SZAKÍTÁS SZENTESTE

Mennyire szánalmas, ócska dolog már, ha az ember mondjuk pont szentestén szakít párjával, nem?!
Jennifer húszas éveiben járt, és alig várta, hogy szuperszexis, izmos tesztoszerontitán pasija Ákos végre valahára megkérje a kezét, és végre gyerekeket szülhessen neki.
– Kiscicukám pattan ide mellém, jó… - kérte, amikor feldíszítették a háromméteresnek tűnő, ám igazából alig százhetven centis normandiai ezüstfenyőt, melyet trendi stílusosan fel is díszítettek.
– Annyira szupi, bébi, hogy együtt vagyunk! Annyira szeretlek, és szeretnék tőled kisbabákat is! – Jennifer pontosan tudta magáról, hogy naiv, gyerekes ábrándokat kerget, mégis annyira álomszerűnek tűnt ez az egész, hogy inkább romantikus tündérmesébe ringatta magát, még ha – legalábbis egyelőre –, fogalma sem igen lehetett a készülő viharról, mely a feje felett gyülekezett.
– Na szóval cicám, az van, hogy… - Ákos vett egy mélyebb lélegzett, mint amikor az ember a fekvenyomás alkalmával tonnányi súlyokkal dolgozik, és nem ért mindenre vigyáznia.
Még be sem tudta jóformán fejezni a mondatot Jennifer már javában kigyúrt bikanyakába ugrott, és össze-vissza nyálazta:
– Hogy kérdezhetsz ilyet, édesem?! Hát persze,hogy mindennél jobban a tiéd akarok lenni, és nem számít, hogy mekkora jegygyűrűt is kapok! – felelte saját mondatain kuncogva, vihogva, miközben képzeletben máris elképzelte miként fog hamvas, vékony ujjacskáin víritani a fehéraranyból készült karikagyűrű.
– Szóval bébi… az úgy van, hogy… jobb, ha egy hosszú idig jegeljük a kapcsolatunkat… - fogalmazott egyértelműen.
– Jaj, te kis csacsi fiúcska! Imádom, amikor ennyire ellenállhatatlanul komoly, és határozott tudsz lenni! Szabad a gazda, nagyfiú! Megvacsizhatunk, és utána ajándékbontás következik! – Annyira ujjongott, és izgatott volt akár egy kislány a cukorkaboltban, akinek persze még véletlenül sem magyarázták el, hogy nem fgnak teljesülni álmai, és vágyai, hiszen a Jézuska, és a Mikulás csupán csak egy ábrándkép, amit a felnőttek találtak ki a gyerekek megnyugtatása végett.
Gyorsan felugrott, és kiviharzott az amerikai stílusú konyhába, hogy megnézze készen van-e már a sültcsirke, és a krumplisaláta, és a rántott nyelvhalfilé, melyet még – szerencse –, hogyaz utolsó percben sikerült megvásárolni.
Mikor visszatért a konyhai foglaltosságából Ákos már javában csomagolt, és azt hihette a Bahamákra, Balira, vagy a Maldív-szigetekre fognak álomnászútra menni. Ebből azonban semmi sem volt igaz.
– Jaj, hogy te mennyire cuki, és aranyos vagy! Annyira imádlak, hogy máris az utazás jár a fejedben. De szívem ezt ráérünk még a két ünnep között is megszerezni. – nézett rá csillogó, ragyogó gombszemeivel.
Úgy tűnt, hogy Ákos már nem bírja tovább, és váratlanul kirobbant belőle:
– Te hülye, szánalmas picsa! Fogd már fel végre, hogy közöttünk mindennek vége! Elhagylak téged! – csomagolta be gurulós, tetszetős, és strapabíró utazóbőröndjét, miközben hívott magának egy taxit.
Jenniferben valósággal azonnal megállt az ütő. Hirtelenjében szóhoz sem jutott, és alig kapott levegőt.
Igaz, ami igaz voltak már közöttük kisebb-nagyobb nézetkülömbségek, de ez azért burtálisan durvának hangzott:
– De hát… én ezt… nem értem mackóm… - csak hebegni tudott, miközben jól láthatóan kavarogtak benne az összetört, szomorú, vegyes érzések.
– Nézd cicuskám! Hidd el, hogy én sem így akartam szakítani veled, de hát, ami megtörtént, az megtörtént. Biztos találsz majd magadnak egyre rendesebb, jófej pasit, és lesz majd egy rakás gyereketek, de nekem szabadság és függetlenségre van szükségem, és ebbe te most nem férsz bele.
– Kegyetlenül odavágott szavak voltak ezek, majd Ákos fogta a cuccait, és mint akit mélyről jövő lelkierő irányít határozottan kilépett közös lakásuk ajtaján.
– Édesem… ne hagyj magamra… félek egyedül… - Jennifer halkan sírdogálni kezdett,melyet heves zokogási roham váltott fel.
Időközben megcsörrent a vezetékes telefonja is. Szokásához híven kissé minden lében kanál, kotnyeleskedni szerető anyukája telefonált, hogy megtudakolja, mi a helyzet lesz-e esküvő?
– Szia kincsem! Boldog Karácsonyt nektek! Na? Gratulálhatok? Mikor lesz esküvő? A nagymamák is nagyon izgatottak. – mondta a telefonba az anyuka a jókívánságokat.
– Ákos szakított velem anyu… - hüppögte elkeserdetten a kagylóba a fiatal hölgy.
– Te most ugye szórakozol velem éds kislányom??? – kapott a fejéhez az anyuka.
– ...Anyu… azt mondta, hogy már nem szeret, és hogy jobb lesz, ha soha többet nem találkozunk… - hüppögte folyamatosan, miközben jól érézelhetően a vonal túlsó végén aggodó, idegeskedő anyja is kezdett kijönni az ingatag béketűrésből.
– Hogy mit csinált az a kisstílű, aljas szemétláda?! – robbant most ki anyjából.
– Jaj anyucikám… és pont karácsonykor, amikor mindenkitől azt lehet hallani, hogy ez a szeretet és a megbocsátás ünnepe… - Jennifer talán még életében nem volt ennyire kiszolgáltatva önsajnáló, pesszimizmussal jócskán beoltott, tartós, és szilárdnak gondolt szomorúságának.
A legrosszabb talán az volt, hogy fogalma sem igen lehetett, hogy miként kellene tovább folytatnia az életét Ákos nélkül.
– Szót se többet édes kislányom! – parancsolta az anyuka. – Máris otta megyek hozzád! Addig eszedbe se jusson bármifél ostobaságot csinálni, világos?! – rendelkezett az anyuka.
– Meg-meg-megígérem… - alig jöttek ki a torkából a hangok, mint aki már mindent elvesztett, és képtelen magához térni.
Jennifer anyukája valamikor szépségkirálynő versenyt nyert, és amikor megszületett szintén álomszép, és bombázó, ám kissé üresfejű lánya valósággal kicsit bele is betegedett a masszív gondolatba, hogy a legtöbb ember hamar megöregszik, és bár foggal-körömmel mindig is igyekezett tiltakozni a plaszikai, szépészeti beavatkozások ellen, nem akarta letagani sem, hogy a hosszúra nyúlt évek során kisebbfajta korrekciókat mégiscsak végeztetett magán, hogy legalább a fiatalságának álcáját fennt tudja tartani, és persze, ha senki sem figyelt oda kedvére flörtölgetett is a fiatalabb pasikkal.
Ilyenkor kicsit önmaga is úgy hihette, hogy még mindig szép, és fiatal, aki bárkit, és bármit megkaphat még ebben az életben.
De az a mostani eset, ami az ő édes kicsi lányával megtörtént azért mégiscsak túl soknak tetszett.
,,Hogy is képzelheti az a jöttment vadbunkó paraszt, aki naphosszat csak a konditeremben emelgette a súlyzóit, hogy megkaphajta az ő egzotikus, álomszép lányát, és elcsúfította volna a testét a gyerekvállalás összes nyügével?!” – föl nem foghatta. Autóva vágta magát és meg sem állt lánya nagyvárosi lakóövezetben található, összkomfortros házáig, amit – anno –, ő is jelentősen hozzájárult.
Háromszor csöngetett a kaputelefonba, mire egy hüppögő, halk hang beereszette.
– Édes kicsi drágám! Itt is vagyok! Szegénykém! Mit tett veled az a büdös paraszt barom?! – simogatta meg lánya könnyben ázó arcát, és igyekezett tőle telhetően megvigasztalni.
– Jaj anyucikám… annyira megsértett, és a lelkembe gázolt térdig… - sírdogált vigasztalhatatlan anyja óvó karjai között.
– Tudod kis drágám, de azért vagyok itt, hogy szépen rendbe hozzuk a dolgokat! – vette át az írányítást összetört lelkivilágú lánya felett az anyuka.
– Pedig azt hittem feleségül fog venni, és utána Balira fogunk álomnészútra utazni… annyi, de annyi közös tervünk volt… - vigasztalhatatlannak tűnt az egész helyzet.
– Édesem, az ilyen vadbarmokat egyedül csak saját maguk érdeklik! Talán jobb is, hogy így alakult. Meglásd találsz majd valakit, aki elfogad olyannak, amilyen vagy, és önmagadért fog tisztelni, és szeretni! – igyekezett vigaztalni lányát az anyuka.
– ...De én még most is annyira szeretem Ákost… - hüppögte továbbra is Jennifer.
– Ezt most rögtön fejezd be édes kislányom! – parancsolta az anyuka. – Soha többet még csak a nevét se említsd meg előttem annak az átkozott gazembernek, aki így rutul becsapott, megsértett, és megalázott. Megértetted?!
– ...De hát… akkor most velem mi lesz…?! – kérdezte elveszetten, tartósan kétségbeesetten.
– Fiatal, gyönyörű nő vagy, akinek kell egy kis ösztönző lökés, és meglásd szépen, és könnyedén elfogsz a magad lábán is boldogulni ebben az életben!
– ...De én nem ilyen életet szerettem volna magamnak! – tört ki belőle a megkeseredett kiábrándulás.
– ezzel nem vagy egyedül édes lányom! Most pedig együnk pár falatot, meg jócskán megéheztem! – az anyuka levetette ruháit, majd bement a konyhába, ahol valóságos ízkavalkád fogadta.
Mindenből sikeredett a legfinomabb fogásokat elkészítenie felnőtt lányának.
,,Nocsak, nocsak! Talán felnőtt lánya mégiscsak tanult valamit tőle is?!” -morfondírozott magában, míg igyekezett szépen megteríteni az ünnepi asztalt, és hozzáláttak az étkezéshez.
– Jó étvágyakat kicsim! – nem zavartatta magát, azonnal jóízűen megkóstolt egy kis manézes burgonyasalátát, és egy falatka szálkamentes halat.
– Anyucikám… nem baj, ha nem vagyok éhes…? – kérdezte kislányos hangon.
– Micsoda butaságokat beszélsz lányom már megint?! Ki hallott még olyasmit, hogy nem vagy éhes! Tessék legalább egy pár falatot tenni az ünnep kedvéért!
Jennifer igyekezett egy-két falatot leerőszakolni torkán, majd ivott rá egy kis vizet.
– Meglásd kicsim hamar túl fog lépni Ákoson, és akkor minden visszatérhet majd a rendes kerékvágásba! – vélekedett az anyuka.
– Igen… igazad lehet… most először próbálta átgondolni a zaklatott nap megtörtént szomorú eseményeit.
Amikor végeztek az étkezéssel jöhetett a szokásos kötelezően előírt ajándékozás ideje.
Jennifer méregdrága, kötött vajpuha sálat vett az anyjának, míg anyja egy karácsonyi karkötőt adott felnőtt lányának. Eredetileg nászajándékot is akart adni, de hát ha elmarad az esküvő, ez már felesleges.
– Most pedig részletesen tessék elmesélni, hogy mi is történt valójában?! – foglalt helyet a nappaliban lévő hosszú, kényelmes kanapén az anyuka.
Jennifer mindent úgy tett, ahogy anyja mondta neki, és töviről-hegyire elmesélte az egész szakítós sztorit.
Mire Jennifer végzett az egész történettel, mely látszólag rendkívül nagyon megviselte anyja alig talált szavakat a hallottak alapján, és csak hümmögni tudott.
– hát ez nagyon érdekes édes lányom… - válaszolta, mintha csak hangosan akarna gondolkodni.
– ...És a legislegrosszabb az, hogy mindent el is hittem annak a szemétnek…
- Nyugodj meg kincsem! Nem lesz semmi baj, ameddig engem látsz! - nyugtatta az anya.
- Jó volna egy kicsit külföldre utazni, hogy újra megtalálhassam magam... - vettette fel ötlet gyanánt Jennifer.
- Micsoda bolond beszéd ez édes lányom?! - csdálkozott el az anya. - Szépen fogod magad,mint akármelyik dolgozó nő, és állást fogsz vállalni. Engem az sem érdekel, ha egész nap szemetet szedsz valamelyik parkolóba, csak végre kezdj valamit az életeddel, és ne sajnáltsd magad, mint egy hisztiző ötéves kislány.
- Pontosan ezt szeretném tenni anyu, ha adnál végre egy lehetőséget... - kérlelte anyját Jennifer már-már tántoríthatatlanul, elvégre, ha a makacskdó asszonyság egyszer valamit is a fejébe vett, akkor azt tüzön-vízen át keresztül vitte.
- Jól van kislányom! Nyugodj meg! Nincsen semmi baj! Felnőtt, intelligens nő vagy, majdcsak túljutsz ezen az akadályon is, nemigaz?!
- Nagyon szeretném megpróbálni...
- Akkor úgy is lesz. Nekem elhiheted!
Az egész karácsony estét jóformán átbeszélgették, és közösen igyekeztek rájönni a megoldásra, hogy mit kellene Jennifernek kezdenie eddigi jól alakuló, ám most hirtelen romba dőlt életével?
Amikor aztán másnap dec 25-én reggel anya és lánya felébredtek egy kiadósan elköltött reggelizést követően az anyuka tanácsára Jennifer régi barátnői, barátai közül felcsörgett párat,hogy hátha át tudnának ugrani egy amolyan régi barátnők közötti csajos tracspartira. Bár ünnep lévén csupán soványka reményféleségbe kapaszkodhattak, annál is inkább, mert az egykori csajos barátnők, és srácok többsége már családos anyukának, és apukának számított.
Jennifer gondolt egyet, és kiválasztotta főként azokat a gimis srácokat, akik mindig tisztelettudóan, és szabályokat betartva viselkedtek vele.
Az utolsó ,,most vagy soha” jelölt nevét nyomta meg okostelefonján, akit jócskán sikeredett meglepnie, hogy a gimi leggyönyörűbb, dögös bombázója segítségét kéri, amikor anno – szó, ami szó -, nem volt éppen valami kedves vele.
– Figyelj csak, Bencuka! Tényleg ne haragudj, hogy olyan idióta, hülye, számító csaj voltam a gimiben, de életbe vágó lenne, ha kicsit ide tudnál jönni, és segítené nekem… - csupán csak ennyit mondott, és visszatartott feszültséggel várta, hogy vajon mit fog szólni rá a másik?
– Hát… rendben van… Máris ott leszek… - egyezett bele végül.
Alig fél órán belül már ott is volt barnásszínű, szépen karban tartott Skoda Fabiájával, és Jennifer egészen jóképűnek találta.
– Mi volt annyira sűrgős, amit nem lehet e-mailben közülni? – tette fel az első kérdést.
– Tényleg ne haragudj, de most az van, hogy az elmúlt pár nap jócskán megviselt… - vallotta be megtört hangon, és látszott rajta, hogy teljesen kivan idegileg.
– Bocsáss meg… én voltam jogosan bunkó, és tapintatlan… - odalépett a gyönyörű nőhöz, és zokszó nélkül vigasztalón átölelte, hadd engedje ki egyori osztálytársa minden bánatát.
– Tudod a pasim szakított velem, és ez borzasztóan megviselt, és mivel már az összes ismerősöm családos meg minden te maradtál az egyetlen reményem arra, hogy mellettem légy a bajban…
Bence is jócskán meglepődött a szokatlan kérésen, hiszen meglepően szokatlan volt ekkora őszinteség és igazmondás a gimi nagyon hiú bombázójától. De hát – ahogy mondani szokás -, az idők, és emberek ugyebár változhatnak.
– Miben segíthetek?! – tette kérdőn, érdeklődve komolyan kresztbe maga előtt mindkét kezét, és ezzel olyan felnőtt ember megbízható komolyságát vetítette előbbre Jennifer szemében, akib feltétel nélkül meg lehet bízni.
– Egy hatalmas szívességet szertnék kérni tőled!
– Ajjaj! Már rosszul kezdődik! – forgatta égne emelve szemeit.
– Kérlek szépen fejezd be, és figyelj rám!
– Csupa fül vagyok!
– Szeretnélek megkérni rá, persze csak, ha nem gond, hogy tölts velem egy pár napot egy tengerparti nyaraláson, hogy kipihenhessem a szakításom fájdalmait… - nehezen jöttek szívére a szavak.
– Hogy micsoda??? Talán rosszul hallottam?! Miről is volna szó egészen pontosan? – A másik férfit erősen érdekelni kezdte egykori osztálytársa jócskán meghökkentő, és gyerekes ötlete, mégis volt benne valami megkapó bolondosság. Így hát belement a játékba.
– Figyelj, nem nagy cucc az egész! Elutazunk kettesben egy paradicsomi helyre, ahol azt csinálsz, amit csak akarsz. Ha kell egész álló nap nem muszáj még köszönnünk sem egymásnak, csak jó volna gy őszinte ember barátsága. Ennyire gondoltam…
Volt valami kislányosan csicsergő hangjában, mely erősen gondolkodóba ejtette a férfit.
– Rendben! Segítek neked! – vett egy nagy levegőt, mert valósággal írtózott a montrumszerű repülőgépektől és persze a repüléstől.
– Nem is tudod Bencuska, hogy milyen sokat is jelent ez nekem! – valósággal a karjaiba ugrott és össze-vissza szerette volna nyálazni a férfit, aki sikeresen ki is tért az útjából.
Közvetlenül dec 30-án már indultak is a Liszt Ferenc reptérről, és miközben Bence liftező, hányinger és émelységszerű hangulatban folyamatosan azt nézte miként siklik a hatalmas szárnyas gép a kifutópályán, hogy aztán másodpercek alatt máris a horizont egén repüljön Jennifer megszorította a kezét, és szavak nélkül is képessé vált a biztatásra és a megnyugtatásra, és kicsit kezdett magára úgy gondolni, akár egy felelősségteljes, kiegyensúlyozott, érett nő, aki képes túlélni az élet komisz megpróbáltatásait.