BOLYONGÓ EMLÉKEK


Kifeszített póznák hálóin sorrendbe lebegnek még megjelennek újfent létem összefércelt, ádáz emlékei. Esendő, vagy bűnös vétkeket éppen úgy hordoznak akár az árvaságra jutattott nyughatatlanok kiket aligha számíthat, hogy vajon nappal van-e vagy sötét. Nem lehettek többek megtörtént dolgaikkal a főszereplők sem mint éppen szünetjelek; ketrecüket rázzák kóborló lidércek mikor szólítják őket. Szófukarság s határozatlanság is jelen van viselkedésükben, akárcsak a vonuló szavakban.

Megtörtént sebhelyek ornamentikája annál félszegebb, mindennél babusgató gyámolításokra rászorul; senki sem akarhatja méltatlan elveszíteni a zubogva zokogó igaz-könnyek fohászait, amit azokért hullattak, akik még hűek és tiszták maradhattak emberségükért.

Zaklatott, mégis jóleső megváltó zavarokban, mint fáziseltolódásokban szakad ki kettőzött vallomások miértje: „Szükségem van rád! Ne hagy itt!” – Két némán is beszédes tekintet mikor egyetlen akarattal akkor már nem számíthatnak kifogások, olcsó miértek. Szemekben testetlen még lebeg álmok álma: lélek-örvények alatt kincses-szívek őrzik feltétlen harmóniát. Kezelhető konfliktusok is lesznek megszívlelendő kompromisszumokká, mert minden hanggal szüksége volna rá, hogy egyszersmind belső hangokká is formálódhasson.

Folyamatosan zajlik az emlékek szándékos elsötétítése az öregedés manifesztációival; felismerhető vonásokat is láthatunk szándékosan kiüresedni. A Hóhér-Halál elől rejtőzködik megfontoltan ki a berendezkedett élettel viselős. – Az utolsó ítéletkor mindenkit elővesznek míg újra körbejárnak bűnök s vétkek tehermentesített kódexei!