EGY MEGTÖRT SZÍV RAGYOGÁSA

Nem lehet pontosan tudni, hogy vajon mi romlott el ebben a hihetetlenül tökéletességgel kecsegtető párkapcsolatban.
Szonja úgy érezte két gyerek után még mindig ott tart, ahol fiatal felnőtt éveit anno elkezdte. Mintha totálisan beszippantotta volna őt egy olyan zárt buborék, amiből egyre kevésbé tűnhetett kiszabadulni. Már a patinás két tannyelvű gimiben is imádott rajzolni, festegetni, és több változatos önképzőkört, fakultatív műhelyprogramot felvett órái után, mert nagyon szeretett volna rátalálni arra, hogy valójában mihez lenne tehetsége, kreatív képessége. Szüleinek csupán egyetlen kikötése volt ezzel kapcsolatosan. Ti. Az, ha bármibe belefog, akkor ezt tisztességesen csinálja is végig.
Danival szinte villámcsapásszerűnek tűnhetett a találkozás is. Egyik gimis osztálytársa esküvői partiján látták egymást először, és mikor Szonja merő véletlenségből majdnem felborított néhány pezsgőspoharat Dani gáláns, és jóképű úriember szerepében azonnal ott termett a semmiből, hogy méltóképpen boronálhassa el a kissé feszélyezett helyzetet. Aztán maguk sem akarták elhinni, és már vagy egy tucat randin, és személyes találkozáson lendültek át, amikor Szonja volt az, aki elsőként feltette a megkerülhetetlen kérdést, ti. Ha ők most nagyon is szerelmesek egymásba, akkor talán nem kellene lefeküdniük egymással, csakhogy biztosan tudják összetartoznak! Mire Dani azt felelte, hogy ő még csak filmeken látott ilyet, és kissé fél a szextől, de ha védekeznek akkor nem lehet akkora baj belőle. Így egy balzsamosan fülledt nyári éjszaka egymásié lettek, aztán azt vették észre, hogy két éven belül egyenesen anyakönyvvezető elé álltak, és csöndes, szerény ünnepléssel kimondták a boldogító ,,talánt”. Az örömszülőket nem szerették volna fölösleges családi viszálykodásnak kitenni, mert mindkettejük családjában voltak olyan személyiségek, akik erősen ellenezték kapcsolatukat, így inkább úgy döntöttek, hogy csupán két tanú lesz jelen a szertartáson, és Szonja legjobb barátnői. Így amikor megvolt a polgári esküvő már másnap repülőre szálltak és meg sem álltak az Atlanti óceán mesés szigetcsoportjáig, ahol varázslatos két hetet töltöttek.
Amikor hazajöttek Szonját reggeli rosszullétek kezdték gyötörni. Eleinte nem volt kellemes, ám fokozatosan hozzászokott, és elviselte, hiszen élt-halt a gyerekekért. Azonban egyikük sem tudta, hogy mi fán is terem a gyereknevelés. Elsőként Lili érkezett meg majdnem négy kiló húsz dekával, később pedig Áron három deka nyolcvannal, és Szonjánál boldogabb, sugárzóbb, kiegyensúlyozottabb kismamát ritkán láthattak azok, akik ismerték őket. Később persze fokozatosan mind a négy nagyszülőt is beavatták a dolgaikba, akik a kezdeti neheztelések, elmarasztalások után megnyugodtak, és nagyon örültek, hogy így történtek a dolgok.
Ahogy a gyerkőcök cseperedtek hála a digitális technológia legújabb vívmányainak minden szülinapot, és fontos ünnepet igyekeztek felvenni, és rögzíteni. Így az első lépések megtételétől kezdve egészen a bilire szoktatáson át, az első fürdetésig, és hajnyírásig mindenről készült egy amolyan igazán bensőséges, és szívet-megható családi videoválogatás, melyet aztán később ajándékba szántak családtagjaiknak.
Az első kisebb jellegű veszekedésre akkor került sor közöttük, amikor Szonja felvetette, hogy a gyerekek nagyon megörülnének egy kisebbfajta házi állatkának. Lehet az egy kiskutyus, vagy tengerimalac, vagy gekkó. A lényeg, hogy a gyerekeket felelősségre kellene szoktatni.
- Drágám! Ezt már vagy milliószor megbeszéltük! Állatallergiám van, és a macska és kutyaszőrre is allergiás vagyok! Mi a garancia arra, ha veszünk egy tengerimalacot nem kezdek el másodpercekként tüsszögni, vagy fojatni az orromat?! - kérdezte egyre hangosabban Dani, amint sikeresen felidegesítette magát.
- Édesem! Kérlek nyugodt le, és ne kiabálj, ha velem beszélsz, mert azt utálom! Valamit biztosan ki lehetne találni! Nem mondd nekem azt, hogy nem! - kötötte karját keresztbe téve, támadásra készen Szonja, aki kamaszkorától igyekezett rendszeresen sportolni, és küzdősportokat is kedvelte. Tehát, ha akarta volna bármelyik percben könnyedén, és sec perc alatt két vállra fektette volna aggályoskodó férjét.
- Jól van! Akkor csinálj csak, amit akarsz! - Dani azzal bevágta maga után az ajtót, és aznap inkább jó hosszú időre a munkahelyén maradt.
A másik vitatkozást azt provokálta ki, hogy Szonja szülinapi zsúrt szervezett a gyerkőcöknek, és ha Lilike tortát, és ajándékokat kapott, akkor ebből áron sem maradhatott ki. Nem igaz?! Szonja éppen a szülinapi tortát rendelte meg egy elfogadható árakkal üzemelő belvárosi cukrászdából, amikor Dani szabályosan ráförmedt:
- Azt gondoltad édes szívem, hogy lopom én a pénzt, mi?! Miért kell méregdrága vacakokat venni, amikor szólsz valamelyik nagymamának, és biztos vagyok benne, hogy szívesen sütnek majd egy-egy tortát, és olcsóbban megússzuk a dolgot mint így! - hangja kíméletlenül csengett, és Szonja erősen elgondolkozott azon, hogy vajon milyen emberhez is ment hozzá igazából.
- ...De drágám! Egyszer egy évben van szülinap, nem igaz?! Igazán lehetnél egy kicsit megértőbb! - próbálta lecsendesíteni a kedélyeket Szonja, de úgy tűnt, hogy ez sem használ, mert Dani megint elment valahova, és csak késő éjjel érkezett meg, és nem volt másnap hajlandó elmondani, hogy hol töltötte az éjszakáit.
A gyerekeknek Szonja kisebb-nagyobb hazugságokat igyekezett kitalálni, talán éppen azért, hogy elaltassa a tartósnak ígérkező gyanakvásukat.
Anyuci? Apu miért ment el, - kérdezte Lili egyik nap, amikor a szomszéd anyuka hozta haza az iskolából, holott azt mondták neki, hogy apukája fog érte jönni.
- Tudod kincsem apunak most nagyon sok dolga lett, de megígérte, hogy amint szabadságot kap bepótoljuk az elvesztegetett időt, és kérte hogy légy jó kislány, és fogadj szót! - jött a felelt. A kisebbik fiúcska Áron már kicsit nehezebben boldogult Szonja, hiszen a kisfiú nagyon apás volt. Az apja szinte bármit megvett neki, és nem győzte agyba-főbe kényeztetni, aminek az lett a furcsa következménye, hogy a kisfiú akaratos, és hisztis gyerekké vált, aki ha nem úgy alakultak a dolgai, amint elsősorban ő szeretett volna, akkor valósággal tombolni tudott, és teljesen kivetkőzött magából.
- Kisfiam! Ülj le egy pár percre! Figyelj rám! Apu nagyon szeret téged és a nővéredet is, de most tényleg egyetlen szabad perce sincs. Nagyon lefoglalja a munkája! Megígérte, hogy amint időt tud szakítani azt csakis veletek tölti majd! - válaszolta kisfiának Szonja. A kisfiú hitte is, meg nem is, amit anyukája mondott neki, majd ő is visszament a gyerekszobába játszani.
Később egyre rosszabb lett a helyzet, mert Szonja valósággal ötpercenként hívta Danit annak okostelefonján, hogy érdeklődjön merre, és hol járhat? Mondani sem kell, hogy ezt viszont a férje nem tűrte már el, és sokszor előfordult, hogy egyszerűen csak kinyomta a bejövő hívást az asszony fényképével együtt. Aztán, amikor késő éjjel hazavetődött, és bebújt a hálószobai ágyba Szonja éberen várakozott rá, és önmagában azon töprengett, hogy valójában mi az, amiért kapcsolatuk ennyire nyíltan, és nyilvánvalóan tönkrement?!
- Drágám! Arra gondoltam, hogy elmehetnénk egy párterapeutához! Lehet, hogy tudna segíteni, és fényt deríthetne rá mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Na? Mit szólsz?! - kérdezte egyik nap kora reggel, amikor férje éppen borotválkozott, és hosszan elidőzött a fürdőszobában.
- Te most szórakozni akarsz?! - fakadt ki. - Ez valami idióta, hülye vicc??? - kérte ki magának. - Nevetséges és szánalmas! - közölte, és úgy tűnt többet már nem akar erről a témáról hallani se. Gyorsan nyakkendőt, inget, zakót vett, majd autóba ült, és azonnal elindult a munkába anélkül, hogy megkérdezte volna feleségét, hogy segíthet-e neki bármiben.
Szonja hosszú percekig gondolkodott nem csupán a hallottakon, de férje viselkedésén is. Legalább is, amíg két imádni való gyereke visítva fel nem ébredt, meg nem reggelizett és el nem indultak ők is a maguk helyére.
Szonja amint a gyerekekkel is végzett úgy döntött ma itthonról fogja intézni az ügyeit. Elvégre van laptopja, egere, billentyűzete, és internetkapcsolata is mi kell más?!
Kíváncsiság gyanánt több honlapra is rákattintott, és megpróbált szemezgetni azon pszichológiai, párkapcsolati dolgokat tárgyaló hírek, és posztok között, melyek igyekeztek szakértő módon foglalkozni a témával. Arra azonnal rájött, hogy a változás csakis férjével együtt lehetséges, de amíg kettejük között tart z az álló viszálykodás addig bizony a leghalványabb esély sem mutatkozik arra, hogy bármi is a jó irányba változzék meg.
Alig vette észre zsúfolt e-mailjei között egy új rejtélyes levelet, melyet egy rejtélyes férfi küldött. Először azt hitte, hogy valami reklámanyag, mert könyvborítókkal volt tele, mégis volt valami nagyon emberi, és őszinte a levélben, ami megfogta az érdeklődését, és amikor a levél írója személyes találkozót kért tőle Szonja azt gondolta magában: ,,A fenébe is! Miért is ne? Hiszen nincsen ebben semmi rossz! Egyébként is fekete öves! Mi baj történne?!” - Csinosan, filigránul felöltözködött, kevés sminket tett fel, nem feltűnően, majd autóba szállt és elindult a találkozó színhelyére a belvárosba.
Érdekes módon a férfit szinte kapásból ki is szúrta. Nem lehetett eltéveszteni enyhén görnyedt tartásával, és kissé idegesen,tétován toporgó természetével Szonja első látásra azt gondolta, hogy ezt az embert valószínűleg brutálisan, legalább is könyörtelen módon bedarálhatta az élet. Egy jócskán megkopott, és viharvert aktatáskát szorongatott a hóna alatt, és egyáltalán nem viselkedett természetesen. Mintha nem is ezen a földön élne.
- Üdvözlöm! - próbált mosolyogni, majd kezet nyújtott barátsága jeleként. A férfi kicsit gondolkodott zen, hogy vajon miként, és hogyan reagálja le ezt a számára kínos szituációt, ám végül gyöngéden megfogta Szonja kezét, és óvatosan megszorította.
,,Nem mondhatnám, hogy határozott kézfogása van! - szögezte le magában. Mégis van benne valami...” - töprengett, amint helyet foglalt a felújított kávézóban.
- Bocsásson meg, hogy feltartom! Nyilvánvalóan rengeteg sok elfoglaltsága lehet, és nagyon köszönöm, hogy időt tudott rám szakítani... - kezdte jól begyakorolt monológját.
- Ne haragudjon, de előbb nem árulná el nekem a kedves nevét? - most sokkal kedvesebb, bájosabb volt mosolya.
- Jaj, hogy én milyen idióta vagyok! Bocsánat! Persze! Kristóf vagyok! - meghajolt, akár egy színész.
- Nos! Örülök, kedves Kristóf, hogy ezt is tisztáztuk! Megkérdezhetném, hogy valójában mit szeretne tőlem? Tudja azért kérdezem, mert ha valami konkrét elképzelése, netán üzleti jellegű terve lenne azt akár az irodámban is megtudjuk beszélni! Vagy esetleg... más természetű... - váratlanul elakadt a szava, mert észrevette, hogy a férfinak nagy bánata lehet. Valószínűleg történhetett vele valami súlyos dolog, csak megint ő volt az, akinek előbb járt a szája, és nem gondolkodott. Máris heves bűntudat, és lelkiismeret-furdalás kezdte marcangolni. Azonnal lépett, hogy ezt a baklövését valahogy jóvá tegye.
- Kérem bocsásson meg! Nem akartam megsérteni! Tudja az utóbbi napokban nekem is rosszul alakulnak a dolgaim, mert a férjemmel egyre többet veszekszünk, és azért aggódom, hogy a gyerekeink ebből semmit se vegyenek észre! Nem tudom még meddig lehet ezt egyáltalán halasztani! - most viszont ő tűnt kétségbeesettnek, és sebezhetőnek. Hamarabb nyílt meg egy vadidegen ember előtt, mint azt eredetileg szerette volna, mégis úgy érezte, mintha tartozna ennek a furcsa férfinak az őszinteségével, és az emberségével.
- Őszinte sajnálattal hallom! Ezért is erős bűntudat gyötör... - hajtotta le a fejét.
Szonja önkéntelenül is kinyújtotta egyik kezét, és erősen megszorította a férfi szőrös mancsait.
- Nyugodjon meg! Nincsen semmi baj! Ha úgy érzi, hogy beszélnie kell, akkor nosza rajta! Kezdjen csak bátran neki! - Igyekezett biztatni.
- Nagyon köszönöm! - nézett rá hálás, kisfiús szemekkel. Szonja még sosem találkozott olyan férfival, akiben ennyire félszínek nélkül érezhető lett volna nyughatatlanság. Ezért egyre kíváncsibb, egyre érdeklődőbb lett.
A férfi elmesélte, hogy apját infarktus vitte el, majd édesanyját is elvesztette, a menyasszonya pénz nélkül azonnal szakított vele, és mivel a legtöbb barátja külföldön él már, és dolgozik, ezért legfeljebb csupán csak alkalmaként tudják őt meglátogatni.
Szonjában azonnal kialakult a mély, empatikus részvét a férfi iránt, és vigyáznia kellett, mert egyre inkább érzések költöztek szívébe.
- ...Úgyhogy most ott tartok drága Szonja, ahol a part szakad! - vett egy hatalmas levegőt, majd egyszerre kifújta.
- De kedves Kristóf! Őszintén sajnálom a problémáját, és tudom, hogy ez most valószínűleg nem sokat jelent Önnek, de minden megfog oldódni. - igyekezett biztosítani mély együttérzéséről. - Ha megenged nekem némi észrevételt szeretnék elmondani! - nézett rá kérdőn. Jóváhagyást kérve, mire a férfi bólintott.
- Bár nem tartozik rám a magánélete, de azért ha már egy párkapcsolat alapvetően az anyagi dolgokról szól, akkor az igenis baj, amit sürgősen rendezni kellett volna. - most vette csak észre, hogy ez a kijelentés bizony, akár még az ő párkapcsolatára is igaz lehetne. Elvégre a férje sikeres üzletember kiterjedt, széleskörű üzleti megbízásokkal. Gyorsan észbe kapott, és mentegetőzni kezdett, holott sosem volt szokása:
- Most veszem észre, hogy ez sajnos akár rám is igaz lehetne. Megkérdezhetem, hogy mi volt, ami elromlott?! - nem mondta ki, de most egyszeriben valósággal azonnal fordulni kezdte őt a tartós, mohó kíváncsiság. Elvégre azt hihette hosszú ideig, hogy ennél tökéletesebb párkapcsolat ritkán létezik a földön, mint az övék.
- Hú! Ez egy kitűnő kérdés! - most fordult először Kristóffal, hogy óvatosan a hölgy szemébe nézett, és azok a bizalmas, jóságos barna szemek, mintha egyenesen szívébe láttak volna. - Az igazság sajnos az, hogy fogalmam sincs! Egyszer csak közölte se szó, se beszéd, hogy jobb lesz nekünk, ha szakítunk! Így amikor hazamentem a lefújt esküvőnkről már régen elköltözött. A baj az, hogy rettenetesen magamba süllyedtem, és öngyilkos gondolatok kezdtek kergetőzni a fejemben! Úgy éreztem már semminek sincs értelme.
- Ez érthető! Nekem is voltak nagyon mély, és nagyon megviselt periódusaim! De, ha megbocsátja őszinteségem de ettől sosem szabadna annyira mélypontra kerülni, hogy ez ember eldobja talán a legértékesebbet ezen a földön. Vagy tévedek?! - kérdése önmagát is meglepte. Mintha a férfi egyszerre lenne egy nyitott könyv, vagy egy görbe tükör, melyben a másik fél mindig önmagára ismerhet, akkor is, ha az igazság - sok esetben -, kényelmetlen, vagy nagyon fájdalmas.
- ...És megkérdezhetem kedves Kristóf, hogy most hogyan fogja folytatni az életét? A karrierjével mi a helyzet? Van esetleg valami foglalkozása? - próbált témát váltani.
Kristóf valósággal részletesen beszámolt irodalmi,kulturális jellegű vállalkozásáról, mely azért fuccsolt be, mert nem voltak sem partnerei, sem olyan átfogó üzleti stratégiái, melyek egyáltalán megalapozhattak volna egy tartós, és stabil vállalkozást. Az utóbbi években sajnos úgy tűnt, hogy a kulturális piac is vagy kiürült, vagy áttelepült teljes egészében a külföldi régiókba.
Észre se vették, és már gyakorlatilag végigbeszélgették az egész napot, és mikor a búcsúzásra került a sor, mintha mindketten úgy érezték volna magukat, mintha egy nagyon régi, kedves ismerőstől kellene elköszönniük. Ám nem véglegesen, hiszen Szonja a következő alkalommal már két gyerekét is magával hozta. Kitudhatja, hogy egy-egy váratlan találkozás vajon mit is tartogat az embereknek. Nem igaz?