KÖZELÍTŐ ÁLOM


Néha egykedvű komorsággal várom már a kiüresedést,
ami majd végleg kitöröl evilágból,
akár vadnyomok eltévedt lábnyomát az állat-vadász.
Hieroglif-ábrákba dekódolt hologram annyi se leszek.
Talán még megmentek egyszer valakit.

Napok tű-szilánkjain a boldogság is felragyog.
Sokaknak – kik elgáncsoltak,
vagy nevetve büszkén pálcát törtek felettem
nem szükséges a fejüket törniük mit jelentettem,
vagy hogy ki is voltam egykoron.
Visszaforgatott énemben mindenki megmerítkezik,
aki már valaha is elolvasott.

Cafat-testem csimpaszkodva vesztegel egy kifeszített kötélen.
Elvágott csomóiban megfeszíti önmagát az elárvult igazság.
Fenyegető, sovány csontfűrész siklott álmomban hangtalan,
mint a megtestesült, vergődő végzet.
Próbálta életem felett, akár a hentes
a Lét-mozdulatokat,
mikor bemosakodtak steril-fehérbe
s megműtötték gyártási hibás lábamat.

Még hány kilúgozott mérgű kudarcot,
végső megsemmisülést kell hozzátenni a fájó emlékek táborához?
– Ébren, józanon sokkalta kiábrándító a meghasonlott felismerés,
hiszen létezhet már reménytelenebb vállalkozás is.
Fejbe csaphat még jó párszor a helyzetfelismerés s a kényszer.

Gondolataim mint pőre raj megrohamozzák
biztosított lelkiismeretem bástyáit.
Sokszor hajlamos vagyok megfeledkezni:
mégis kire is várakozok még?!
– Éber állapotomban hajlamos vagyok
töprengeni akár egy játszma.
A biztos kiegyensúlyozottság dagály-ábrándja oly távolba elnyúlik…