VISSZHANG-ARS POETICA

Kövesedik szívemben elszánt bosszú,
indulat s mélltatlan harag.
Szüntelen nyughatatlan alkotói,
sóvárgó láz napontra elémvetíti megpróbált,
viszonatságos lelkiismereti stációk alvilági kálváriáit.
Tán akaratosabb, elszántabb, bátrabb leszek,
ha az egy Kedves majd megkönyörül
s megfogja veszteglő kezeimet.
Agy-sejtjeimet szorgalmas tréner-módra
naponta gondolkodásra kényszerítem.

 A keserű epe s lelki sebeim fájó,
szánlamas krokodil-ráncai bőröm
alá ivódnak némán s csöndesen.
- Ilyen leszek haldokló hajótörött
ki siratja s megőrzi a fejére
tornyosuló boldog-szomorú emlékeket.
Összetört Hoffmani-cserepeket
tárol minenesetben az emlékezet;
érzéseket, áruló mozdulatokat nem tartja meg
- csak az orrfacsaró szagokat hűsségek kisstílű,
kényszer-szabta árulásait.

 S néha romantikus vacsorák megidézhető,
gyrtyafényes pillanatai
- ennyi maradhatott a nagy egészből csupán.
Már nem lehetek meegbéklyózott rab-madár,
nem maradhatok múltam tékozló-foglya sem!
Időben kényszerített toreláló,
empatikus s figyelmes.

 S csupán csak kiételes embereknek
engedhetem immár meg,
hogy Lélek-lát,
igaz-szívvel megismerhessenek.
A hóhér-Jövő, Ninivei-Jelen így is,
úgy is engem igazol még akkor is,
ha legtöbben lerágják csonkig koszos körmeiket,
hogy vájkálhassanak személyes dolgaim között.

Rohannak irgalmatlan,
csörtető iramban őszülő fejem felett
a zabolázhatatlan évek.
Csupán a Lélek tavába ejtett
kövek aggasztanak,
gubbasztanak
- s hogy hamis tanúk,
bírák próféták minduntalan
patyolattiszára mosakodnak.
Kiálló élmény-burokok szúrkálnak,
sebeznek akár milló tüske-raj.
Önző visszhangjaimba csendesülök majdan vissza!