TÖRVÉNYTELEN SÓHAJTOZÓK

Kimenne már az ember a Világból, de ehelyett velejéig benne ragad. Létével belemegy lápos mocsarak, bűzös kézfogás-alkudozások keretébe; megértés és boldogság csupán az elképelt mesékben létezik. E földiállapot tartós rákfenéje, hogy homályos tükörképekkel szédít, manipulál, veszteget meg. Agykerekekbe teleszórt homokszemekkel, országnyira benőtt tarack-gyomokkal nem lehet felépíteni a tetteket, amit végesülő, és szilárd cselekvés követ.

Prédikációkat, leckéket szüntelen gépekként darálva gyerek-lelkű terminátorok, manipulálható transformerek járkálnak állásinterjúk zavarba ejtő keresztkérdésein át jól fizető állásokba. – Tátong mihasznán egyre süket, fekete örvény. Mindenki engedelmes csordaként bégetni kényszerül; befészkeli magát mindenünnen tunya, lusta, lapos közöny.

Szikrát-soha-nem-vetők is elfogadókká váltak ideje korán. Hazug-hamis próféták dajkálták szorgosan dicsőítő éneküket: mások alakját kiszolgálókká, önmagukat alaktalanná formálta az ál-erény. Köznapiasult tucatként már semmi sem történik rendben. Miközben megáll a szív utolsó pészméker-védőbástyája kedélyesen beszélgetnek a dolgozók s tesznek az egész Világra.

Sosem robban fel a föld, mikor már annyi életet magába fogadott, befalt. Kellékekben dúskálók kikészített, kisminkelt babapofija – hiszen feltétlen jól kell mutatni képernyők kereszttüzében -, villogó vakuk ádáz csapdájában. Mű haranglábakon ítélet-időt harangoz fejeink felett az igazi vészharang!

Menthetetlen már kiszökkent rendjéből a Világ. Sohase ismerik el, nem bánják meg, suttogják el a totális károk pusztításait. Lefizetett ajándékaikat rendre fél disznók lábai elé helyezik. A törvénytelen sóhajtozók így végül mind hoppon maradnak!