PRÓBA-TEMETÉS

Ha egyszer innen majd végleg
elköltözöm az ég és a kacagva hívogató Nap
vidáman biztosan összeér,
miközben majd egyik vallatja a másikát:
miért nem tudott teremtődni
s újból létezni, mint eddig?!

Ajtómat rendőrségi sárgaszalag-bélyeg
metszi X-szerűen ketté, tudatva:
Itt is meghalt az Egy-Valaki!
A bejárati aulában egy-két eltévedt,
olcsó, bámészkodó mécses lángja
szolgáltat néminemű megváltó lídércfényt.

Aztán a legtöbb őskövületben
itt ragadt lakó serénykedve
máris inkább találgatni kezdi,
mert fél a tudattól,
hogy végképp megtudakolja:
öngyilkosság vagy éppen természetes Halál
történt-e a rejtélyes,
külön lakóssal, ki titkon angolosan távozott?!

S bár novembert írtak fürdőköntöse
szemérmesen most is eltakarta életében
kínosan rejtegetett Basa-potrohát.
Soha-nem-volt nyár romantikájával
szeretett volna létezni
hajótörött- szerencsétlenként az életben.

Tán elköltözött Ő kicsit már régebben innen s oda?
Egy örök-barátnak nevezett színésznő
titkon felragyog, mert csupán csak
a rejtegetett kulisszák mögött mert teljes szívvel
sírva fakadni,
hogy szándékosan elbújtatott
gyermek-méltóságát híven megőrizhesse.

Az itt maradt halhatatlan Kedves
karakán-bátran még mindig képtelen elhinni,
hogy minden ennyire egyszerűen megtörténhetett.
Gyerekek s unokák tétlenül ődöngnek
régen láthatott fényképek
családi emlékébe beburkolják gondolataikat.

Rokonok, barátok, tisztelők kákabélű-ellenségek,
fekete kritizálók magukkal cipelik
egy haszontalannak kikiáltott
evilági élet kellék-feleslegét
s a könnyeden feledők közt
egy sem akad, ki kinyitna végre
egy verseskötetet is s inkább a költő
szavaival szólna, vagy regélne.

Utókorban megbízhatatlan korrektorok,
irodalmárok, szerkesztők gratulálnak
gazsulálva egymásnak kölcsönösen mondván:
másodszor is Igen!
Ez tehetséges ember volt!
– Igazából a nyitott urnánál csupán
csak egy-két tanítvány,
ha tétován meghajtja fejét,
árván álldogál.

Kit életében sem sokra méltatok
halála utánra marasztalódik
s hamarján lekopik
az emlékezet penész-szagú faláról!