PÖRLEKEDÉS

Gomolygó felhők most nem szülnek ennyi fényt,

míg egyre vemhesen latyakos, egyre  sár fertőz mindent odakint,

míg megnémult szobák sarkaiban az ember pillantások hangtalan neszét érzékeli.

De jöhet még, s szükséges némi-nemű szilárd akarat,

hogy a tollasuló felhők valahára meggondolják mind magukat,

s helyreállhasson a nagybetűs Rend:

Záporzuhogásban is sebezhető könnyeket metsz

a Kor falára az emberi Szív!

Hiábavaló lenne minden emberi erőfeszítés?

– Alig hiszem. Önsajnálatom örökké derengő,

parázsló szikráit, pesszimizmusomba

vesző törmelékeit kellene összetörnöm,

s kidobnom végleg – mielőtt utolsó ítélettel biztosan elemészt!

Véget nem ér! Véget soha nem érhet

verejtékgyöngyökben fetrengő mihaszna munka

– perc-emberkék diktálnak halványka

keresetet s reményt, hiába

– a biztos szándék olcsón nyert ígéret

maradhat csupán az ég alatt,

mire a sárga csekk s a számla riadót fújdogál: Adós fizess!

– Fogatlan koldusokká alacsonyodik a tisztes Erkölcs,

rendíthetetlen becsület!

Szép lassan – meglássa a tisztán látó,

s magát hírmondónak nevezett:

Ténfergő pondrókként koplalásba,

éhségbe veszejtsük jóindulatunk! Megéljük,

aljasuló alvilág lesz, s maradhat csupán egyetlen osztályrészünk!

Utolér utánozhatatlan: Cipel, vonz, sürget,

korhol minket egy jogos, tudatos ellenérv:

,,Maradj EMBERNEK mindenek nyomorgatott dacára is

– s soha meg ne add magad!

Te még mindig jobb lehetsz,

ha döntéssel feljebb emelkedsz,

sivárságok sivatagjain. – Elbutulások,

s gyilkos-hangú megcsalatások korszaka ez – mit is mondhatnék:

Lángpallosú szóval, mégis tudatos szelídséggel,

papírháborúk során egymással

pörlekednek s veszekednek a Némák!