VÁNDOR-SZÍVEK EGYMÁSRA TALÁLÁSA

A férfi a Dayka Gábor utcai buszmegállónál szállt le. Éppen a Körösi Sándor Kollegéium betonbunkerhez hasonlító épülte felé tartott, mert valahogy már képtelen volt elviseli kisebbrendűséggel egybekötött, kissé félszeg, hitvány alamuszi gyávaságát – melyet afelett érzett, hogy nem állt ki, elsősorban emberiméltóságáért –, már ha egyáltalán még létezett is ilyesmi.
Történt ugyanis, hogy néhány surmó, kamaszsrác szállt fel az ötvennégyes buszra, és meg se várták, hogy a vezető elinduljon szinte azonnal viszkető ingerültséget éreztek magukon, hogy bármelyik utasba kedvükre beleköthessenek. Az utasok többsége éppen a délelőtti bevásárlás ügyes-bajos dolgait intézte mint a legtöbb átlagos hétköznapon, amikor váratlanul az öt kamasz srác tüntetően megállt fejük felett az ülés előtt, és azonnal provokatívan gúnyolni, majd kekeckedni kezdtek vele:
– Mit mondd az elefánt, ha bemegy a porcelánboltba? – kérdezte az egyik azonnal elsütve egy poénnak szánt viccet. Mire kórusban flelték, hogy nem tudják a választ. A nyurga, cingár srác sem tudta már saját viccének a poénját, mert továbbra is szapulni kezdte a legtöbb utast, amint kómotos kedvvel végigsétált a széksorok között.
– Nini? Nézzétek csak skacok! Mekkora egy dagadék csaj fesziti dudáit ott a sarokban! – A nyurga srác figyelme szinte azonnal telibe kapta a leghátsó sorban egyedül üldögélő, húszas éveiben járó teltkarcsú hölgyeményt, aki bájos, kerekded arcával különleges és nagyon kedves lehetett, nem mellesleg D-kosaras melltartót viselhetett. A nyurga srác valósággal ujjongva odagaloppozta magát, és azonnal lehuppant a másik ülésre:
– Szia kiscicám! Hogy s mint vagy? Milyen guszta kis csöcseid vannak?! Szívesen megdugnálak! – vetette oda bizalmas kedvvel, mégis tüntető büszkeséggel, hogy a többi srác kicsit még büszkének is érezhesse magát, hogy épp nem nekik jutott eszébe ez a nagyszerű ötlet.
– Mi a baj drágám?! Csak nem szeretsz dumcsizgatni, mint ahogy a csajok szoktak?! – kérdezte, de miután választ nem kapott,mintha azonnal meg is sértődött volna. – Csak nem elvitte a cica azt a szép nyelvedet?! – erre előhúzott fekete, szegecselt bőrdzsekijéből egy élesnek tűnő, legalább tíz centis pengét, melynek vasa valósággal szikrát szórt a délelőtti ikrásodott napfényben.
– A késemet skubizod kicsim?! – kérdezte önelégült vigyorgás kíséretében. – Akkor mondom, hogy mi lesz! Te hagyod, hogy egy kicsit megcirogassam a dudáidat, aztán elszórakozunk egy kicsit, aztán esetleg szabadon engedünk! Mi a válaszod bébi?! – fordult kíváncsian érdeklődve a nőhöz, akinek kezdtek az idegeire menni ezek a surmók, azonban mégsem szólt egyetlen árva szót sem.
– Bekaphatjátok mindannyian fiúkák! – vetette hanyagul oda mintha ez a néhány hetvenkedő kamasz nem volna méltó, hogy szóba álljon velük.
– Hogy mit mondták nekem te kis dagadék picsa?! – fakadt ki mérgesen, dühösen a nyurga srác. – Azt hiszed nem merem használni ezt a kurva késemet, mi?! És ahhoz mit szólnál bébi, ha vágnék egy kisebb lyukat azon a kövér, hájas seggeden, és megnéznénk, hogy mi van belül?! – hangja egyre fenyegetőbb, egyre könyörtelenebbül hangzott. A buszon utazó legtöbb utas mintha szándékos, tunya közönyösséggel elfordította volna fejét, mondván; inkább értelmetlen, életveszélyes vitákban nem hajlandó kockáztatni alamuszi testi épségét. Valósággal meghunyászkodva lapítottak sokan.
A férfi éppen leszálláshoz készülődött, és már ott tartott, hogy megnyomja a leszállást jelző piros jelzőgombot, amikor legszívesebben azonnal visszaszólt volna, de egy másik – látszólag szintén egyetemista, rasztafrizurás, szakállas srác –, azonnal az öt surmó kamasz srácra dörrent:
– Hé gyerekek! Elég volt mára a színházból, oké?! Szálljatok le szépen a következő megállónál, és felejtsük el, ami ma történt! – javasolta higgadt, végiggondolt eszmefuttatással az egyetemista.
– Mit pofázol faszikám, mi?! Vagy tán azt akarod, hogy téged is kezelésbe vegyelek?! – erre a nyurga, cingár srác valósággal azonnal felpattant a kövér hölgyet őrző kettes ülésről, és azonnal szemügyre vette a rasztafrizurás egyetemistát, aki ebben a vészterhes percben olyan volt akár egy szuperhős, aki azért van, hogy megmentse az emberiséget. A kövér, felnőttes nő is felkelt az üléséről, és mivel a férfi már a hátsó részen jelzett ezért megpróbált csöndesen odasomfordálni. Amikor a vezető fékezve lassított a megállónál, mintha a busz szándékosan rántott volna egyet önmagán, amitől a legtöbb álló utas, így a nyurga srác is pillanatnyilag elvesztette egyensúlyát. Ezt a kisebbfajta előnyt igyekezett maradéktalanul kihasználni a rasztafrizurás egyetemista, és azonnal támadásba lendült, hiszen a nyurga kamasz véletlenségből elejtette pengeéles kését, és majdnem a földre esett a busz erős rántásától. Az egyetemista visszakézből azonnal dzsekin ragadta:
– Ha jót akarsz magadnak kishaver most azonnal leszállsz! De várj csak! Megkönnyítem a dolgodat! – azzal akkorát lódított a meghökkent nyurga srácon, hogy az a megálló poros asztfaltján landolt fejjel előre, míg a másik négy srác a totális pánik hatására hirtlenjében azt sem tudta, hogy most mi a francot is kellene csinálniuk.
– Te rohadék geci állat! Ezt még megbánod! – nagy nehezen feltápászkodott a porig alázott nyurga srác, a többi srác igyekezett valahogy támogatni, bíztatni több kevesebb sikerrel. A férfi szándékosan az utolsó ajtónál szállt le, és jóformán végignézte az egész kellemetlen incidenst. A rasztafriuzrás egyetemista is leszállt és megindult az ellenkező irányba. A nyurga srác érezte, hogy jócskán megalázták, és megtépázták az önbizalmát, így most mindinkább elégtételt akar venni, hogy megtorolhassa a rajta esett sérelmet. Újból elővette pengeéles,tízcentis kését és valósággal azonnal rárontott a rasztás egyetemistára, aki mintha pontosan tudta volna, hogy mire is készülhet a bedühödött, dühöngő kamasz, mert szinte azonnal szembefordult vele, és máris kiverte a kezéből előbb a kést, aztán egy akkorát ütött jobb horoggal a nyurga, gyanútlan srác hasfalába, hogy az valósággal csillagokat látott szemei előtt a tartós fájdalomtól, és seggre ült.
– Azt tanácsolom kis haver, hogy marad nyugton a seggeden, és eszedbe ne jusson még egyszer az ilyesmi, vagy letöröm azt a nyamvadt karodat! – most a rasztafrizurás srác fenyegette meg az elképedt nyurga srácot, aki szabályosan köpni-nyelni sem tudott az ő ért kisbbfajta sokkhatástól, míg a többi srác csak hitetlenkedve bámulta, hogy vezérüket így megalázza,és móresre tanítja egy fiatal felnőtt.
A férfi – akinek sikerült észrevétlen leszállnia a hátsó ajtón –, miután végignézte a kisebbfajta csetepatét elindult a kollegéium irányába és csupán csak akkor nyugodott meg valamicskét, mikor besétált az ajtón, ahol köszönt a portásnak, mintha csak ő is egy volna az egyetemisták közül. Azonnal beviharzott a hangulatosan otthonos fiókkönyvtár védett falai közé, ahol a szemüveges, barátágos, nyugdíjaskorú, sántító könyvtárosember bizony jócskán meglepődött, hogy vajon mi zaklathatta fel szemlátomást ennyire a fiatal felnőtt férfit.
– Jó napot kedves barátom! – köszöntötte. – Remek jó minőségű, vastag versesköteteink érkztek melyek egységes ára 300-500ft. Azonnal ki is teszek négy kartondobozzal, és nyugodtan válogasson csak, ameddig csak kedve tartja. – A nyugdíjaskorú könyvtáros azzal felállt székéből, majd sántikálós, csoszogó, kacsázó járásával azonnal bebattyogott a hátsó raktárhelyiségbe és máris kartondobozokkal tért vissza, amiben valósággal csak úgy hemzsegtek a jobbnál jobb kedvezményes kötetek. A legtöbb kispénzű egyetemista, akiknek aztán illett minden forintot összekuporgatniuk majd bolondok lettek volna, ha kihagynak egy ilyen kínálkozó lehetőséget.
A fiatal férfi azonnal lepakolta az egyik félreeső asztalnál táskáját, és holmijait majd azonnal az öreg könyvtáros segítségére sietett.
– Segítek! – azzal már vette is el a kellemesen meglepődött embertől a vaskos, és nehéz kartondobozokat, és oda tette őket, ahova az öreg mondta. Amikor mindketten végeztek a fiatal férfi előbb visszament asztalához, és azonnal megpróbált kicsit előre dolgozgatva megírni néhány házi feladatot, és leckét, melyet főként az utálatos nyelvészetből rá bíztak. S bár nem sok kedve volt hozzá, mégis – ahogy a legtöbb –, valamivel tapasztaltabb, és előrelátóbb egyemistától hallhatta azért sosem ért, ha az ember előre felkészül néhány zárthelyi dolgozatra, hogy egy adott pillanatban ne érhesse váratlan, keserédes meglepetés.
– Kedves barátom! Bocsásson meg… - szólította meg az öreg könyvtáros. – Nem szeretnék alkalmatlankodni, de észrevettem, hogy valami nyomasztja a lelkét, és bátorkodnék érdeklődni, hogy mi bántja?! – kérdésében nem volt semmi hátsó szándék, csupán csak az őszinte, tiszta emberség segítségnyújtása, így a fiatal férfi felállt aszalától odament a könyvtáros asztalához, ahova néhány perccel ezelőtt még a vaskos, nehéz kartondobozokat pakolták, és precíz, aprólékos türelemmel máris válogatni kezdett, mohó kulturális érdeklődéssel a kedvezményesen akciós kötetek között. Aztán egyszer csak felnézett azokkal a mindent kifejező, kissé gyerekes zöldesbarna szemeivel és részletekig menően elmesélte a buszos kalandját a suhancképű srácokkal…
Az öreg könyvtáros nagyon figyelt, és érdeklődő kíváncsiságában mintha bújócskázott is volna néminemű hitetlenkedés, bár ezt később – nagyon úgy tűnhetett –, hogy eredményesen visszavonta:
– Ha tehetek egy aprócska észrevételt kedves Uram! Ön nem tett semmi rosszat! A legtöbb ember sajnos egyébként sem sietne embertársai megsegítésére, de Ön igyekezett megőrizni a higgadtságát és a józan ítélőképességét. Ilyen veszélyes helyzetekben a legnehezebb a nyugalmat megőrizni a bepánikolással szemben… - kezdte fejtegetni saját, egyéni megfontolt álláspontját.
Nem sokkal később a meghitt, hangulatos könyvtárba egy gyönyörű, fiatal felnőtt hölgy lépett be, aki a férfi csoportársa volt, és akihez titokban gyengéd szálak fűzték a férfit, de erről nem szívesen beszélt nyiltan. Az öreg könyvtáros újfent kapva kapott az alkalmon, hogy egy új vevőt, vagy kuncsaftot üdvözölhetett, és máris ajánlani kezdte a kedvezményes, és nagyon akciós könyveket:
- Kéz csókolom drága ifjú hölgyem! Parancsol esetleg egy jó vaskos Dosztojevszkijt, esetleg háború és békét? – érdeklődött kedvesen.
- Jó napot! Nem köszönöm… az úriemberhez jöttem… - szabadkozott, és máris könnyed, légies pipiskedésekkel megindult a férfi irányába, aki kiválogatott, kedvenc köteteit kezdte el mustrálgatni, és nagyon örült szemlátomást, hogy ennyire olcsón, és bagó pénzekért sikerült a megfelelő irodalmakhoz hozzájutnia. Bezzeg egy felkapott, vagy nivósabb könyvesboltban a körúton meglehetősen nehezebb dolga lett volna.
– Szervusz Bencém! Figyelj csak! Nem szeretnélek zavarni, vagy sürgetni, de nemsokára kezdődik a tesi óra, és csak figyelmeztetni akartalak, ha nem akarod, hogy a tornatanárnő leharapja a fejed, akkor jobb lesz, ha felkészülsz, és átöltözöl. Fantasztikusak ezek az akciós könyvek! Talán ha végeztünk a tesivel én is beérek majd ide! – könnyed, futó puszit lehelt a most jócskán megilletődött, fülig kipirosodott férfi arcára, mert ez volt az első olyan érzelemnyilvánításuk, melyet illet komolyan venni.
– Ó, nagyon köszönöm, hogy… szóltál… - válaszolta, majd hagyta elmenni.
– Valami probléma van kedves Uram?! – kérdezte érdeklődve az öreg könyvtáros.
– Ha lehetőség volna rá, akkor a megvásárolt köteteket itt hagynám, és ha védzek a testnevelés órával visszajönnék érte! – tett egy ajánlatot.
– Semmi probléma kedves Uram! Addig is félreteszem Önnek, és ha visszatér ráér kifizetni!
– Nagyon köszönöm! Akkor körülbelül egy másfél óra múlva újra itt vagyok!
A két férfi kezet rázott az alkura, majd a fiatal férfi máris kilépett a kis fiókkönyvtárból, és elment tesi órára, ahogy megígérte a gyönyörű hölgynek. Nem is tévedett olyan sokat,mert amint sikeresen, alig öt perc után átöltözött a tornatanár azonnal üvöltözni kezdett vele:
– Bence édes fiacskám! Hol járt maga ennyi ideig?! Csak nem a hölgyek szoknyáját fogdosta?!
Amit Bence már egész kisgyerekkorától kzdve szervesen utált az a nyilvános, szándékos megaláztatás volt. Így amikor a marcona, középkorúságát elhagyó tornatanárnő olyan hangnemet ütött meg a férfival szemben, nem csoda, hogy Bence kis híján kijött a béketűrésből.
– Maguk is hölgyeim! Mozogjanak az ég szerelmére, ha kreditpontot, és aláírást szeretnénk! – A hölgyeket sem kellett ám noszogatni, ösztönözni, már csinálták is, amit elvártak tőlük, és azonnal körbefutották a nagyobbméretű tornatermet.
Később aztán – szabadfoglalkozás gyanánt –, egy kis könnyed, lazulós tollaslabdajáték következett, és mit ad isten Bence és a gyönyörű hölgy egymás mellé kerültek. Bence ennek különösképp örült, és valósággal madarat lehetett volna vele fogatni, és csupán csak a vakok nem vették észre, hogy szerelem vibrál a levegőben.
– Bence, kérdezhetek valamit? – állt meg egy pillanatra játék közben a hölgy.
– Tessék? Valami baj történt?! – rémült meg egy percre.
– Nem semmi vész! Ne izgulj! Azon töprengek, hogy kiis vagy te valójában?! – hangja szándékosan lett rejtélyes és titokzatos.
– Bocsáss meg, de nem értem!
– Jaj, ne hülyéskedj! Arról beszélek, hogy egyik percben még te vagy a világ legaranyosabb, gyerekes pasija, míg a másik pillanatban szabályosan annyira gyerekesen viselkedsz! Egyszerűen nem értem, hogy miért nem mersz végre önmagad lenni, amikor bennem megbízhatsz! Sosem árulnálak el téged! – A hölgy hangja megreszketett azérzelmektől, miközben mindvégig igyekezett megőrizni magán a komolyság látszatát.
– Megértem! Nagyon örülök, ha bizhatok benned, de tudod… ez számomra nagyon bonyolult…
– Sosem baj, ha a dolgok bonyolultak, csak az ember sose feledkezzen meg róla, hogy minden problémára létezik orvosság és ellenszer. Ha szeretnéd és nagyon szívesen végighallgatom, hogy mi az, ami igazán bánt, és együtt kitaláljuk a többit! – tett egy jólhangzó javaslatot.
– Az tényleg remek lenne.
Negyvenöt perces szándékos, leterhelt izzasztás után végül végre lett a tornaórának, és a legtöbb egyetemista hölgyemény máris ment átöltözni utcai ruhájába, hogy aztán – akinek még volt órája aznapra –, visszatérhessen az egyetemre, míg akiknek már nm volt több órájuk rendszerint hazafelé vették az irányt.
A férfi is átöltözött utcai ruhájába, és megvárta a gyönyörű hölgyet, majd együtt mentek vissza a fiókkönyvtárba, ahol azöreg könyvtáros most éppen kedvenc keresztrejtvényéből igyekezett minél többet megfejteni, és szemlátomást azonnal felderült az arca, amikor a két fiatal felnőtt ismét benézett hozzá.
– Szép jó napot ismét! Itt vannak a kötetek, melyeket kiválasztott! Összesen, ha jól számolok akkor kétezer ötszáz forintot kérek! – azzal már húzta is elő az asztalfiókból a hófehér nejlonszatyrokat, mert a kötetek egyszerre bizonyultak nehéznek, és vaskosnak, és kellett valami, ami megtartsa őket. A férfi még így is legalább hét-nyolc könyvet vásárolt, és kicsit mindig büszke volt magára, hogy ilyen jó üzletet csinált. A gyönyörű hölgy is vásárolt egy-két könyvet, amit azonnal be is pakolt hátizsákjába, majd jókedvűen távoztak a könyvtár épületéből, és a kollegéiumból is. Mivel a férfi ellentétes irányban lakott, és mivel a gyönyörű hölgynek vissza kellett mennie a kollegégiumba a férfi úgy döntött, hogy merő udvariasság gyanánt visszakíséri a hölgyet a Dózsa györgy úti kollégiumba. Miközben visszafelé utaztak a buszon, és metrón vegyesen mintha megállt volna körülöttük az idő. Rengeteget beszélgettek, és nevettek, és a férfi egyre inkább úgy érezhette magát, mint akire nem csupán egy barátság talált rá, de egy örökké tartó szerelem ígérete is.