BIZONYTALANÍTOTT LÉLEK-ÁLLAPOT

A betájolható bizonytalanság
még mindig jobban fest,
mint a lépre csalható,
folyamatosan hazug, kétszínű világ.
A megfelelő kiborulás, önsajnáltató öngyilkos
látomás elengedő,
hogy rendezhesse a Lét-egész problémáit?!

Dübörgő csendnek felelget a benti ismerős hang,
aki tisztább s talán őszintébb is, mint mi vagyunk.
Lüktető zajok, ember-perpatvarok
morajlása nem sértegetheti.
Minden gonosz,
ítélkező impulzus visszaverődik,
de el is nyelődik az élet abszurd
sejtfalán mire
rohamtempóban megöregszünk.

Mert minden kicsinyes elhatározás egyben
magunknak is szól; parttalan,
célja-vesztett lábnyom nélküle
minden tett-cselekvés.
Mire minden földi, ügyes-bajos dolog
rendeződne az elmúlás mindig
kopogtat a szívpitvar-ajtón.

Alig maradhatott már védhető felület.
Szándéktalan megfigyeléssel óhatatlan többet
árthatunk mint használhatunk.
Nyitott könyvek, nyitott szellemek
csupán ritkán, ha lehetünk.
A nagy, jogos otthonosság meghitt falait
nem árthat szükségképp lebontani
s máshol felépíteni,
hogy ne sérüljenek feleslegesen
a tulajdonviszonyok.

Jó volna már mindent feladva röntgen-fénnyel
látni a számtó emberi cselekedetek leglényegét.
Leomlana minden anyagi érdek megfontolás,
hogy csupán csak a nemes,
és emberi diadalmaskodhasson.

Mit érdekelhetne egyeseket,
hogy gazdag vagy szegény, csúf vagy szépség
– jobban tennék, ha meghallanák végre
fohászkodók ősi varázsigéit.
Ne az legyen immár a kötött szempont,
hogy ki mennyire tehetős?!
Kinek telhet kacsalábakon forgó kastélyra?!
– Összetört-tükrök általános tanúságát
ki merheti firtatni?!