KÖNNY-TITOK

Tőlem ne kérd, hogy igazgyöngyeim
kedvesért könyörgő fohászait miként pergetem,
s hogyan peregnek szándékosan
visszafogadott kísértetként komisz napjaim.
Kedvesem megváltó öle helyett ma még
meghitt priccs-ágyam egyedüli vánkosom,
befogadó pihenő-tanyám.
Ha kérded lelkiismeretemet,
tán őszintén s igazoltan elmondja majd,
hogy krokodil-nagy könnyeim,
mint pálmafán a megérett kókuszdió szememben,
mint mindent-mutató tükrök
bármit önmagukból megmutatnak.

Sebzett lelkemben most
még úgy hisztériázz, gügyög, árván toporzékol
a kisgyerek, akár az anya után vonyító erdei kis állat.
S ha már Enkidu-testem elfutni,
vagy éppen menekülni kényszerül
s egy Angyal fejem felett
védelmező szárnyait kiterjeszti
– tudhatom, hogy legalább
e folyamatosan táguló, koncentrikus körökben
valakinek bimbókat-növesztő
kicsi szíve értem dobban!

– Ha kérded, hogy miként Visz rá az elvesztett,
kilátástalan indulat,
hogy zápor-zuhanásban elpergessem
süket-könnyeimet
s fedjem fel ekként sorra elhallgatott,
gyáva titkaimat csupán azt felelhetem:
Nézz csak szét e szétcincált,
gaz nagyvilágban,
miként adják kilincseiket érdekük
szerint való köpönyegforgatók.

Néma, fájdalmas könnyeim szülője ím ez!
S e Prokrusztészi selyem-ágy
most még egyedüli, néma cinkosom.
Dombos párnámon fejem lehajtva
elátkozom már minden bánatom.
Szólítsd meg te jó-barát bennem árválkodó,
sebzett gyermeket.
S a többi, búsongó titkaim is
– feltéve, ha tebenned megbízik -,
megosztja veled s elregéli majd.

– Fázós, nyűgös mormotaként,
ki sár-gulákba bújt, oly jó lenne már valaki
mellett örök társra találhatni.
S nem kellene többé szándékosan
kikényszerített félelmek,
csak egészséges s optimistább kételkedés,
feladatok iránti nemesebb elkötelezett alázat!