SANYARÚ SORSSZERŰSÉG

Lassan oszló, hófehér homály
karcolja meg a tudatos ébredést,
amit a kósza álom magával visz.
Titkon már egymásra rakódik
rétegzetten a van-volt-lesz alappillére.

A hangok illattá, szagokká,
fojtogató semmivé torzulnak
álszerényen idebenn.
Hétköznapok szánalmas,
csőlátású pupilláján egy mozdulat,
elvetélt gesztus,
akár a légypapír mindig fennakad.

Merengve üldögél benned játékos mosoly,
kíváncsiskodni készt baráti akarat.
A Semmi megkezdett fonalán a Létezés,
akár elszáradt falevél hamar lehullik,
melyről már azt hihetted könnyedén feledhető.
Lüktető, éles érintésre
minden sebesült önmagába húzódik,
visszavonulót fúj.

Szemek szirmainak sötétedése
számodra jelentéssel bír s többet elárul,
felfed, mint olcsón eregetett,
hivalkodó szavak, gesztusok komisz üzenete.
Gyermeki szorongás kaphat
így új értelmet a nyers s önelégült valóra,
amit muszáj volna még megvigasztalni
– de nem lehet, sem tartós,
biztonságot nyújtó megváltás,
sem toleráns megértés,
hát megalkuszol s megbékülsz végül vele.

Ösztöneid rátarti türelmetlensége
jogosan egyre forrong,
rettegő félelmeid háttereibe,
kulissza titkaiba már egyre
kevésbé húzódhatsz.
Nyughatatlan Odüsszeia-lelked
örökkön máshová vágyódik.
Burkolt arcodat folyamatos
Janusz-kétségek sebzik,
sebesítik szüntelen.

,,Vajon jól tetted-e, hogy alkonyatok
szent haldokló lángrózsáinál
nem vallottál színt s örök szerelmet?!”
– De ehelyett a tartós magánnyal
s örök hiánnyal léptél szövetségre.
Lelked kókuszdió-kérgeit repesztgetnék,
törnék fel szorgalmas angyalok.
Te azonban mégsem hagyhatod
mert az egy-Valaki szólít
egyedül magához törvényeket ülni feletted!