TÜKÖR-VÁLÁS

- Anyuci?
- Tessék Hercegnőm?
- Rossz voltam? - sírásra görbülő, nagyon szomorú tekintet jelent meg a kislány arcán.
-Ugyan már édesem! Hogy kérdezhetsz ilyet? Te vagy a világon a legtüneményesebb kislány! Okos vagy, és mindig ötösöket hozol haza!
Az anya kicsit kimerültebbnek, és fáradtabbnak látszott az elmúlt nehezebbre sikeredett napokban.
Amióta a férje egyik nap hirtelen bejelentette, hogy különköltözik, mert megismert valakit. Persze nagyon is tudta, hogy a férje egy ízig-vérig latinos hódító, birtokló típus, akinek szinte a vérévé vált a nők ,,gyarmatosítása" és bárhogyan is igyekezett az évek hosszú során át férjének ezt a fajta hódításait, flörtöléseit előbb megváltoztatni, majd megszokni, sokszor előfordult vele, hogy a sárga irigység fogta el, ha nyilvános helyen voltak, vagy együtt ebédeltek, és a férje előszeretettel vetkőztette le a szemével a csinosabbnak látszó hölgyeket.
,,Miért kell ennyire kiszolgáltatottá tenni, és megalázni valakit, akár még a testi gesztusok szintén is?!" - töprengett, de választ szinte sosem kapott, legfeljebb egy-két habókos, kissé szeleburdi barátnője bukkant fel az aranykornak titulált múltból, hogy repeső boldogsággal, és kérkedőn elújságolja, hogy a férje üzletember, orvos, vagy ügyvéd, tehát semmi esetre sem olyasvalaki, aki a társadalmi ranglétrán messze lejebb áll, amennyiben fizetési kategóriák besorolása az elvárt színvonal.
- Anyuci! Apu rossz volt? - kérdezte kíváncsian a lenszők hajú kislány, aki aprócska kezecskéivel most úgy szorította kis mellkasához a nagyméretű plüssmackót, mintha legalább is az élete függne tőle.
- Szívem! Nyugodj meg! Tudod apu és én az elmúlt években... nagyon különbözőek lettünk! - kezdett hosszadalmas okfejtegetésbe. Hogyan lehet egy alig hét éves kislánynak elmagyarázni olyan bonyodalmas, sokszor még a felnőttek számára is nehezen érthető, komplikált érzéseket, melyek aztán egy család szétszakítását vonják a legtöbb esetben maguk után? Erre senki sem lehet eléggé felkészülve.
- Apu az elmúlt években nagyon sokat dolgozott, hogy neked és nekem jobb legyen, és te is boldog lehess... - mintha minden szava fröcsögő hazugsággá változott volna, abban a percben, ahol kimondta őket. - ...és én is rengeteget dolgoztam, hogy apu és te is jól érezzétek magatokat. Tudod a felnőttek dolgai nagyon bonyolultak! Sokszor ők sem értik, hogy miért történnek velük olyan szomorú dolgok, mint mondjuk, hogy valaki meghal, vagy például elválnak a szülei...
- Akkor ti most elfogtok válni Anyuci? - nézett kétségbeesten, lelki, fizikális védelmet keresve anyukájánál a kislány.
- Attól tartok kicsim! Minden bizonnyal! De ez egyáltalán nem azért van, hogy felborítsuk a családunkat, csak közösen úgy döntünk, hogy megpróbálunk külön is boldogok lenni! Érted, amit mondani szeretnék?
- Nem nagyon... nézett sírásra görbülő szájjal, és elveszetten a kislány.
Az anyuka átölelte és kicsit ringatta, mint kisbaba korában.
- Kis drágám! Nyugodj meg! Semmi rossz nem fog történni! - próbálta vigasztalni, ám hamar rájött, hogy üres, semmitmondó szavaknak hangzanak vigasztalásai, hiszen egy kisgyerek számára, akinek a biztonságot mind a két szülője jelentik most örökre megfog változni, és még így is számos lelki sérülés maradhat majd utána.
- Anyuci! Ugye nem fogsz magamra hagyni...? - kérdezte végtelenül kétségbeesetten, és szomorúan. Olyan árva és kiszolgáltatott volt ebben a percbe, hogy az anyának is erősen vissza kellett fognia magát, ha nem akarta, hogy ő is sírjon. Pedig néha talán a sírás kicsit könnyebbség is.
- Jól van édesem! Cssss! Nem lesz semmi baj! Beszélgessünk másról! Milyen napod volt az iskolában?
A kislány még mindig szorosan anyukájához simult, akár egy rettegő, kis állatka; felnézett rá segítséget kérdőn, és félelemmel teli gombszemekkel, majd remegő hangon beszélni kezdett:
- Eszternek is elváltak a szülei! De az apukájától mindig kap drága ajándékokat! - motyogta.
Az anyuka most hirtelen megijedt. Lehet, hogy kislánya máris arra számít, hogy ajándékokkal kell elnyerni már így is romokban heverő bizalmát. Férje ennek mindig is a mestere volt, viszont semmi esetre sem szeretné, ha lánya az alattomos, kicsinyes manipuláció áldozata lenne.
- Én Esztert mindig is a legjobb barátomnak gondoltam... - vallotta be megszeppenten. - Néha nagyon gonosz tud ám lenni!
- Pedig, aki igazi barát, az nem gonoszkodik a másikkal, ugye tudod? - nem elbizonytalanítani szerette volna a kislányt, sokkal inkább józan, megfontolt gondolatokra sarkallni. Mégis úgy érezte, hogy egy gyerek lelkét ennél jobban már nem törheti össze.
- Anyuci! Eszter miért gonoszkodik? - kérdő, segítséget remélő, enyhén könnyfátyolos őziketekintet.
- Tudod szívem lehet, hogy nem veled van baja! Csupán nem tudja még kezelni a saját érzéseit, és ezért haragszik mindenkire! Biztos te is haragudtál már jó néhány emberre, de attól még ugyanúgy a barátaid maradtak! Nem?
- Igen! De én sosem gonoszkodtam velük! Elfogadtam őket! - höppögte csendesen.
Milyen egyszerű, és egyben nehézkes szó is az ,,elfogadás". Bárcsak a felnőttek nem csupán szimpátia, és előítéletek módján döntenének - sokkal inkább empátiával, és elfogadó toleranciával, ami mostanság egyre nehezebb! Az anyuka tökéletesen átérezte kislánya helyzetét. Hiszen a gyerkőcök egymás között gyakorlatilag leutánozták a felnőtt világ kisebb-nagyobb vétkeit, és gyarlóságait. S mégis ha arra gondolt, hogy a gyerekek egymás között barátilag sokkal kezelhetőbben képesek elrendezni a vitás dolgokat valósággal összefacsarodott érző szíve.
- Édesem! Szeretném, ha megértenéd, hogy te nem tehetsz semmiről! Nem csináltál semmi rosszat! - tért vissza az eredeti témára, mert úgy érezte ezt valahogy illik megmagyaráznia, ha törik, ha szakad.
- És akkor apu elfog tőlünk menni?
- Igen kincsem! Apunak is lesz egy saját lakása, de neked ott is lesz egy külön gyerekszobád! - érezte kissé mézédes, csalogató hangjában a mgvesztegetést, hogy a kislánynak egészséges lelki világa maradhasson, és ne dőljön romokba az eddig felépített nehézkes bizalom tartópillére.
A kislány gombszeme mintha gyönyörű ékkő volna egyszerre csak felcsillant, majd újra visszasüllyedt a szomorkás lelki szintre.
- Anyuci! Apu miért nem szeret már téged?
- Édesem! Nagyon is szeret, csak tudod... apu vágyik a függetlenségre és az önállóságra, ami egy kapcsolaton belül sokszor nagyon nehezen megoldható.
A kislányon meglátszott, hogy erősen megrágja, valósággal megemészti kis fejében a hallott információt, mintha az élete függne tőle.
- Ha nagy leszek nekem is el kell költöznöm a házból?
- Szandikám! Kis csillagom! Miért kellene elköltöznöd, ha nagy leszel! Az még nem jelenti bármit is! - nagyon szeretett volna végre pontot tenni okfejtéseinek a végére, de érezte, hogy kislánya minden jogot megérdemel, hogy tudjon szülei konfliktusáról.
- Csak mert a többi lány azt mondta, hogy ők elköltöznek, amint cicijük lesz! - a kislány annyira imádnivaló, és tüneményes volt ebben a percben, hogy anyukájának önkéntelen is meghatódott a szíve és magához húzta és megpuszilta fejecskéjét.
- Nahát! Hogy te mennyire okos kislány vagy! Hol hallottál ilyen dolgokat? - érdeklődött kíváncsian.
- A nagyobb lányokat hallottam a nagyszünetben beszélni. Anyuci ti most mérgesek egymásra?
Az anyuka legszívesebben megfojtotta volna férjét, hogy minden elképzelhető történettel igyekezett teletömni kislányuk fejét, csakhogy egyedül ő kerüljön ki abszolút győztesként ebből az elátkozott helyzetből. Most viszont az anyuka került kutyaszorítóba.
- Drágám! Apáddal nagyon szeretjük egymást, de úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk külön utakon! Sosem szabad erőltetni olyan dolgokat, melyek alapvetően nem tudnak fejlődni! - vallotta be őszintén, és nem volt ebben semmi színlelés, vagy jótékony mellébeszélés.
- Anyuci? Én akkor hol fogok élni?
- Drágám! Itteni gyerekszobád megmarad és apádnál is lesz egy saját szobád, ha majd odamész! De itt maradsz velem!
A kislányon látszott, hogy mintha átmenetileg megkönnyebbült volna. Nagy kő esett le a szívéről.
- Anyuci? Apunál is lesznek játékok?
- Persze kincsem! Biztos vagyok benne, hogy apád majd vesz neked új játékokat is!
- Anyuci? Apunak van új felesége?
- Hát... édesem azt nem tudom, de ha úgy fordulna a dolog, szeretném, ha te jó kislány lennél mármi is történik! Mit szeretnél enni?
- Halat és krumplit!
- Értem! Segítesz megteríteni kincsem?!
A kislánynak nem kellett több szó máris angyalian beviharzott lábacskáival a konyhába és gondoskodón, akár egy profi háziasszony szépen szalvétákat pakolt ki a kisebbfajta étkező sarokba. Az anyuka márhogyan is szeretett volna kislánya lelkébe látni, hogy megpróbáljon felkészülni a változatos, nehézkes élet kérdés-válaszaira hamar átlátta, hogy - sok esetben -, a gyerekek mindennel képesek megbírkózni.