NAPOKKÉNT KIDŐL


Megsértett Lélek-hurokon
riadt menekülési vágy
tán csak percekre.
Riadt pengetés a porig
alázott önbizalom háztáján.
Elpattanó hurok között egyre
nehézkesebb az igaz boldogságot
újra felfedezni.

Minden elfelejtett mozdulat
felesleges szó meggyötör,
mert visszahullik önzőn önmagába.
Némán sikongva darabokra törhet
az őszintének látszó tett-cselekvés,
ha szilánkja ösztönt, érzelmet  ér s megsebez.

Szirt-Időben rettegő félelmek
reccsennek, akár a szárazágak.
Vijjogva alászáll a létben
a visszhang, mely egykoron
még miénk volt.
Vad késvilág,
káromlás s agresszió
fenyeget már mindenütt.
Bagolyhangokként
kísértőn huhog, figyelmeztet
szüntelen a múlt.

Szándékosan célt-tévesztett,
elterelt gondolataink kóvályognak hasztalan,
majd aláhullnak a rögökkel együtt,
ahová előbb-utóbb mindenki megtér.

Megromlott szomorúság
újra s újra záptojásként
önti ki méltatlan reggeleidet.
Kaptár-szorgalmad, hogy új dolgokat
fedezhess fel, romlik.
Tudás-mézek – tudhatod -,
hamarabb Alzheimer-fogságokba eshetnek.

Döbbenet, félőrület,
agymosott önkívület sikolya,
röhögése hajt fel naponta
változó senkiházi sztárocska-jelölteket
– inkább az emberség, a tolerancia repedezik
milliós alakban,
s mintha már a maradandónak
szánt könyvekből is lekoptak volna
a maradandó eszme-gondolatok.

A tükrök már rég nem azok
Janus-arcát mutatják meg,
kik hajdanán még elhitték,
hogy a jó s nemes szándék bármit
is megváltoztat, megjavíthat.
– Héja-gyors Halál fenyegetőzik szüntelen,
míg felkúszik szamárlétráján öngyilkos tettekig.
A komisz, csélcsap Idő
mindig sürget megtenni tetteinket,
mikor már a Lét is sürgetőn kihullik alólunk!