MEDDIG MARAD?



Ölbe-fagyott ember-akarattal már képtelennek mutatkozik kilépni a komfortzónából. Arcok sikátor cella-erdeje felgyorsítja már az amúgy is gyorsított időt. Tétlenül tökölő hangya-ivadékok szaporázzák odalenn mihaszna lépteiket. Szeretni másokkal is: dobbanó hűség-árulás. – Még most is legnépszerűbb frázis a tudatos csillag-oltogató magány.

Mikor betelik a szerelmi fészek, s pohár fenekére kerül az elbaltázott létezés. Vérzékeny sebhelyek borítják el mindenütt a szív lüktető alkatrészeit. Drága-olcsó drámává aljasítja magát a kicsinyeskedő nézetkülönbség is. Mintha a tapintás, érzések hatalma is rendre megcsalná bitorlón a józan ösztönöket.

Az árnyak hirtelen megnőnek s el kell vesznie a megállíthatónak vélt pillanatnak; az áruló romantika van, hogy nem sütheti ki eléggé a szemet. Az élet szükségleteinek működtetéséhez testkabin-prostitúció szükséges?! – Jobb volna, ha a halhatatlan mindenség farkasvaksággal gyógyíttatná önmagát.

 Városperem-vidéki rom-dzsungelekben bambán bámuló kísértetek ellen bármikor hasznos lehet kísértő holdfények cella-spirálja s a fokozatosan körbe kerített, megszelídíthető árnyak zeneisége. A legtöbb ember ma exhibicionista hontalan: párkapcsolatokból ugrik ki a függetlenségbe, míg karrier-építésre fordítja családjára szánt idejét. – Nyomakodó, becsvágyó törtetéshez hiába ér az arcunk.

Az érdek akarat régtől fogva szétosztható. Ha meg lehetne maradni prófétai szilánknak, kiismerhetetlen szikra-talánynak a tükrök méla homályán elfogadhatóbb eltűrők lehetnénk!