MARCONA IDŐK PÁRTFOGOLTJAI

Szakadozott, ismétlődő hiánnyal szükséges már naponkint szembenézni. Volna már a világból is elég, hogy inkább a kettőzött univerzum placenta-ködébe visszatérjünk. Hangok dob-csendjét veri vissza a kuporgó Lét: ósdi ócskaság teremni s teremtve lenni! Sohasem-volt nyelveken elmondani némán, milyen is volt, mikor még tündérmesék is léteztek.

Melyik bizonytalan, de kutatható dimenzió üres? Vajon miként képes megfoganni felnőtt emlék szivárvány-vásznain áttetszőn a varázslat, mely nem engedheti tovább terjedni a méltatlan gonoszságokat?! Hang-börtönökkel harsognak, prédikálnak díszes-mentés ördögök növelve szakadékokat.

Próbálnék bújócskát játszani közöttük, de már senki sem érthet gyermek-lelkű tréfát, csalafinta, groteszk-tükröt. Kényeskedő vérszopói e kiábrándult rozsda-századnak mindent lefölöztek s tönkretettek; buta terheket cipel egymás hegyén-hátán oktondi, mohó kéz, hódítani vágyó karrier-akarat! – Beláthatatlan Idő-homályba előbb-utóbb minden elúszik.

Végső teremtő otthonok bizalmi csöndjébe még be beférkőzik tétován egy-egy holló-röptű kár-szó! Hivalkodás, üres szókarate-puffogtatás már mind egyre megy! – Illendően már mind összeálltak mozgás s árulásformák, céda tőrvetések. A gyülekező nyáj hamis pásztorok húrján mindenkoron széjjel szalad.

Bokros szégyenkezéseit mindenki maga gyártja, viseli illően hordva. Kincseket örökölve hagyják itt földi jussaik már idők pártfogoltjai. – Ím mind megváltoztak, vagy kipusztultak. Bennünk, kik még őrzik az emberi méltóság fényét örök lakó lehet mindentudón az Erkölcs!