MÉLY PONT

Jaj annak, aki nem tudja önmagát se
méltón-árulón megtagadni,
vagy meghalni egyszerűen s csendesen
- és nem tud némán,
száj-zárral megtűrt csöndben hallgatni.
Ki nem menekülhet önző, ítélkező sorsa elől:
a bizonyosság elől sem halhatatlan szerelembe,
se trópusi paradicsomba,
kikből nem szakadhat fel a méltó megtorlás
ígérete mely aztán kamatostul beteljesül. 

Féreg rágja agymosott-agyát s szívét.
Beszáradt tüske maradt
a félreértett hűség-vallomás is.
- Nem kell bráti kéz, ölelés, vigasztalás
- jaj annak, ki egymaga kell,
hogy viselje megtűrt keresztjét.
Nem foghat rajta boldogság,
egyetértés, párkapcsolati harmónia;
összegyűlik lelkében ingerlékeny indulat,
láva-harag egészen
a szikeként metsző tekintetig
- onnan pereg le alattomban elő,
fokozatosan nehezedik,
akár súlyos betontömb, vagy sziklahát. 

Fölötte csapkodnak elégtelen,
lomha évtizedek,
mint félig vaksi vakondok a tapogató fény felé.
Egy agymosott marionett már a legújabb ismerősöd.
Hiány marcangol, majd emészt fel.
Nem maradhat békesség sem itt, sem ott.
Egyetlen csillag-lélek világít még odabent
s te már aligha találhatsz méltó társat,
hogy megérthessék pokolszomjas kálváriádat.
Mozdulatok, tekintetek elsüllyednek,
besüppednek, ha hagyod.
Két angyal-karja árulók módján fityeg a szélben. 

Giliszták, csúszómászók tekerednek immáron rá,
ki könnyelműen feladta hitehagyott álmait.
Göröngyként görgetik Sziszifuszok módján
megalkuvásuk súlyosbodó terheit a betolakodók.
Úszik - ha kell -, árral szemben is,
délceg, fennhéjázó, büszke ember elhivatottan.
Zsinórón rángatható szalmabáboknak
jelenidőben sohasem teremet babér.
Jaj már annak,
ki nem tudja önmagát megvesztegethetőn eladni!