BŰNÖS VÁZ-LELKEK

Mert titkon már önmagunkba növesztjük
a megfelelési kényszereket,
kisebbrendűségi komplexusaink
parazita-rákfenéjét burjánozva,
belőlünk éldegélnek az alakoskodó Celeb,
partiarc-pofák nagy mellénnyel,
s a hisztiskedvű, csicsergő botox-dívák,
a mogyoró-agyúak tábora tovább
hülyíthető mikrotársadalma.

Az egyetlen szabad magunk választotta gesztus,
mint afféle nemesebb, jobbító szándék,
már aligha létezik;
mindenki ál-érdekek letapogató csápjaival
tapogatózni akar, érvénysülni
minden szinten felismerhetetln
kontúrú kihasználható kiváltságok,
alamuszi kapcsolatok irányába
– babonázó, eguotikus pupillák mélyén
az egyszerű hallgatást
sokan téves szabályként értelmezik,
s inkább elhiszik mihaszna-bambán
az egyéjszakás kalandokat,
semhogy teljesen sallangok
ócska-talmi nélkül megismerhetnénk bárkit is.

S talán már nem is maradhatott
legfeljebb egy meg egy,
aki tudatos lélek-látásként meghámozná az esendő,
bűnös Lélek hagyma rétegeit,
akár az érett gyümölcsöt lecsupaszítva
a váz-Lélekig; hol már egykoron
minden elkezdődött s véget ér.
– Kutyahűséggel mostanság
bárki bármit megaláz, gerincre vág,
s már a csapból is folyó
életfogytig tartó közösségi,
digitális jelenlétben egyre több lődörgő,
célja-vesztett perc-emberke rohangál,
ténfereg ide-oda.

Az egyértelmű bizonyosság
tudat-Hiánya már mindenkit kizsebel,
letaglóz. Karriervágy mohó,
szűnni nem akaró birtoklási vágy
hajszolja ember-roncs áldozatait
egyre kifelé; akár az eltévedt, tékozló gondolat:
minden mindennel függési kényszerbe kerül napra nap.
S mennyivel élhetőbb lenne a szorongatott Élet,
ha emberhez méltón fogadhatnánk el a másikat,
anélkül, hogy bárki megtörhetné
az egyéni személyiség változatait!