MOZGATHATÓ HÉJAK

Csupán a színét s legfeljebb a héját,
ha láthatod.
Magházban négerbarna mag töppedve
aszalódik szendén.
Idegen kívülálló vándornak látszat,
egyszerre bizalmasan bíztat,
másként alattomos kedvvel
még be is csalogat.

Alattomos rétegzettségét,
újranövesztett vaskos réteg vértezi;
iszamós kezeid közül
már minduntalan elszökik.
A Lét értelmét óhatatlanul
megszablya s értelmezi;
csalogató árnyalakokat vetít eléd.

Mikor eljön a komiszkodó perc
láthatod, hogy csapja,
téveszti meg bámészon fák ágain
csimpaszkodó társait:
talán az emberek is egymást között
így verik át, használják ki egymást.
Fekete ólomsúlyokkal vánszorog
mindenki felé az ítélet, akárcsak a hóhér.
Nyálkás álmok dermedt,
néma alján már mindenki sejtheti,
hogy a méltán megálmodott
büszke jelenvaló csupán csak
áskálódásnak indult hazugság!

Iszapba belesüppedt hordalékként
döbben rá az ártatlan tekintet,
hogy lédús, déli gyümölcsök húsába
rágcsáló, mohó férgek ütöttek orvul tanyát.
S hogy a méltán agyondicsért
egzotikus tekintetek csupán
tetetve eljátszották mind a flörtöt,
mind a szándékosan
elárvult igazibb szerelmet.

Dúlt-szemekben megvetett,
kisemmizett bosszúállás ragyog,
hogy megvezették,
szándékosan elárulták
a halhatatlan Mindenség érzelmét is.

Szemek hűséges, igazmondó tükre
vajon mikor vált galád árulóvá?!
E mostani pénzsóvár, mihaszna Világ
naponta újratermi áldozatait.
S míg odabent magházában
komfortos kényelemben
jól érezheti magát a mag
– az ordas külvilág naponta tapossa,
használja ki védtelen
megmaradt rángatható bábúit!