SZERENCSÉS SZÖKEVÉNYEK

Szokásos rozsdásodásnak indult, ősz elei munkanap. A katonásan fegyelmezetten álló panellakások tövében kicsit tolakodóan húzódik meg egy kicsinyített bankfiók, és sajnos közvetlenül mellette egy amolyan átlagos, semmitmondó rácsozott biztonsági ablakkal ellátott fegyverbolt, melynek a kirakatában azért jól kivehetőek a legújabb vadásztőrök, kommandós kések, néhány levegővel sűrített gázpisztoly, és néhány puska irritáló, emberre veszélyes jelenléte is.
A másik nagy baj a kis élelmiszerdiszkont közvetlenül a buszvégállomás közelében, ahol rengeteg nyüzsgő, hangyabolyszerű ember megfordul. Ez a bűnözőknek bizony sokkalta biztosabb terep, mint bármi más, elvégre annyi túszt vehetnek magukhoz, amennyit csak nem szégyelnek.
Egy ütött-kopott, piros málló festékű, lopott rendszámú 1200-as Zsiguli kanyarodik be közvetlenül az utcába, és azonnal leparkol közel a bankfiókhoz. Csak az idióták nem látják, hogy mi fog történni. Egy-egy férfi száll ki az autóból, miközben a sofőrt – legalábbis egyelőre -, az autóban hagyják, de nem járó motorral, mert ekkor veszik észre, hogy a benzin vészesen fogy.
- Mit csináltál te ostoba hülye balfasz?! - ordít az egyik kikopott farmert, és símaszkot viselő férfi a másik két szeme közé, aki kényelmes bermudanadrágot és olyan Hawaii pálmafás, rövidujjú inget visel, és az őszies idő ellenére nagyon is kellemesen, és lezserül érzi magát.
- Hé, haver! Álljunk csak meg egy kurva percre! - most rajta a sor, hogy megmagyarázza a dolgokat. - Ha jól emlékszem nekem a tervezés volt a feladatom az üzemanyag kérdéssel fordul a sofőrhöz. - vágja vissza, mire a másik bűnöző felidegesítve saját magát beszól a Zsiguli vezetőülésbe, és jócskán ráordít a vétlen vezetőre:
- Mi a jó büdös francot képzeltél te barom?!- megint ordít. - Nem látod, hogy ez a tetves kaszni mindjárt beadja a kulcsot, és feldobja a talpát?! Hogy lehet valaki ekkora balfasz?! - mintha csak tudatában lenne, hogy érdemi választ a feltett kérdésre nem fog kapni.
- Főnök, én nem is tudom, hogy mit is mondhatnék... - szabadkozik a sofőr, és megpróbál annyira bűnbánó kifejezést vágni, amennyire csak bír.
- Hát most megnézhetjük magunkat bazeg... ha kirámoljuk ezt a tetves bankot és jönnek a zsernyákok! Az egyszer rohadt Isten, hogy én még egyszer sittre nem megyek! Világos?! Megértettétek?! Akár még titeket is bemószerollak, csakhogy menthessem a tetves irhám. - ennél fenyegetőbb, és ugyanakkor egyértelműbb már nem is lehetne.
- Akkor! Figyelem! Most már élesben csapassuk! Te meg – szól oda társának. - Húzd fel azt az idióta símaszkot, ha nem akarod, hogy meglássák azt a rosha pofád! - utasítja társát, majd kimért, ám határozott léptekkel peckesen menetelni kezd a helyi kis bankfiók épületéhez, ahol – legalábbis egyelőre -, minden békésnek, és nyugodtnak látszik, bár meglehet, hogy ez is egy tudatos színjáték része.
A két rabló megindul. Úgy festenek, mintha egy vándorcirkuszból csöppentek volna ide, és nem a börtönből szabadultak volna, ahonnét ,,jó magaviselet” miatt valamivel a büntetésük letöltése előtt szabadultak.
A bankfiókban összesen négy alkalmazott ül négy darab üvegfallal körülvett kis helységben, látszólag teljesen elzárva a külvilágtól. Egy kissé tohonya, dagadék biztonsági őr posztolt közvetlenül a bejárati ajtó mellett egy kis sámliszerű széken. Látszott, hogy egész napját unatkozással, tartós semmittevéssel töltötte, és alig várja már, hogy leteljen végre a munkanapja.
Amikor a két elfuserált rabló végre betört az ajtón, és rögtön előkapták fegyvereiket a biztonsági őr gyakorlatilag úgy lefagyott, hogy hosszú percekig jóformán képtelen volt megmozdulni is, és csupán csak bámult önmaga elé.
- O.K. Emberek! Először is hasra fekszenek mindannyian, és befogják a pofájukat, amíg a társam össze nem szedi az összes, tetves pénzt. Ha azt csinálják, amit mondok, akkor mindenki életben maradhat! Azt tanácsolom senki se próbáljon meg hősködni! - itt fenyegetően a biztonsági őrre nézett, aki már azon gondolkodott magában, hogy az övére csatolt CB-rádión megpróbálhatna segítséget hívni a biztonsági diszpécsertől, aki később már riaszthatná is a zsarukat. Most viszont inkább lehasalt a földre, és – látszólag -, meg se moccant.
- Mire vársz hapsikám, talán tapsra?! Pattanj, és szedd össze azt a kurva pénzt! - parancsolt rá tétován álldogáló társára az imént beszélő rabló.
-Máris, haver! - azzal a másik rabló azonnal odament az egyik fiókpénztáros nő pultjához, és kérte az összes pénzt, ami csak a kasszában éppen volt.
- Az összes pénzt ürítsd ebbe a zsákba bele! Érthető?! - meg se várta a választ, már lökte is a nő arcába a fekete szemeteszsákszerűségét, hogy serénykedve pakolhasson.
A legtöbb bankban tartózkodó ember többsége a földön feküdt, és önmagában azért imádkozott, hogy csak legyen már végre vége ennek a lidércnyomás közeli átmeneti állapotnak, amibe jelenleg kerültek.
Volt egy idősebb úr, aki nagyon rosszul érezte magát, mert cukorbeteg lévén még azt gondolhatta, hogy idejében hazaérhet és bőségesen ráér magának beadni az inzulint. De ebben a mostani helyzetben ez egyre inkább kivitelezhetetlennek tűnt. Egy terhes kismamának pedig éppen akkor ment el sikeresen a magzatvize, amikor a két botcsinálta rabló éppen betört a fiókba.
- Készen vagy már te lajhár?! - kérdezte sürgetően a társát a rabló.
- Te ez egy tökre lepukkant bank lehet! Összesen alig száz rongyot sikerült összekaparni! Ez nem kóser! - sajnálkozott a másik rabló.
- Kurvára nem érdekel öreg! Szedd össze a kurva pénzt, aztán sürgősen olajra kell lépnünk, mert szerintem a zsernyákok sem lehetnek messze. - töprengett hangosan a rabló, és fel-alá járkált a folyosón, miközben nem győzött forgatni keze között elrettentésének hatásos eszközét.
A másik rabló az összes kasszát fölforgatta, de az egyik pénztáros nő elmondása szerint a pénzt általában pénteki napon szokták kiüríteni, és hétfőn töltik fel, hogy meglegyen a folytonosság.
- Haver! Ennyit tudtam összeszedni! - mutatott a három zacskóra, melyben tetszetős kis kötegek pihentek egyrakáson, de nem elegen.
- A kurva életbe! Ha ezt megtudják a nagykutyák! A végén még azt képzelhetik, hogy nyomorult, tetves kispályások vagyunk mindannyian! A franc egye már meg ezt a kurva életet! - káromkodott hangosan.
Nem telt bele alig nyolc kemény perc sem, amikor már meg is jelent néhány szirénázó rendőrautó, és szinte valósággal azonnal körbevették a kis bank épületét. Az egyenruhások azonnal kiszálltak a kocsijukból csőre töltött fegyverrel a autó kinyitott ajtajában várakoztak, míg parancsot nem kaptak arra az eshetőségre, ha valamelyik rabló meggondolatlanságában tüzet akarna nyitni.
- A rohadt, tetves életbe már! - mérgelődött a rabló, aki most kinézett a reluxákkal szándékosan besötétített ablakokon. - Már meg is érkeztek a zsaruk! Most hogy a francba fogunk innét kijutni?! Nincs semmilyen B-tervünk.
- Haver, szerintem fölösleges idegeskedni! Elvégre nekünk itt vannak az emberek, tehát van egy rakás túszunk! Csak köthetnénk valami számunkra előnyös csereüzletet! Vagy nem?! - kérdezte a másik.
- Mondd csak te idióta sutyerák?! Ha van túszunk, akkor hogyan tudnánk kikeveredni ebből a kényes helyzetből?! Ha nem tudánk bankrablók lettünk, akik sosem lehetnek már ártatlanok, így a legjobb alternatíva a menekülés! A kérdés már csak annyi: miként és hogyan, hogy a zsaruk le ne puffantsanak! Világos?! - járkált körbe körbe.
- Világos haver! Csak nyugodj meg egy kicsit, mert úgy látom, hogy totálisan be vagy kattanva, és nincs ki a négy kereked!
- Az még mindig jobb, mintha hullazsákba vinnének ki, nem igaz?! - kérdezett vissza baljóslatúan.
- Jól van már! Értem én a célzást, haver! Akkor most mi legyen?!
- Ha nem vetted volna észre épp azon törném a fejem, ha hagynál gondolkodni!
A másik rabló erre duzzogva azonnal elhallgatott.
A legtöbb bankban tartózkodó ember még mindig szorosan a szőnyegpadlóra hajtotta összekulcsolt kezekkel a fejét. Még szerencse, hogy a rablóknak legalább volt annyi eszük, hogy a reluxákat besötétíették, így alig-alig lehetett valamicskét belátni a nagyméretű ablakokon, és legalább nem kellett a mesterlövészek haragjától tartani.
Időközben megcsörrent a telefon is, melyben egy fiatalhangú nyomozótiszt érdeklődött az emberek állapotáról, és arról, hogy szükségük van-e bármire, és esetleg nem éhesek-e, vagy szomjasak?!
- Hát ha már ennyire kedvesen kérdezi hozathatna egy extra nagy adag peperónis pizzát, és némi üdítőt is kísérőnek mellé.
- Ez remekül hangzik, de Önnekis tennie kell egy szívességet! - Ha jól sejtem akkor most az következik, hogy el kellene engednem egy túszt pusztán csak a jószándékom jeleként, nemdebár?! - kérdezett vissza. Azért rengetget lehet ám a börtönben is tanulni, és persze számos jövedelmezőképes kapcsolatot kiépíteni.
- Nem szerettem volna így fogalmazni, de pontosan erre szerettem volna kérni kedves Uram! Megoldható lenne?! - kérdezett vissza.
- Hát kedves barátom! Az egyelőre a maguk jóindulatától függ! És persze attól, hogy megy-e majd a szabad eltávozás! Ismerem a módszereiket! Ha csak észreveszem, hogy nem stimmel valami, akkor sajnos fejek fognak hullani! Remélem, világos voltam?!
- Teljes mértékben!
A rabló lerakta a telefont, és most az illetékes nyomozón volt a sor, hogy kiagyaljon valamilyen briliáns tervet arra vonatkozóan, hogy miként, és vajon hogyan hatoljanak-e be a bank épületébe. Tervrajzokat kezdett átfutni a szemével.
A sofőr- akit tudvalevően a bank előtt hagytak -, időközben úgy gondolta, hogy jobb neki, ha nem keveredik bele nyakig egy hatalmas balhéba, ezért a spéci kütyükkel felszerelt kocsijával inkább az egyik mellékutcában parkolt le, és onnét nézte végig az események alakulását.
- Akkor fel kellene talán hívni a sofőrünket! Ha lennél oly szíves! - nézett fenyegetően a másik rablóra, aki kibámult a besötétített ablak rácsain.
- Miért pont nekem kellene felhívnom?! - csodálkozott, mert nem értette miért pont rá esett a másik rabló választása.
- Azért, mert ha én teszem meg, akkor a te részedet elosztjuk két felé, és te nem kapsz egy árva fityinget sem! Világos, te seggfej?!
- Hogyne! - azonnal tárcsázta az autóban ücsörgő sofőrt, aki mintha már számított volna rá, türelmetlen izgalommal várta a hívásukat.
- Szevasz, haver! Merre vagy éppen?! - érdeklődött a rabló.
- Semmi gáz pajtás! Leparkoltam a mellékutcába, így a zsaruk kötve hiszem, hogy észrevettek. - válaszolta.
- Ezt rohadt jól csináltad öreg! Akkor mondom a tervet! Ide kellene parkolnod a bank egyik külső kijáratához, mert amint észrevetted a zsaruk teljesen körbekerítették az épületet.
- Semmi gond öreg! De van egy aprócska baj!
- Igen, tudom, hogy kifogyott a benzin, de arra talán elég lesz, hogy lerázzuk a zsarukat, és elrejtőzzünk a szemük elől. - Akkor rendben! Még pár perc és ott vagyok! - válaszolta, majd lerakta a mobilját, hogy a zsaruk be ne mérhessék a hívást.
- Úgy tűnik, hogy a sofőrünk rafkósabb, mint azt gondoltuk. A mellékutcában parkolt le, hogy a zsaruk ki nem szúrják, hogy ő is benne van a balhéban. - közölte társával a rabló.
- Remélem nem akar átverni az a szenteskedő seggfej, mert ha valami balhé adódik esküszöm őt nyírom ki elsőként. - a másik rabló most tárcsázott, és felhívta a rendőrnyomozót.
- Hol van a pepperonis pizzánk, és az üdítőnk pajtikám?! - kérdezte sérelmezve.
- Azonnal hozzák! De addig is szeretném, ha legalább egy túszt elengedne! - próbálkozott.
- Pajtás! Ha együttérzésre játszik figyelmeztetem, hogy nálam azzal nem megy semmire! Nem vagyok egy tipikusan együtt érző pasi, de lássa, hogy azért nem vagyok szörnyeteg, ha szabadon elmehetünk a bankból úgy, hogy egyetlen mesterlövészt sem látok a tetőkön, és nem csinálnak feleslegesen balhét, akkor mindenki épségben megúszhatja! A pizzát nyugodtan behozhatja a futár nem fogunk lőni! De az idő sajnos sürget! - azzal lerakta a kagylót, még mielőtt további egyezkedés kezdődhetett volna közte és a rendőrnyomozó között.
Nem telt bele bő öt kemény perc, és egy nyurga, fiatal, raszta frizurás srác már hozta is a kellemesen gőzölgő peperónis pizzát, és amikor a rabló fizetni akart érte dadogva igyekezett megértetni vele, hogy ajándék, ami annyit jelentett, hogy a zsaruk állták a számlát.
- Gyere öreg! Együnk egy pár falatot, mert valósággal éhen halok. - azzal felnyitotta a gőzölgő dobozt, és az első szelet pizzát a símaszkon keresztül igyekezett beszuszakolni a szájába, mert egyáltalán nem akarta, hogy lelepleződnek. A társa hasonlóképp tett. Az egész szeletet egy üdítővel igyekeztek leöblíteni, hogy valamicskét jobban csússzon.
Amikor végeztek mindketten, és egy-egy szalvétával megtörölték szájukat és kezüket jöhetett az akcióterv második gyakorlatiasabb része: a menekülésé.
- Jól van emberek! Eddig rendesen viselkedtek! Ha azt csinálják, amit mondunk akkor életben maradnak! Most pedig a társaság egyik fele odamegy a kijárat ajtóhoz, és kinyitja az ajtókat, míg a többi ember a hátsó bejárathoz masírozik rendezett libasorokban és vár az utasításokra. Világos?!
A legtöbben meg se mertek moccanni. Még a tohonya, dagadék biztonsági őr is csak pislogni mert, mert bár volt szolgálati fegyvere, de most azt sem tudta igazán, hogy miként és hogyan kellene éles helyzetben használnia.
- Akkor Hölgyek, és Urak! Gyerünk, gyerünk, ahogy megbeszéltük! És csak semmi hősködés! - A rabló türelmet erőltetve magára megvárta, míg az emberek egyik csoportja kinyitja a főbejárati ajtókat, míg a másik csoport a hátsó kijárat ajtóit, és amikor ez megvolt a rabló levette a maszkját és átöltözött egy hétköznapi utcai jellegű viseletbe, mintha ő is csupán egy volna az áldozatok közül, majd a társával a hátsó kijárathoz lépkedett óvatosan, megfontoltan. Amikor jelt adott előbb a főbejárati ajtón szaladtak ki kisebb rémült pánikroham kíséretében az emberek, majd ezzel párhuzamosan a hátsó kijáraton is megindultak kifelé menet, így a zsaruk nem mertek vétlen civilekre lőni. Természtesen a két botcsinálta rabló is a túszok között volt, méghozzá azzal a nagyméretű sporttáskában, amiben száz egynehány ezer forint lapult.
A két rabló biztonsággal kiért a legtöbb tússzal a kinti mellékutcába, ahol a sofőr már várt rájuk begyújtott motorral. S míg a legtöbb túszegyenesen a zsaruk autói felé vette az irányt, addig a két rabló szabályosan bevágódott a feltuningolt autóba, és csikorgó kerekekkel elhajtottak a helyszínről, anélkül, hogy bárki is megsérülhetett volna.
A zsaruk az egészből csupán annyit értettek, hogy át lettek verve, és nem sikerült lekapcsolniuk a bűnözőket.
Később a három rabló – bár jócskán szívták a fogaikat -, amiért csupán csak rongyos százezer forintot sikeredett zsákmányolniuk, mégis eldöntötték, hogy egyenlő arányban osztják szét a pénzt, és onnantól kezdve mindenki megy amerre lát. A másik rabló viszont – ki tudja, hogy mi okból -, egyelőre nem mert arról beszélni, hogy ő valójában egy olyan beépített ember, aki később minden lépéséről informálhatja a zsarukat.