ALVÁSZAVAROS BAGOLY

Nem is érdekelte őt – hiszen honnan tudta volna mégis

– hogy keresztre feszítő,

s cudar napégések közt bőrömön fölszaggatott sebeket,

hólyagos krátereket dédelgetek!

Feküdtem fullasztó kamrák szauna-szobájában,

miközben álmaim felett örökös gyors-ébresztést

végzett a szaggatott fájdalom!

A közelben hullámok édeni nászát

ringatta tarajos hullámjátékszerként a tenger:

mély-kék titkú szeretőm!

Mintha vasmacskakarmokkal csipkedték volna hosszasan s nehézkesen!

S titkon abban reménykedtem,

ha magányod titkai fölött este fölnézel mindentudó csillagokba

– megfejtheted epekedő szívdobbanásom rejtélyeit!

– Téged szólítottalak hangosan motyogva önmagammal fennhangon beszélve

– ha halált vonyító kutyaugatásos

holdvilágnál a napisten szigetén utolért nehézkes este,

belőled próbáltam volna meg:

hitet, reményt, s buzgalmas erőt meríteni,

- de minden összeköttettésem kialudt

vulkán-szerelmeddel végképp elveszett!

Csillagokba fohászkodva sokszor

elképzeltem próféta Cassandra-szemeidet,

mint alvászavaros bagoly éber kómában,

virrasztottam ágyam mellett:

Tűszúrások gyehenna-katlanában – mindhiába –

csak nem jöhetett békéltető álom.

Titkos lélek-telepátiáddal meglehet mindig is figyeltél,

s megbocsátottad törékeny baklövéseidet.

Mozdulatlan, kikötözött főt homárként mozdulni is alig tudtam,

mint fő fogás utolsó sóhajokkal vigasztalódtam,

míg szervezetem végleg elvégezte élettelen vergődésemet!

– Dörmögő mackóvá vedlettem földi kínjaimban:

szuggeráltalak erősen hogy figyelj üzengető hörgéseimre,

szapora ritmuszavaraimra!