Rádióhullámok és emelkedő csillagok

Amikor felvették a rádió szerkesztőségébe, mint afféle kezdő, vagy kisegítő gyakornokot, először el sem akarta hinni, hogy mindez igenis lehetséges. Azt gondolta, hogy na megint itt van egy újabb vicc a szánalmas és nagybetűs élettől, melynek egyetlen feladata van, hogy kiadósan megtréfálja az embert, és persze jócskán borsot törjön az orra alá.
- Üdvözlöm kedves kollegina! - rázott vele kezet egy vaksi SZTK-keretes, középkorúságát hátrahagyott ember, akiről később derül ki, hogy hangmérnök is egyben, és a próbafelvételek minőségéért, és a legtöbb készülő interjúk anyagáért volt felelős.
- Jó napot kívánok... - halk, egérke hangján alig volt érthető, amit kimondott.
- Bocsásson meg kedves kollegina, de legyen oly kedves, és kicsit beszéljen hangosabban, mert már nem úgy hallok, mint fiatal éveimben! - jelentette ki a szerkesztő, és kicsit teátrálisan még a kezét a füléhez is tapasztotta, hogy érvényt szerezzen kijelentésének.
- Üdvözlöm Takács Szabina vagyok! - mutatkozott be, de ezúttal ügyelt rá, hogy érthetően, és hangosabban beszéljen.
- Ó, igazán örvendek kedves Szabina! Meglátja, ha itt dolgozik majd nálunk egy-kettőre hamar megtanulhatja az alapokat, aztán akár még interjúztathat is! Persze csak, ha kedve van hozzá! Akkor fáradjon kérem velem, és körbe vezetem, és megmutatom a helyet. - a szerkesztő azzal máris nekiindult meg se várva, hogy a csinos, ifjú hölgy egyáltalán bármit is reagál majd, és azonnal magyarázni kezdett, hogy miként alakult a rádió kis élete és hétköznapja az elmúlt bő húsz-húszönöt év alatt, amióta ő itt van, és persze néhány régebbi kollegája.
- ...Amint láthatja kedves kollegina ebben a nagyobbacska üvegfalú teremben rögzítjük az interjúk, a podcastok, és egyéb hangfelvételek szövegeit. Verseket is remekül lehet itt mondani, hiszen teljesen, és tökéletesen hangszigetelt jóformán az egész helység, és bátran mondhatom, hogy a legkorszerűbb felszerelésekkel dolgozunk. Mikrofonjaink akár még a halk suttogásokat is képesek rögzíteni! - itt önkéntelenül is a hölgy halk, és vékony hangjára célzott, ám Szabinát kemény fából faragták, mint azt elsőre bárki is észrevette volna.
- Itt is van egy szimpatikus kollega, aki későbbiekben majd készséggel bevezeti magát a szakma rejtelmeibe! - óvatosan kopogtatott párat göcsörtös ujjával az üvegfalon, mire az egyik férfi, aki fejhallgatót viselt, és mikrofonba beszélt egy közepesméretű keverőpult mögött hirtelen felkapta a hangra a fejét, és amit észrevette a szerkesztőt azonnal integetni kezdett és gesztikulálva igyekezett jelezni, hogy a nemsokára következő szünetben egészen bizonyosan összefutnak majd.
- Az iménti kollegára mindenben lehet számítani! Nagyon lényeges és fontos, ha az ember – különösen manapság -, jócskán megválogatja azoknak a társaságát, akikre mindenben számíthat. - A szerkesztő komótos kedvvel tovább battyogott, és Szabina is vele tartott, mígnem alig tíz percen belül már ott is voltak egy szürkésfehér asztalnál.
- Hát itt is volnánk kedves kollegina! Ez lesz az Ön további helye! Nyugodtan rendezkedjen be, nézzen körül bátran, érdeklődjék, építsen kapcsolatokat, és ha bármi segítségre lenne szüksége engem, vagy valamelyik kollegámat megtalálhatja. Nekem most mennem kell, de a második emeleten megtalál! Még egyszer jó munkát és sok szerencsét kívánok! - azzal jó megrázta Szabina gyöngéd kezeit, utána pedig gyomba el is viharzott.
Szabina azonnal kihúzta a gurulós, irodai széket, óvatosan leült, hogy nehogy összegyűrje ruháját, majd – mivel még szerencse, hogy hozott magával váltó cipőt -, ezért azonnal levette a már kényelmetlen tűsarkút és lecserélte egy szandál típusú cipőre, ami azért mégiscsak kényelmesebb viselet, pláne, ha az embernek egész álló nap kell majd trappolásznia, meg rohangálnia.
Amint helyet foglalt asztalánál kapásból megcsörrent az asztalon lévő vezetékes telefon. Szabina először azt sem igen tudta, hogy ilyen esetben vajon mi is a megfelelő teendő, csupán később villant át az agyán, hogyha elvégre itt dolgozik, mint munkatárs gyakornok, akkor vélhetőleg ebbe a telefonhívások fogadása is beletartozik, ezért azonnal felvette a kagylót, és kedves, csicsergő hangot ütött meg, mint általában azok, akik telemarketingesek szoktak lenni, és a szakmájukkal együtt jár a rábeszélés művészete.
- Jó reggelt! Itt a Napsugár rádió szerkesztősége, parancsol?!
- Maga meg ki a franc?!
- Önnek is jó napot kedves... uram... - ki nem állhatta, ha valaki akkora seggfej, hogy még a legalapvető illemszabályokkal sincsen tisztában.
- Ne szórakozzon itt velem kisanyám! Itt a Buda és Társai Holding ZRT. igazgatója beszél, adja nekem de rögvest a főnököt! - közölte egyértelműen, semmilyen véleményt nem tűrve az ismeretlen férfihang.
- Bocsásson meg kedves uram, de... attól tartok az lehetetlen... a főnök úrnak halaszthatatlan ügyben el kellett mennie, és sajnos nem adott további bizalmas információkat arra nézve, hogy mikor fog a nap folyamán visszajönni. - füllentette, hiszen nem tudhatta, az illető zabos, felpaprikázott férfihang vajon melyik illetékes főnököt is kereshette.
- Kisanyám! Látom, hogy maga új lehet, de akkor legalább kapcsoljon már össze engem bárkivel, akibe szorult némi intelligencia! - szándékosan változtatott előbbi arrogáns, és pöffeszkedő hangnemén.
- Bocsásson meg kedves Uram, de hogy mondta...? Intelligencia?! Miért Ön szerint egy csicsergő hangú nő csupán csak cicababa, vagy üresfejű nő lehet?! - kérte ki magának. - Ha nincs további közlendője sajnálom nekem is véges a türelmem, és dolgoznom is kellene! Visszhall! - azzal azonnal letette a kagyló, csak hadd főjön a saját levében ez a beképzelt igazgató. Már, ha egyáltalán ténylegesen az.
Néhány perccel később egy szemüveges, fiatal srác jelent meg, aki egy hivatalos nyomtatványt hozott, melyen meg kellett adni az új alkalmazottak személyes adatait, és közvetlen módon érdeklődött, hogy eddig hogy érzik magukat az új gyakornokok?
- Szia, hogy s mint? - érdeklődött kisfiús mosollyal.
- Szia... Szabina vagyok! És te? Mi a helyzet?! - nyújtott máris kezet, és próbált barátkozni.
- Kristóf vagyok, és jelenleg még csak most lesz totál káosz a szerkesztőségben, mert a tízórásiak szinte – kivétel nélkül -, minden esetben késni szoktak, úgyhogy én mondom kislány vigyázz magadra és kössd fel a gatyád! - kacsintott rá, majd amikor Szabina olvasható betűivel kitöltötte a hivatalos formanyomtatványt a fiatal srác azonnal el is viharzott.
- Köszi, hogy szóltál! Neked is szép napot! - kilátott gyorsan még utána.
A fiatal srác tényleg nem kamuzott már jócskán negyed tizenegyre járhatott az idő, amikor a tágas szerkesztőségi szobát egyszerre váratlanmód nyüzsgő hangyasokadalomként azonnal ellepte egy kisebb embertömeg, akik rendszerint úgy tettek, mint akiknek halaszthatatlan, és kelőképp sürgős dolguk van, és persze nem érnek rá újonc zöldfülűekkel se foglalkozni, se pátyolgatni tiszavirágéletűnek ítélt karrierjüket.
- Jó reggelt! - köszönt egy kávés Starbucksos papírpohárral, műkörmözött kézzel feléje egy műsorvezető hölgyemény, aki kissé talán túlzásba is vitte az öltözködési stílusát, mert szándékosan kihívóan igyekezett magassarkú cipőivel felhívni magára a figyelmet, ami a padlószőnyeg miatt szinte lehetetlenség volt.
- Jó reggelt! - felelte Szabina, ami fél szemmel a falon függeszkedő órára pillantott, és könnyedén megállapíthatta, hogy lassacskán ebédszünete lehet.
- Te vagy az új lány, igaz?!- kérdezett vissza a másik hölgy.
- Igen! Szabina vagyok! - nyújtott barátságosan, mosolyogva kezet. A másik hölgyemény kényszerűségből fogadta el a kinyújtott békejobbot, mintha valami fertőző betegségtől tartana, úgy rézta meg csupán csak egyszer.
- Én Ági vagyok! Mondd csak, eddig hol dolgoztál?! - érdeklődött kíváncsian miközben azonnal felült az íróasztal sarkára, és hosszú, karcsú, férfivaló lábait lóbálni kezdte csábosan.
- Hát... megfordultam már itt-ott... - fogalmazott sejtelmesen.
- Ez meglehetősen diplomatikusan hangzott drágám! De majd itt jól fogod magad érezni! A meló kissé hajtós és strapás, de szerintem jól megvagyunk fizetve! - jelentette ki fennhéjázón. - Tudom már hol láttalak! - kapott észbe. - Te vagy az a lány, aki annak idején azt az idióta zsákbamacska című vetélkedő műsort vezette a tévében. Ha jól tudom haza is vittél egy plüss fekete macskát. Jól mondom?!
Szabina tényleg szerepelt a tévében, ám nem a zsákbamacska c. vetélkedőműsorban, hanem a Narancshotel című szirupos sorozatban tűnt fel egy pár epizód erejéig, és most kínzó sóvárgást érzett, hogy ezt a bizalmas információt ennek a nagyvilági, nagyokos nőnek az orra alá dörgölhesse.
- Nos... hát... valami olyasmi... - válaszolta ezzel megint csak totális bizonytalanságban hagyva az őt folyamatosan fixírozó nőszemélyt, aki lévén képtelen volt bármilyen manipulatív fogást is találni Szabinán inkább úgy döntött, hogy megy is a saját dolgára.
- Nagyon örültem, drágám! - huppant le mind a két bombázó, karcsú, hetyke lábával az íróasztal sarkáról, és a levegőben puszilva búcsúzott a másik fiatal nőtől.
,,Ezzel a számító nőszeméllyel még sok bajom lehet!” - gondolta magában. Időközben a szemüveges szerkesztő is visszatért hozzá, aki nemrégiben körbe vezette.
- Hát hogy s mint vagyunk kedves kollegina?! - érdeklődött újfent. - Sikerült barátkozni, kapcsolatokat kiépíteni bárkivel is?
- Eddig össz-vissz két embert, ha megismerhettem! Az egyik egy Kristóf nevezetű jópofa, kissé szeleburdi srác, a másik Ági valóságos divatkirálynőként vonult itt végig, és még az íróasztal sarkára is felült.
- Ajjaj! Akkor úgy vélem máris volt kalandja bőven! - jegyezte meg. - Ágikával biztos, ami biztos vigyázzon, mert szeret parancsolgatni, és persze mindenkitől megköveteli, hogy neki adjanak igazat, és aki ezt bármilyen oknál fogva elfelejti azt jelképesen kikészíti, és még keresztre is feszíti, persze, ha egyéni érdekei ezt úgy kívánják meg. - fogalmazott egyértelműen a szerkesztő. - Ebédelt már kedves kollegina?
- Épp most készültem rá, de semmi elfogadható étel nem jut eszembe! - vallotta be őszintén, jócskán korgó gyomorral, mert a hajnali kelések egyik rákfenéje, hogy az ember még rendesen bereggelizni sem tud, hiszen akkor jócskán telítődik, és elnehezül a gyomra.
- Ha rám bízza tudok egy árban kielégítő, és nagyon finom ételrendelési módszert! De ha gondolja máris telefonálok, és hozatok valami finomat ide a szerkesztőségbe? - közvetlensegítőkészsége meglepte Szabinát és a nagyapjára emlékeztette.
- Hát... őszintén szólva, most megfogott... nem is tudom, hogy mit illik mondani erre...? - tétova zavarában megpróbált elméjében a megfelelő szavak után kutatni.
- Semmi gond kedves kollegina! - A szerkesztő azzal máris elővette a mobilját és egy applikáció segítségével kiválasztotta a legördíthető ételmenü kínálatból a finom ennivalókat. - Szereti a sült burgonyát, és a sült húst? Vagy esetleg rántott tőkehalfilének örülne szívesen egy kellemesen könnyed fehérbor kíséretével? - érdeklődött, mint egy első osztályú főpincér.
- Jaj, igazán figyelmes kedves Uram! Nagyon szeretem mindenet, és nem is vagyok túlságosan válogatós! - bökte ki, mert úgy érezhet ebben a rendes, kedves szerkesztőben megbízhat, nem él vissza a bizalmával.
- Akkor máris megrendelem! - nyomkodta továbbra is okostelefonján az érintőképernyőt és nem telt bele körülbelül fél óra sem, mire egy formaegyenruhát viselő, fiatal futár már meg is jelent a szerkesztőségi irodában két kezében legalább négyadag ételes zacskót szorongatva, és abbeli reményében, hogy a gyors igyekezete majd kifizetődik.
- Üdvözletem mindenkinek! Nyolcezerkétszáz harminc forint lesz! Remélem ízlik majd! - kacsintott Szabina felé, aki nem győzött leplezni kellemes elpirulását a vadidegen, ám jóképű srác előtt.
- Köszönjük szépen, kedves Uram! - adta oda a készpénzt egyenesen a futár kezébe. - További kellemes napot! - búcsúzott, amint lepakolta az ételes zacskókat.
- Önnek is minden jót! - válaszolta a szerkesztő, miközben önkéntelenül is megcsapta orrát a finom, ínycsiklandozó illat.
- Akkor szerintem lássunk azonnal hozzá, mert nem jó, ha hűlni hagyjuk! - azzal kivette a maga ételeit, de ügyelt rá, hogy gondosan megterítsen Szabinának is. Elvégre mégiscsak neki van most a legelső munkanapja, így talán tízszeresen is számít az első benyomás, és minden más kérdése.
- Jó étvágyakat nekünk! - közölte, majd a kapott originált, műanyag evőeszközeivel azonnal egy kisebbfajta sülthúst és némi sült krumplit lapátolt szájába, míg Szabina is hasonlóképp cselekedett.
,,Szóval így fest egy áltagos, szerkesztőségi munkanap! - gondolhatta. ,,Talán mégiscsak elindulok a hosszú, göröngyös életben valahára!”