MÉGIS ÉS MEGSEM KÖZÖTT


Láthatatlan lánc fityeg rajtam.
Egyik szeme a félj, míg másik óvakodj.
Becsapható karrier-álmokatdédelgető
net-csatornák naponta mások orra alatt
is bármikor elhúzhatják
a becsaogató mézesmadzagot.
Többet ér a földi, sokat nélkülöző,
szemvedő stigma-jel, amikor igaz könnyeket láthat,
mint vigyorgó baba-pofa
mű-májer mosolyokkal felbugyorgó nevetést. 

Mint a kövér orsó olyan vagyok;
áttéphetetlen Ariadné-fonalakkal
kötözöm magahoz hajótörött múltam,
tékozló vágy-emlékeim.
Suttogó fülekbe suttogom őszinteségem,
gyarló életem tartópilléreit.
Farkasszemekkel bámul,
lelkelődik itt lenn bárki,
aki már rég eladta önmagát
s most bármiáron hasznot, elismerést vár. 

Tudható: földalatt, álom-karrier
nélkül marad, megütheti bokáját
a figyelmetlen ki kutató vermekbe belebotlott.
Megvesztegethető arcok
összetett piramisa trónbitorlón bámul felénk;
mintha már mindenből
s mindenkiből rég kifacsarták
volna esendő, ember-alkotta erényeit,
hogy a becsületet is
idejét-múlt felkoncolhatták,
ebek harminvadjára kerülhetett. 

Már mindenki csakis félúton
álldogál a biztos mégis és
a találgatott mégsem mezsgyéi között
s az áramló képlékenység
már mindenkiben úgy tapad
csúszómászók polipcsápjaként ragadva,
akár a túlélés egyetlen,
lehetséges záloga.
Vajon az ember e mostani megvesztegetett
Korban csupán csak
tévedésből nem lett tudatos kérdező?

Aki összefüggések,
vagy összerendezett válaszok
koordináta-rendszerében talpraesetten
sem esik totál pánikba - de felemeli,
ha kell ítélkező-bíráló szavát,
akár a legtöbb magába-fordult vátesz. 

Síkos rejtelmesség állandósága csordogál,
fojik akár a mételyező szennylé.
Erjedő kukac-kudarcok,
eladható megalkuvások
szamárlétráiból van-e
még bizton kivezető kiút?!