A KEVESET FAGGATOM

Ami majdan ezután következik megkövült,
sztoikus némaság lesz hordaszagú, csürhe-városokban.
Agresszív gyűlölet, törtető irigység törvénykezeik
növekvő polipkarma elektromágnes.
Agymosott-elmék mélyén egyetlen törvény igáz le mindent:
könyörtelen eltaposni, kiszipolyozni már
mindent se emberség,
se empátia-tolerancia nem maradhat
többet egyértelmű, természetes
– többé már nem lehet kegyelmező, szent ajándék.

Ami már megtörténhetett arra csupán
egyetlen igazolható közmondás illik még:
Áskálódás amelyből adakozón gáncsoskodik
mint a részeg a sárgaföldi senki-vagyiság.
– Egyre valószerűtlenebbnek tetszik az a korszak,
mikor a szemek valódi, harmonikusabb szerelmet találhatnak.
Mikor a szájak a Mindenséggel romantikáznak.
Mikor a tétován szerelmet valló szívek
dobogva egymásba borultak.

Kőmosolyok s Janus-arcok jegyeivel az arcokon,
ahol a hűséges szavaknak még lenne értéke s hitele
– mondvacsinált álarcok fénytelen maszkja egyre sorvad ám.
Belső retinák falán át alig látható a valódi Szépség aritmiája.
Csapzott sörényekké válnak mind az eltitkolt, kószáló emlékek.
Tobzódik már minden megmaradt dudvafolt.
Gátlások nélkül átléphető-e a zaklatottá lett mindennapi élet?!

Lassan már mindenkit elriaszt a törtető, alattomos helyezkedési vágy.
Ami ezután következik puszta átalány: helyezkedéssel,
köntörfalazásokkal minden s mindenki megvesztegethető.
Lassú, késeltetett osztódással ki kell bírni,
el kell viselni már az életet.
Fokozódó, hamis zűrzavarok nem
nyerhetnek csatát csupán
ha már valaki mindennel elszámolt,
lerakta lantját.