VÉGSŐ ÁLLOMÁS: BEFEJEZÉS!

Kinyúlnak felettünk az aggódás masszív-szilárd polipcsápjai. Hold-sárga vészterhes csillagokkal fenyeget bennünket a koromsötét éj. Cécós öröm, vagy tompított bánat-kollázs egyre megy – visszavágyott emlékeket nem hagy nyugodni. Mindenütt ott szunnyad a félelem. Az ember sejt-rostjaiban gubancos világunk kötelmeiből sokszor nincs biztosított kiút.

Többfajta fájdalmak hét tornyába bezárva nem tartozhat senki a másikhoz. Mélytengeri gyermekkorból nagy nehezen felszínre bukva ritka-oázisú sivataggá lett szépreményű felnőttkor. Lecsavart lánggal, takarékosan égetett életekben baklövések termelték ki másoknak túlélések receptjét. Emlékek komisz szele túláradón szívbillentyűk hangján átcsap.

Időeltolódásban méricskélt irigységek, erőszakosan törtető karrierista ígéretek avatatlanul gyanútlan embereknek már régen rosszak: rossz helyen, rossz időben rendre megismétlődő alapképlete túlmutat egy-egy érettségin, nehezen megszerezhető, felsőfokú diplomán – rosszalkodó álmok, vad ébrenlétek álmatlansággal edzett másnapok közé rekedt örök gyereklelkűek tábora képzeletben hozzászokva lemond az élhetőség szabályairól. Bútorokat, börtönfalakat emel önmaga köré.

Titkon már megérezi mindazt, mit elmulasztott, vagy megtehetett volna máról-holnapra már a rokonszenves múlt akiket kínzón szorongatnak anyagi-emberi létszükségletek beletörődött sztoikussággal búcsút mondanak e világnak, hogy ne maradhassanak fölösleges terhek sem önmaguknak, sem senkinek! – Bunkósított társadalom gigoló-bunkókat gyárt, nevel. Etikett-nélküliségben földig tiporják meglett árváit jelenkorunk vad pribékjei!