LEGNEHEZEBB DÖNTÉS

Az volt a legkeményebb: Berendezkedett csillagszemekben

lélek-kontinenseket meglátni,

felfedezni! Megszokott sallangos,

rizs-beszédektől mentesülten őszinte telepátiával is

szerelmesnek lenni elveszett tévhitbe:

Valahol boldogok lehettünk! Jól körbekerített börtönfalak,

álarcos takargatott mosolyok leplezve arcomon az ős-kitaszítottságot!

Behegedni vágyó sebek, balzsamos-szavak ellenére sem gyógyulgatnak!

Az volt a legkeményebb: Osztály elé állni kitárt,

felvállalt páncélos eszmékkel, az Igazságot

is vallomásra bírni miközben röhögve torzsalkodtak feletted

az erkölcs-ítélet nevében!

Szemek boltozatán ekkor csillogni látszottak

a megbocsátás együtt érző gyöngy-függönyei.

– Könny hullott árkokba, száj-szakadékok partvidéke

is már nehezen bitorolt

nevetést, s a szomorú beletörődöttség is meghasadt fájdalmában

a lélek borostyánfátylán át burjánzásnak indult a fájdalomban!

Az volt a legkeményebb: Hajszolva erőltetni a jogosan tudott

reménytelen szerelmet,

miközben mindkettőnk biztosan tudta:

nem ismertük még eléggé a másik gyengéit,

rejtett titkát, s hibáit!

Egy félszeg kisgyerek vidított fel naponta könnyező arcomat:

Tékozló bolond rab-álmait! A ragaszkodást szívből szőve,

ami csak sajátja lehetett!

Az volt a legkeményebb: Bamba boci-szemekkel tűrve

bámulni a beteljesületlen csókokat,

titkos megcsalatást, alkonyi-ajkak csók-ítéleteit

egyetlen szívdobbanásban,

mintha az ki felfedte volna igazságait előtted,

csak örökké hazudott volna: minden egyes szava vétkező

Szív-törésnek hatott!

– Meghátrálni soha nem létezett plátói kapcsolatból,

s kezdi újra minden elhibázott baklövést az éretlen fiatalságnál!

Mégis tudni, hogy önmagadhoz ragaszkodó szigorúságodban

a szeretettel biztosan megváltottál valakit!