HÉTKÖZNAPOK SÚLYA

Szomszédunk ismét kényeztetett gyermekét bömbölteti.

Szürkére kopogtatott börtönfalak még recsegnek egyre,

beleremegnek.

Az idegpályák folyamatos bombázása

már tűrhetetlenségig elviselhetetlen.

Csillagok fényeskedő szentjánosaitól lámpások,

lampionok-kontinenseivel világít a porosodó éjszaka.

A kissrác hisztis, követelő kedvvel kutatja

eltűnt biciklije keréknyomát,

mint bűvös háromkerekűjét, mely a ég felé is elröpítheti,

de csak sárga pergamenné koptatott alumínium padlót talál,

panelelemek szigeteibe befúrt vasrácsozatot!

Zsebkendőt vagy kellemesen

savanyú gumimacival vigasztalnám,

csakhogy az elvesztett földi harmónia

ismét visszatérhessen,

s kék, piros, sárga, zöld,

finom kis íz-falatkák,

gördülnek le kicsiny torkán mint apró kezeivel

zacskómba hatalmasat markolász!

– De amit elképzelek,

hogy a lehetséges barátság büszke

alapjai igenis lerakhatók,

- már csak magamnak mormolom.

– A fiúcska hisztizve követelőzik tovább – s egyre még tovább,

s a szomszéd; árván maradt fiatalasszony

még most is tanácstalan

a nevelgetés játékosabb kérdéseiben,

és szelíd Dzsokonda-türelemmel tűri

a gyermeki zsarnokságot!