ELKÉPZELT ÉRZELEM


Már lassú lüktetéssel dobban meg testemben a hang: echózó vízesések hangja szerelemmel viselős. Halkan doboló dúdolva ringató kalapács ütögeti érrendszerem vöröslő molekula-falát, mert titkos lélektani összefüggéseket érez. – Babonázó szemek esthajnal-sugarában még tiszavirágéletű, szent boldogság is értem reszket, bimbódzón miccenve megremeg.

Bátortalan bájosan előbb a karcsú ujjbegyek hegyén cikáz végig hirtelen az érzelmek milliónyi mágneses láng-kisülése, mint vállalható metamorfózis átlényegülése e parányi, mégis jelentős földi dolgoknak, ha két ember oly közel kerülhet, hogy egyszerre s együtt érez. – Romantikus csókú, bűvös, halhatatlan kirándulásra szólítják őket érett hűségű, szent ösztönök.

Lassú fokozatosság mellett gyarmatosítják testük még bejárható, ismeretlen térképét; mint mikor szűz-kontinensek nyomában járnak kíváncsiskodó konkvisztádorok. Mindketten szemérmesen elpiruló alázattal egymás előtt Ádám-Éva kosztümökben, mezítelenségük nemes pompájában megállva várakoznak. Gyakorló, megfontolt mozdulatokba lényegítik át Mindenségük boldogabb, kristálytisztább tálentumát.

Egymás lüktető alkony-ajkairól, akár negédes méhecskék szippantanak dús ambróziaízű nektárt. Parányi, jelentéktelen gesztusokból pontosan megértenék, hogy működhet az összetett emberi lélek benső alkímiája! – Így képzeltem el magamban a tiszta, hamisíthatatlan megváltást tartogató érzelmeket mielőtt végképp távoztam volna Apokaliptikus időmből!