ÉRZÉSEK, ÁLMOK, TITKOK SUTTOGÁSAI

Az étteremben mindenki a csodájára járt, mert történt egyszer még anno a 2000-es évek eleje felé, hogy az akkor még csupán a kamasz évei vége felé járó Andor, és az egész osztály betért Gyulán egy kisvendéglőbe, ahol hófehér kötényes, tótos pincérek sürögtek-forogtak, és ahol szívélyes, és mondhatni emberbaráti volt a kiszolgálás.
Andor mindig is szégyellte nem csupán kisebbrendűségi komplexusát és duciságát, de enyhe sántaságát is, mely gyerekkori autóbaleste következményeként, mintha bélyegként nehezedett volna mindennapjaira.
Míg az osztály nagyobbik fele tüstént klikkekbe tömörítette magát, ami annyit jelentett, hogy a fiúk a fiúkkal a lányok pedig a lányokkal alakítottak kisebb csevegő társaságokat, addig a rejtélyes kamasz srác, akit persze mindenki hóbortos különcnek tartott, és kicsit idiótának is nézett, pedig csupán nem ártott volna őszintén megismerni őt egy távoli sarokasztalnál kapott helyet - látszólag a legyet sem zavarva.
Nemsokára aztán jött is a hófehérkötényes, harcsabajszos pincér, pirospozsgás arccal, és közvetlenül érdeklődött:
- Mit parancsol az Úr? - kérdezte közvetlen természetességgel, miközben tetőtől-talpig igyekezett végig mérni a jócskán megszeppent srácot, hiszen szokatlan volt az efféle túlzásba vitt udvariaskodás ráadásul egy modern évtized kezdetén.
- Ö... szeretnék kérni egy kis halászlét és egy tál sültkrumplit... - felelte motyogva, hogy a pincérnek óhatatlanul is közelebb kellett hajolnia, ha hallani szerette volna a megszeppent fiatalember hangját.
- Ó... értem... - emelkedett fel. - Máris megnézem, mit tehetünk! Parancsol valami... italt...?
- Egy Kólát...
- Azonnal hozom a rendelést! - felelte a pincér, és mintha egy híres emberrel volna dolga teátrálisan meg is hajolt, amit rögtön gyanús lett a legtöbb vendégnek. Tüstént sugdolózni kezdtek, hogy vajon ki is lehet az a rejtélyes fiatalember, aki a hátsó sarokasztalnál ül, látszólag mélabús kedélyállapotban?
Nem telt el talán nyolc perc sem, és a pincér tüstént hozta a halászlét benne jóízű, szálkátlanított halfilével, és csipetke tésztával, majd következett a hatalmasnak látszó sültburgonya rablóhússal. Alig került az egész ezer forintba se! Hiába! Akkor még volt a forintnak értéke!
- Tessék parancsolni! Jó étvágyakat kívánok! - válaszolta újfent meghajolva, majd távozva.
A fiatal srácnak sem kellett több, ahogy már vagy százszor láthatta Latinovitsot a Szinbád című filmben ő is komoly méltósággal, és ugyanakkor komótos lazasággal fogott neki, hogy kiadósan falatozgasson egyet. Nemsokára aztán híre ment a többi asztalnál, és a vendégek között is, hogy van egy ember a csárdában, aki sajátságos, különös tiszteletet vívott ki magának főként a kiszolgáló személyzet körében. És ha ez nem lett volna elég főként a lány osztálytársai előszeretettel hordják neki a saját, megmaradt rántott és sülthúsaikat.
- Te hallottad? - kérdezgették a kíváncsi, szenzációhajhász emberek egymást.
- Nem! Mit kellett volna hallanom?
- Ne izélj már! Biztos valami színész vagy művész lehet itt! Talán egy filmsztár? - találgattak.
S míg a vendégek többsége kíváncsiskodva nem győzte figyelni a hátsó részben falatozgató fiatalembert Andor osztálytársai közül - főként a lányok -, egyre többen kezdtek asztala körül sündörögni; volt aki tüntetően, lázadásképpen még le is ült, és szinte élvezettel figyelte, ahogy a srác élvezettel eszegeti a finom falatokat.
- Imádom, ha egy pasi enni kezd! - kezdte ábrándozva egy csinos, szőke tüsi frizurát viselő lány, akibe Andor fülig szerelmes volt, ám a világért le nem árulta volna magát.
- Ó... kérsz egy kis sültkrumplit...? - kérdezett vissza két falat között, melyet kólával igyekezett leöblíteni.
- Köszi... - finom, aprócska ujjacskáival, melyek kicsit kihívóan voltak kilakkozva máris beletúrt a sültkrumplis tányérba, hogy a lehető legtökéletesebb formájú szeletet vehesse ki a nagy halom kupac közül. Amikor úgy tűnt sikerrel jár szándékosan lelassította mozdulatait, mintha lassított felvételt játszana; ajkaihoz emelte a még mindig meleg krumpliszeletet és kéjes élvezettel csámcsogni kezdte miközben szempillarebegtető, egzotikus pillantásokat küldött a jócskán megszeppent fiatalember felé. - Hmmm... isteni ez a krumpli...
Andor szólni nem mert. Egyrészt, mi van akkor, ha olyan idióta hülyeséget mondd, ami miatt a lány azonnal sértetten feláll az asztaltól, és ezzel vége szakad a már amúgy is nehezen kivívott barátságuknak? Másrészt, szinte magán érezhette az antiszociális, érzelmi szociopata osztályfőnöke tekintetét, aki előszeretettel híresztelte el róla, hogy mennyire hülyegyerek, és értelmi szinte egy ötévesé. Tehát, ha minden kötél szakad, előfordulhat, hogy az osztályfőnök az érettségig hátralévő bő két évet totális pokollá fogva változtatni, csak mert most rajta volt a sor, hogy merjen önmaga lenni egy kicsit!
- Tudod, amikor először láttalak azt gondoltam, hogy muszáj megismerkednem veled, mert te olyan más vagy, mint a legtöbb korod béli! Ne érts félre, rendben?! Mintha benned lenne egy másik felnőttesebb, érettebb személyiség, melyet foggal-körömmel titkolni szeretnél mások előtt. Biztos gyerekkorodban sok bántás érhetett, vagy talán az általánosban! A lényeg, hogy őszintén örülök, hogy egymásra találtunk... - kicsit felemelkedett, áthajolt Andor térfelére és megpuszilta pufók arcát, amitől azonnal lúdbőrös lett, és egész testében jólesőn bizseregni kezdett. - Kati nénire pedig rá se ránts! Mindig azokat pécézi ki, akikkel kekeckedhet, de egyszer még ellátom a baját! - itt egy jelentősteljesen komoly, már-már fenyegető pillantást küldött az osztályfőnök asztala felé, ahol rajta kívűl még ott ült a férfi földrajztanár és egy másik biológia szakos tanárnő.
- Kérdezhetek valamit...? - szólalt meg kis idő múlva.
Andor bólintott, mert televolt a szája ínycsiklandó oldalasokkal, és sültekkel.
- Voltál már lánnyal? Szóval, tudod, úgy?! - érződött a hangján, mintha sokkal jobban zavarban lenne, és megvolna illetődve, mint a srác.
Andor nemet intett a fejével.
- Nehogy megsértődj! Csak tudod annyira kíváncsi vagyok! Én bevallom voltam már fiúval, és az első alkalom nagyon kiábrándított, talán azért, mert kicsit fájt is, és fogalmam sem volt, hogy mit kell csinálni! Azt hiszem, hogy utána szándékosan kerültem azokat a seggfejeket, akik erőszakosak, és rámenősek voltak! Már, ha érted, hogy mire gondolok? - annyira kíváncsian nézett vele farkasszemet, hogy Andor azt képzelhette, hogy valóságosan is a veséjébe láthat.
- Na, de ennyit rólam! Te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
- Nehéz kérdés... - töprengett, mielőtt válaszolt volna. - Talán megpróbálom a Színművészetit, de nem sok esélyem van! Eltudsz képzelni egy dekadens, dagadék Hamletet, vagy egy kövér Macbethet?
- Még szép hogy! Végre egy vagány, és belevaló rendező igazán megmutathatná, hogy lehet máshogyan is színdarabot rendezni! Sosem értettem, hogy kortársakat miért nem játszanak a színházak?
- Ennek minden bizonnyal anyagi vonzatai vannak! Egy kortárs társadalmi dráma a társadalom szűkös rétegeit mozgatja csupán meg! Az a baj, hogy egyre inkább a gazdagok kiváltsága a színházba járás! Ha csak a méregdrága jegyárakat nézzük mindenképp!
- Hú! Mennyire igazad van! Sok mindenben tájékozott vagy! Ez nagyon bejön! Még hova adtad be a jelentkezésedet? - faggatta tovább.
- Szeretem az irodalmat és a törit úgyhogy valószínűleg valamelyik Bölcsészeti Kar lesz a befutó! Bár Piliscsaba nekem legalább is túl messze van!
- Nem is mondtad, hogy jártál Piliscsabán!
- Anyu elkísért! Inkább ő, mint az apám! Igaz ott se voltak kedvesek!
- Pedig fantasztikus mennyi mindent tudsz!
- Szerintem hihetetlenül erőszakosan rágörcsöltek a nyelvtanra és az megfojtja az irodalom szeretetét... - töprengett.
- Ezen már én is filóztam! Ha végre megkapjuk az érettségit én megpróbálom majd az Államigazgatásit, és bár semmi kedvem az ügyvédi pályához, valahol el kellene kezdeni! Talán szülhetnék is egy-két gyerkőcöt mielőtt kimegyek a korból! - úgy beszélt, mintha már most egy egész világ sorsa függne tőle.
- Én már annak is örülnék, ha a faterom nem nyaggatna folyton azzal, hogy ideje végre a magam lábára állnom, meg minden. Hihetetlenül kimerítő tud ám lenni! - fújt egy nagy levegőt, mert kicsit úgy érezhete magát, mint aki túl sokat evett.
- Azért csak óvatosan eszegess! Látom elkényeztetnek téged ezekkel a finom húsokkal! - gondolt egyet és most ő is megkóstolta a sülthúsok széles, ízletes választékát. - Hú! Ez is bombajó! Már csak a fűszerezés miatt is! Vannak dolgok, amiket egész egyszerűen muszáj kipróbálni a nagybetűs életben, különben az embernek - legalább is -, rövid távon hiányérzete támadhat.
- Ebben lehet valami!
Időközben odajött az asztalukhoz a lány egyik legjobb barátnője Viki, és kicsit úgy tűnt, hogy kérdőre vonja:
- Sziasztok! Bocsika, ne haragudjatok! Kris miért nem jössz vissza hozzánk?! - sürgette kicsit türelmetlenül.
- Hát... lássuk csak! Talán azért nem, mert itt most jól érzem magam! Vissza fogok menni, ne izgasd magad, de most Andorral olyan jó beszélgetni! - jelentette ki, ami a másik kamasz lány számára jelzés volt, hogy egyelőre hagyja őket békén. - Szeretnél még valamit Viki?!
- Nem! Semmit! További jó dumcsizást! - azzal máris visszament a többi osztálytársához, akik máris élénken elkezdtek arról diskurálni, hogy lehet hogy Kriszti máris bepasizott?
- Látod Andor! Ilyenkor kicsit utálom a kotnyeles barátnőimet! Miért kell mindenkinek mindenről tudnia egy osztályban? Föl nem foghatom!
- Igen! Ez fontos kérdés...
- Szerintem az ofő is annyira igazságtalanul, és nyersen beszélt veled, mert nagyon intelligens vagy, csak úgy érzed, hogy folyton bizonyítanod kell, és akkor a kapcsolataid is hamar tönkre mehetnek!
- Igaz!
- Tudod mit? Arra gondoltam, hogy ha most már ilyen jó haverok vagyunk, és majd leérettségizünk meg minden, hogy jó volna egy párkapcsolat, aztán ki tudja? Lehet, hogy működni fog kettőnk között, és akkor nem leszünk többet egyedül! - most vette észre, hogy a mindig keselyű-tekintettel figyelő osztályfőnök egyenesen feléjük tart. - Most kell csak a bátorság! Egyenesen a hárpia közelít!
- Sziasztok fiatalok! - igyekezett kötetlen hangnemben üdvözölni diákjait. - Andorka ne egyél annyit, mert végén, még elrontod a pocikádat! - figyelmeztette kioktató hangon a srácot, amit Kriszti máris nehezményezett, mert védelmébe vette a srácot.
- Kati néni! Ne tessék haragudni, de Andor már nem kisgyerek! Ami azt illeti fantasztikusan intelligensebb, még nálunk is és nem tűröm, hogy Kati néni, vagy bárki más úgy bánjon vele, akár egy idióta hülyegyerekkel! Valószínűleg bele sem tetszett gondolni, hogy ez mennyire rosszul eshet Andornak? - kérte ki ezt a viselkedést.
Andor legszívesebben fülét-farkát behúzta volna, hiszen valósággal rettegett a háripától. Csöndben lapított.
- Krisztike! Nem tudod miket beszélsz! Én csupán csak felmértem, hogy milyen... a hangulat... - ravaszkás, ördögi fintorral hatásszünetet tartott. - Úgy látom itt minden rendben! Folytassátok csak nyugodtan! - azzal máris tovább állt az asztaluktól.
- Ajjaj! Most aztán leégettük a hisztériák királynőjét egy egész étteremnyi ember előtt! Ennek később még megisszuk a levét, de rohadtul nem érdekel! - jegyezte meg talpraesett lányként.
Később az érettségi vizsgák egyik különleges szenzációja volt, hogy Andornak szóbeliznie kellett matekból, mert olyan rossz írásbeli vizsgát produkált. Minden tanára és osztálytársai kertelés nélkül mellé álltak, persze kivétel most is csupán az osztályfőnök volt, aki szerint Andorka jobban tette volna, ha halaszt egy fél évet! Amikor később végre mindenki megkapta az érettségijét és egy bankett-bulit tartottak, ahol még utolszor összejöttek, hogy búcsút vegyenek egymástól Kriszti és Andor fogadalmat tettek, hogy mindig vigyázni fognak egymásra és megvédelmezik egymást.