembenézés. Ez már valóságos szerelmi lángolás volt, ahová jobb lett volna tűzoltókat hívni. Ha egy ifjú, kamasz lány így tud nézni egy botcsinálta lovagra vajon mit érezhet a lelkében valójában a főszereplő iránt?
– Én… én… csak… hoztam… - nagyméretű, műanyagtálcát egyensúlyozott akár csak egy udvarias főpincér, és szalvétákat is hozott, melyeket azonnal szétosztott, majd egy-két pillanat múltán mintha megérezte volna, hogy bizonyos lányos körökben nem szívesen látott vendég letette a tálcát óvatosan az egyik asztalra az ágyakkal szemközt, és amilyen váratlan volt a megjelenése ugyanolyan váratlan volt eltűnése is.
– Várj még… kérlek… - próbált utána kiáltani Kriszti, akiben talán ekkor fogalmazódott meg a szilárd elképzelés, hogy kezd igazán és őszintén beleszeretni valakibe, aki valami oknál fogva mindig szerepeket kénytelen játszani, hiszen így védi személyiségét a támadásokkal szemben. Persze az is lehet, hogy titokban jól funkcionáló autista, bár ennek akkor még más nyomai is lennének.
Másnap mindketten korábban ébredtek, mint a kis társaság többi tagja. Kriszti szinte kiegyensúlyozott, ujjongó erővel dobta le magáról a jó meleg paplanok komfortos fogságát és bicegő járással, csoszogva máris végiglépkedett köntösében a folyóson, míg el nem ért az utolsó szobáig, ahol háromszori kopogásra sem nyitott ajtót senki. Kiment a verandára, ahol egy kis sámlin egy halkan zenét játszó kazettás magnó állt, és mellette Balázs üldögélt, de abban a pillanatban, hogy találkozott tekintetük, mintha beszédes tekintetük, és kalapáló szívük azonnal megértette volna az emberi törvényt.
Kriszti sántikálva közelebb lépett a félszegen tétova Balázshoz, és átfogta először vaskos, fatörzsszerű derekát, majd mancsos, kissé szőrös kezét, amit a legtöbben gusztustalannak tartottak. a zene andalító, szent, romantikus ritmusaira ringatózni kezdett vele. Nem játékból, sokkal inkább azért, hogy eddig még nagyon is ismeretlennek tetsző testük, és ösztöneik összeszokjanak. Hogy megismerhessék, és felfedezhessék a felszín alatti érzelmek széles gesztusait.
Balázs úgy fogta meg Kriszti hajszálvékony derekát, mintha egy tollpihét dédelgetne, és védelmezte medvemancsai között. Érezte, ahogy a lány testén végigfut egy-egy eltévedt, tétova, ám annál beszédesebb, incselkedő szikra. Amikor Kriszti kicsit könnyes, őzikeszemekkel felnézett és Balázs arcába nézett mintha meglátta volna rejtegetett múltjának megannyi elszenvedett, eltűrt, kicsinyes, gyilkos megaláztatásait, és szenvedéseit. Magához húzta. Ha mást nem, akkor azt most halál biztosan érezte és tudta, hogy ezt a kivételes, és rendkívüli fiatalembert mindenáron meg kell vigasztalnia, mert nagyon fontos neki.
– Balázs… nagyon… féltelek… - majd néhány perc múltán -, nagyon… szerelmes vagyok… beléd… - óvatosan magához húzta ormótlan, nagy búsa fejét, melyen kivétel nélkül mindig is hanyagul, rosszul állt a sapka, vagy a hajszál. Gyöngéden aprócska puszit adott előbb krumpliorrára, majd homlokára és végül következett telt szája. Valaki egyszer azzal sértette meg Balázst, hogy azt kezdte híresztelni olyan gusztustalan fokhagyma lehelete van. Krisztit ez most egy cseppet sem érdekelte. Pipiskedve közelebb hajolt, és átengedte magát a mámor mindenség hatalmának. Igaz nem tartott tíz percnél tovább mégis mindketten úgy érezték ezt a halhatatlan pillanatot soha többé nem vehetik el tőlük, mert ez életüknek szerves része marad mindörökké.
Mindketten leültek a tágas, és kényelmes összetolt kanapékra és együtt nézték végig a bámulatosan lenyűgöző napkeltét, miközben Kriszti gyöngéden fejét Balázs vállain nyugtatta.