IDŐSEBB KOROMBA

Alig van már valami ami meggyógyítson. Napi rutinnal űznek az örömből, míg a többség lelkén átsuhan a hűség. Csönd-teremtette alamuszi béke a titkos fegyver, mely sokadszor megadásra kényszerít. Köröttem négy fal-magányban hallgat a kreativitás, harmónia. De önmagammal már én is elpusztíthatatlan falakat építettem szándékosan, hogy e gaz, alávaló Világ többet el ne érjen, tovább már ne sebezzen!

Szó-ostromolta ítéletek rákfenéje naponta megkísért, közelget. Talán végleg elástam immár szerteágazó extra-álmaim: filmforgatások elcsépelt forgatókönyve, s a csapó sem enyém. Üres számadat s egy újabb mihaszna név lett tanúja csupán újítani vágyó terveimnek. – Ingó-zöld kristály alatt smaragd-szemem gyakorta megtáncoltat: hétköznapi szent csodák is mutathatnak magukról hamis képeket!

Romantikus látomásom – melyhez élet-tartón ragaszkodtam -, lassan eltűnőben. Külső égzengésből  bizony gyakorta kihallik vad patáliák Morze, tányércsörömpölős, bacháns robaj-zenéje. De mindig sajgón fájó sebek lüktetnek bennem. Ha lehetne addig megismételni egy-egy ünnep, varázsnapot, mikor pillantások mézédes bájából halhatatlan szerelmek szövődhetnek oh, én megtenném! S ha ezen a semmis, kis apróságon pirulni lehetne a Világ legszebb kincsét nyerhetném el bizalmul, hogy önmagam maradhattam!

Akárhogy is gúnyolódnak, fricskázzák a lovagias etűdöket hölgyek előtt a széket kihúzom, s ha bemutatásra kerülne sor mélyebben – akár a japánok -, meghajlok! – Át kell még mennem milliónyi átélt sereg-hiányon. Ha valaki mellett szabad lehetnék talán önző, belső magányommal is békét, új egyezséget köthetnék!