ELSZÍVÓ SEMMI

Bennem most még így teremtő félelem uralkodik:

Téged mint borostyán vagy leander körbekerít,

s eltaposs!

Reményeid imbolygó, összetört csillagok,

önzésed napról napra mint éhes csecsemő örökkévalón

szeretet követel tőled részeg-mohón.

Szívedben most még nem feledhető kedvesed trónol,

halhatatlan képe egyre ragyog.

S most utad végéhez kerültél:

Határ s fordulóponthoz, egyszerre a borsószemnyi létezésben.

Álmaid tengerébe fulladtak néma elítéltként ötleteid,

terveid, elképzeléseid! Tomboló véred tiltakozna,

s üvöltve követelne magának tisztes eljárást,

jogot, s törvényt, az Erkölcs meghallgatására:

Kifulladó, lázas fújtatásokkal telítődnek

sejtedben az apró vér-molekulák.

Megszenvedett pillanataim

önsajnálatomból következnek s alakulnak!

Már minden fenyeget! S határidővel dobálóznak,

munkáltató agyak, dolgozó-kezek,

s nincsen menedéke kuckója a Sebzett-hitűek táborának!

Igyekeztetnem kellene kényszeríteni pozitív gondolatokkal,

oroszlánhitű-magabiztosággal szívem,

de félő hogy engem a biztos fal már nem véd,

mert hamarjában leomlik, s a védelmemnek mely ez idáig

pártfogó jóakaróként segített,

tán befellegzett:

Még társtalan vagyok e földön, s sokan rebesgetik:

,,Önző, magadnak való éhségedben az is maradsz!”

– Otthon éldegéltem s mégis bolygó-idegen!

Súlyos mosolyaim skarlát-jegyekként rám nehezülnek.

Gyáva árvaságomban egyszer tán akadhat valaki,

aki átvezet töretlen bizalom mellett

a magány termékenységét is elszívó Semmin!

A Különbség változatosságot von maga után,

de csak annak ki torelálja!