KÖZEL AZ IGAZSÁGHOZ

(Neki)

Itt a völgyek tág ölében – hegy-aggastyánok katonás

helytállással vigyázban figyelnek,

őrködnek: vigyázzák kódorgó álmainkat!

E mesés édeni tájon, s emlékeim szövetében tovább élsz,

lobogsz, s létezel, csak még

sebezhetőbben s még fájdalmasabban!

– Órákig elhallgatom, hogy zenél,

hogy dobol s kalapál vénülő ketyegőm

ha csak mandula-szemed

egzotikus romantikájára visszagondolok!

Pedig lassacskán ismét cseperészik az eső

s fellegekből az Idő jégkarmokkal szólítja

szememből könnyeim golyóit!

– Itt most minden élesen, tisztán megtalálható:

Gyilkosoknak való csönd, nevetésed huncut

echó-csendülése mint táguló,

menny-szimfónia, még mindig újólag meglep,

s körbe vesz! Hattyús lábad ikráit kellene masszírozni,

hogy méltón leróhassam előtted

végtelen nagyrabecsülésemet

– ha párnám ölelgető dombjaira fekszem,

titkon ütemes sóhajaidat,

szívdobbanásod válaszaival beszélgetek,

s nem tudhatom:

Vajon te is ugyanúgy szólsz-e hozzám

felbecsülhetetlen hűséggel,

bizalmasan? Emlékszel?

Mintha fülemülék hangján át azt mondtad volna

mennyasszonyként ünnepi pompával

s szónoki beszéddel tiszteljenek meg téged csoporttársaid,

barátaid s a lakodalmi népet – ne kell bonyolítani –

könnyedén magad mögött hagyhatod,

ha érzed s tudod, minden mi eddig fontos

s nélkülözhetetlen volt most abban a pillanatban,

részletek-mindenségében együtt örvend veled!

– Tudtuk mind a ketten, te nem említetted

s én szokásomhoz híven megfutamodtam

Te csókok áruló tüzében égtél tobzódva,

míg engem lelkiismeret-furdalás gyötört ezerszeresen,

hogy féltőn reszketeg elrebegjem:

Szeretlek, katicabogaram!