MÁSODIK ESÉLY

A férfi minden esetben kora hajnalban kelt, ki tudja miért? Már gyerekkorában korán kelő volt, és bizony-bizony sokszor megkapta nagyanyjától az enyhe korholó intelmet, hogy az állatokkal kel. Most szépen berendezett, komfortos társasházi lakásában üldögélt volt gyerekkszobjában - ahol jóformán -, egész fiatalságát töltötte, és aztán még hosszú, keserves évtizedeket, és melyek első adandó alkalommal alakított át egyfajta különleges, hangszigetelt dolgozószobává, ahova visszavonulhatott a tökéletes, totális magányában ,,alkotni" valamit. Így mondogatta.
Most valami különleges okból kezébe került régi, elnyűtt, kissé már sárgult gimnáziumi osztálytablója, melyen szinte mindenki mosolyog, egyedül csak ő nem, illetve régi kockásfüzetében nagy becsben őrzött kisebb polaroid-kép, melyen három jóbarát; két lány és egy fiú láthatóak, akik jócskán nyugorogva igyekeznek groteszk, vigyorgó mosollyal belevigyorogni a fényképezőgép kíváncsiskoód lencséjébe, csak végre valahára készüljön már el az a nyamvadt kép, mert mindenkin érződik, hogy megviselte őket az elmúlt egy hét.
- Kérlek benneteket! Tessék nyugton maradni! Legalább pár percre! - hallotta fülében kamaszos, mutálásnak indult, hülyegyerekes hangját, melynek - úgy tűnt -, hosszú időre van még szüksége mire erőteljes, zengő férfias, érett hanggá válik.
- Igyekezz már hapsikám, mert kurva hideg van, és lefagy a tököm! - közölte a hunyorgó szemű, arnyszőke fiú, akinek mintha kackiás kecskeszakállával tűntetett volna azért, hogy elismerten az egyenrangú felnőttek táborához tartozhasson.
- Na, de kérlek Roli! Hölgyek is vannak ám közöttünk! - igyekezett szigorúan letorkolni osztálytársát akkor még maga is félszeg kamaszként, mire Kriszta, akiben fülig belezúgott máris flörtölő, csábos mosollyal üzente meg, hogy talán szerelmes belé.
- O.K. Gyerekek! Mindenki előre néz, és pofa be! - szólalt meg parancsoló, talpraesett hangon a világ leggyönyörűbb lánya Kriszta. Még így is legalább tizenöt percet igénybe vett mire a fénykép egyáltalán elkészült. A félszeg, pufók kamasz fiatalember így is valósággal majd kiugrott a bőréből, hogy végre lesz egy fényképes bizonyítéka, amin ,,élete szerelme" látható barátai körében.
A férfi visszatért köddé fosztott emlékei közül a jelenbe. Elvégre mit is akar igazából? Már majdnem negyven, és még mindig nem sikerült se barátnőt szereznie, se családot alapítania. Apja égető, kínzó mondása jutott unos-untalan erről is eszébe:
- Fiacskám! Harmincöt éves korod után már nem is lesz családod! - mondogatta figyelmeztetésképp, majd könnyelműn legyintett, mintha egyszem fia nem érne egy hitvány porszemet sem.
- Az a baj, hogy te sohasem akartál engem igazán ismerni, és már nem is fogsz! - vallotta be kicsit szégyenkezve, alázattal önmagának a keserű igazságot, hiszen apja infarktusban meghalt öt éve.
A férfi most felállt, majd egy kis ideig járkálni kezdett némán, csöndesen a sötétségborította, kongó szobában, aztán később már az egész lakást lassú, megfontolt lépésekkel körbejárta, hátha nem vett észre valami nagyon fontosat, mely elkerülte a figyelmét. Később főzött magának egy kávét és nagyadag tejjel óvatosan kortyokként megitta.
,,Vissza kell mennem, hogy tiszázzam magamban a megtörtént emlékek súlyát!" - vallotta be, majd amikor már érezte, hogy fél öt is elmúlt Skoda Octáviájába vágta magát és elindult, hogy újból megnézze magának - ezúttal részletesebben, mindenre kiterjedőbben -, a Mátrában bújócskázó hangulatos, kis vadászházat, ahol anno huszonegy évvel ezelőtt gimis szerelmével kibontakozni látszott valami benső, vadregényes romantika. ,,Vagy lehet, hogy csupán csak ő kergetett megmagyarázhatatlan álmokat, hiú reményeket?" - Sosem tudta pontosan megfogalmazni. De most, amint sikerrel elhagyta a főváros határát nyolcvan kilométer/órára kapcsolt, és a szépséges tájak úgy suhantak el mellette, akár a lassított felvételek a képernyőn.
Így is közel két és fél órás utazásba került mire sikeresen felkapaszkodott autójával a hegyi szerpentinre, aminek a végén teljes pompájában megláthatta a vadászházat, mely most szemlátomást elhagyatottnak, lakatlannak látszott.
,,Vajon van-e itt bárki is?" - kérdezte kissé szórakozott kedvvel magától, majd úgy döntött a hatalmas égimeszelő lucfenyő mellett parkol le, nehogy magánterületen birtokháborítással gyanúsítsák. Biztos, ami biztos a biztonsági zárat ráerősítette a kormányra és bekapcsolta az autóriasztót is. Itt a senki földjén azért nem árt, ha az ember résen van.
- Jó napot! Segíthetek? - egy kis totyogós gazdaember szólította meg, mire kissé kibillent az önbizalomból.
- Jó napot! Elnézést, csak már gyerekkorom óta nem jártam itt és előjöttem az emlékek! Megengedné, hogy egy kicsit körülnézzek a vadászházban? - kérdezte gyerekes módon, lehajtott fejjel.
A kis öregemberke kis ideig méregette a különös idegent. Kérése meglepettségről tanúskodott. Végül kinyitotta a rozsdásodásnak indult, nyikorgó bejárati kaput és beengedte.
- Hallja-e kedves uram jobb lesz, ha beáll azzal a batárral, mert megszaporodott jócskán a lopások száma! - tanácsos is volt megfogadni az öreg tanácsát. Így beállt a Skodával a benti tanyasias jellegű, kissé elhagyatott udvarba.
- Van már husz éve is hogy nem jártam itt! Azelőtt volt itt egy kisállatsimogató, és egy szürkeszínű öszvér.
- Hát maga aztán tényleg régen járhatott erre! Az az öszvér már vagy öt éve elpusztult! Beteg lett!
- Oh! - lepődött meg. - Sajnálattal hallom!
- Jaj, nézze meg az ember! Még be sem mutatkoztam! Bácskai János vagyok! - azzal széles, baráti mosollyal nyújtott kezet a fővárosból idetévedt, megszeppent idegennek.
- Hervay Balázs! - szintén kezet fogott, aztán bementek a szarvas, és vadállati trófeákat őrző vadászházba.
- Igazán örvendek a szerencsének! Jöjjön csak beljebb! - biztatta.
Balázs ahogy belépett hirtelen azonnal megrohanták az emlékek. Mintha minden pontos, éles, egyszerű lett volna, és látta volna egykori gimis szerelmét, akibe totálisan bele volt zúgva.
- Az emlékek igaz-e? - kérdezte az öreg, mintha már jó előre tudta, érezte volna, hogy ennek a mágikus helynek szinte hatalma van az ember fölött.
- Igen! Akkor voltam tizennyolc éves és most erősen közelekedek a negyvenhez! - kicsit keserű megállapítás volt, ha azt nézzük, hogy sok mindent nem sikerült megvalósítania.
- Ugyan kedves Balázs! Biztos vagyok benne, hogy mindenkire vár valaki az élete során, csupán megfelelő türelemre van szükség! Meglátja minden rendbe fog jönni! - veregette meg atyaian hátát az öreg. - Ha bármire szüksége lenne ott leszek a kisháznál! - az öreg azzal magára hagyta, hiszen tudta, hogy a férfinak valószínűleg sok mindent szükséges magában tisztáznia.
Balázsnak pedig másodpercenként jutottak eszébe a boldog gimis pillanatok töredékei. Amikor rántott gombát sütött az erdőben talált, bevizsgált gombafélékből, majd mézes csipkebogyóteát kortyolgattak takaróba burkolózva Krisztával, vagy amikor goldlabdás pizsamáján kedvesen mosolygott Kriszta, akinek virágmintás pizsamája volt és hasonló esetek. Mennyire kézzel fogható volt akkor minden. Belépett a szük, téglalapalapú folyosóra, aminek két oldalán sorakoztak a cellaszerű szobák. A fából készített lambéria még mindig őrizte eredeti formáját, köszönhetően a rendszeres lakozzásnak, és karbantartásnak.
Gondolt egyet, és pontosan arra a kilincsre tette szőrös kezét, ahol annak idején ő is aludt. Óvatosan nyomta le a kilincset. Az ajtó - szerencsére -, nem volt bezárva, mintha csak őt várná visszafogottan. Lassan, fokozatosan nyitott be, mint amikor az ember apránként szeretné megismerni az adott helyiséget, vagy szobát.
A régi heverőszerű ágy, ahol pizsamapartit rendeztek a huncut lányok, most kissé porosan a szoba középső részén árválkodott, és bár kissé szűkös volt a hely, azért arra éppen elegendő, hogy Balázs alaposan felmérje, és körbenézzen benne. Lehuppant a rugós ágyra, teszetelve súlya alatt a rozsdásodásnak indult rúgókat. Egy-két huppanás után megállapította, hogy még mindig működnek. Később odasétált a nagyméretű ruhásszekrényhez és kinyitotta. Por, és piszok szaga csapta meg érzékeny orrát. Ha minden igaz, még itt kell lennie annak a szerelmes levélkének, melyet ide rejtett el a kíváncsi szemek tekintete elől. Bár az is lehet, hogy már rég kidobták. Benyúlt, és végigtapogatta a szekrény minden részletét. Végül csak megtapogatott egy papírfecnit és azonnal kihúzta. Jócskán megkopott tollas írás volt rajta valóságos szerelmi vallomás Krisztáról.
- Azt a mindenit! Még mindig megvan! - úgy tartotta két keze közt a kis fecniszerű sárga lapot, mint valamifelbecsülhetetlen ereklyét. Kiment a szobából, és letelepedett az nagy étkezőteremben a vulkaanikus kövekből épített kandalló melletti zsámolyra, ahova egykoron.
Azon töprengett, ha innen hazamegy mindenképp felhívja Krisztát és lesz, ami lesz, de személyes találkozót kér tőle, mert muszáj tisztázniuk egy-két dolgot. Utoljára még körbenézett, és egy jelentős árva könnycseppet törölt ki szeméből, majd elbúcsúzott a kissé megszeppent öregtől megígérve, hogy egyszer majd újra visszatér erre a varázslatos helyre. Autóba vágta magát és úton volt hazafelé.
Ahhoz képest, hogy hétköznap volt hamar hazaért. Még át se öltözött, de lázas kezével azonnal mobilja nyomogatta, és a szíve ismét nagyot dobbant, mikor meghallotta az ismerős, jól csengő női hangot:
- Halló. Tessék!
- Szia Kriszta! Itt Balázs! Találkozót szeretnék kérni! - hebegte.
- Szia Balázs! Nem fogod elhinni, de épp rád gondoltam! - vallotta be, és bár legalább tíz éve, hogy nem beszéltek, mégis mintha megérezték volna a kozmikus, láthatatlan vibrálását egymás hangjaiban. - Szívesen találkozok veled! Mit szólnál, ha a Jászai Mari-térre mennénk? Tudok ott egy hangulatos kis kávézót? Ma, vagy holnap?
- Mit szólnál a mához? Persze csak, ha megoldható? - valósággal rettegett, hogy gimis barátnője nem fog ráérni, de kellemesen csalódott, amikor belement az alkuba.
- Ez remekül hangzik! Akkor délután fél három körül talizunk! Annyira várom már, hogy újra lássalak! - vallotta be őszintén!
- Én is! Akkor ott találkozunk! Addig is kellemes napot! - azzal egyszerre tették le a kagylót.
Balázs hosszú percekig nem tért magához. Szíve jelzett, hogy ezt a második esélyt már nem szúrhatja, vagy baltázhatja el, hiszen ajándékot kapott a sorstól. Már csak az a kérdés, hogy vajon Kriszta is hasonlóképp gondolkodik-e, mint ő? Igyekezett sportosan, elegánsan, de lazán felöltözni a kivételes alkalomra, majd amikor az előszobai tükörben megnézte magát utoljára még odabökte tükörképének:
- Balázs! Nekem el ne szúrd a dolgot!