LEVÉL A LÁNYNAK


Drága Kincsem!

Mindig is rettentően büszke voltam rád, vádoljon a külvilág nyugodtan azzal, hogy gyáva voltam akkor, amikor a gyöngédséget összekevertem a határozottsággal, vagy éppen a talpraesettséggel.

Tizennyolcadik szülinapodon köszöntlek téged, és tudom, hogy most nagyon haragszol rám, és jogosan neheztelsz a – sok esetben könyörtelen életre -, hogy miért kellett olyan hamar elhagynom benneteket. Tudom, hogy kissé furcsán hangzik, mégis azt mondom, hogy talán a sors akarhatta így. Nagyon szerettem volna még hosszú évekig mellettetek lenni, mert azt szerettem volna, ha igazi család lehetünk, de ha arra gondolok, hogy az orvosi vizsgálatok, és azok a mérhetetlenül sok gyógyszeres kezelések, és egyéb terápiák sem enyhíthették a fájdalmakat, és a lelki katarzisokat, melyeket szükségképpen végig illett szenvedni, és el kellett tűrni – akkor azt mondom, hogy abban végzetesnek tűnő, döntő pillanatban igenis ez volt az emberileg meghozható legjobb döntés.

Elképzelem, hogy ezt a levelet olvasod, és ebben a pillanatban vagy a legszebb, mert azt a ritka, különleges vonzerőt birtokolod, mely nem kérkedik, és nem is fuvalkodik fel, mégis az ember tiszta szívvel, és mindig önzetlenül adja egy másik embernek.

Már egy hosszú ideje írni akartam, de tudod mindig tologattam, hátráltattam a napokat, mert több időt szerettem volna kicsikarni maradék életemből.

Már bizonyára megtaláltad a neked szánt szülinapi ajándékomat, amit anno még a születésed előtt vettem, és bár nem tudhatom, hogy az anyu tudott-e róla, én magam igyekeztem elfogadható formába becsomagolni. Amint látni fogod a csomagolópapír egy kissé érdek, és meggyűrődött a sok haszontalan próbálkozás dacára, de azért épségben maradt.

Látod már megint érzelgősre vált a hangom, és még rengeteg fontos dolog lenne, amit szeretnék neked elmondani.

A legfontosabb dolgok egyike, és egyben legfontosabb kincsed az életben az emberséged! Ezt ne feledd! Belőle táplálkozol, és ha úgy érzed, hogy jócskán meggyűltek a viharfellegek életed borús egén egyszerűen csak belém kapaszkodol, és meglásd biztos vagyok benne, hogy máris másként fogod látni bonyodalmas dolgaid összefüggéseit.

Anyu mindig óvott tőle, hogy a fiús ügyeket előttem beszéljétek meg – sosem értettem miért? Bár találgatni kíváncsiságom miatt mindig is előszeretettel próbáltam. Ha jól sejtem már most is lehet valakid! Én nagyon örülök annak, ha úgy érzed, hogy találtál egy rendes embert, akivel egy hullámhosszon vagytok minden szempontból, és aki ténylegesen lelked másik fele lehet! Azért biztos, ami biztos kérlek a nemi vágyakkal vigyázzatok, és legyetek óvatosak!

Tudod amikor először megláttam az anyut mintha egy másik kozmikus világba kerültem volna. Épek hogy elkezdődött a zűrösnek becézett, szokatlanul meleg Szeptember, és – szokásomhoz hívem -, honom alá csapott szürkés aktatáskámmal, és tele könyvekkel voltam fölpakolva. Nem tudhattam, hogy vajon mikor vehetett egyáltalán észre ténylegesen. Tudom, hogy szerinted azonnal fel kellett volna, hogy vegyem vele a szemkontaktust, de ez egy roppant félszeg, félénk, és velejéig hiperérzékeny emberrel szemben kész katasztrófának bizonyul. Mintha egyszerre lennék szerencsétlen, és esetlen. Ha majd nézel francia vígjátékot különösképp Pierre Richardot kicsit gondolj néha öreg apádra.

Az anyun éppen egy könnyed kis fekete színű kardigán volt, és hozzá hófehér blúzféleség, melyben úgy lebegett a felszín felett, akár egy valóságos angyali tünemény. Ha jól láthattam éppen szórólapokat töltögetett, és írt alá filc, vagy éppen golyóstollal, és látszólag teljesen a munka megszállottjának tűnt. Azaz se látott, se hallott.

Én mindig is nehezen építettem ki új kapcsolatokat, mert sajnos gyerekkorom óta nem tanulhattam, és sajátíthattam el a barátkozás művészetét. Tudod, amikor szülinapjaid voltak, és hirtelen eltűntem mindenki legnagyobb csodálatára az csupán csak azért volt, hogy tisztességesen kibőghessem magamat, és elsirathassam szánalmas pesszimizmusom műfajait.

Sokszor visszagondolok, hogy mekkora egy mázlista lehettem, hogy egy olyan fantasztikusan erős, és karizmatikus személyiség, mint az anyu rám talált, és velem szerette volna megosztani életét. Sokszor úgy éreztem, mintha becsapnám önző makacsságommal, kisstílű rigolyáimmal, mert a nagymamát nem különösebben szerettem. Tudom, most azt fogod gondolni, hogy miért nem tudtuk elásni egyszer és mindenkorra a kiélezett csatabárdot? A válasz egyszerűbb, mint gondolnád. Én eléggé makacs, és hajthatatlan voltam hozzá, hogyha egyszer megsértettek, akkor azokkal többet legfeljebb csak kényszerűségből, és nem felebaráti szeretetből váltsak egy-két keresetlen szót. No, meg ott volt anyu apukája is, aki el nem felejtette volna mindig az orromra kötni, és emlékeztetni, hogy ő egy ,,módosabb embert” szánt egyetlen lányának!

Egyik ember sem tudja, és nem is sejtheti, hogy vajon a halál után mi következik, mégis bárhová is kerüljön a rozoga, elhasznált, hajótörött földi testünk, a szellemünk, mely folyamatosan őrködik, és védelmezi szeretteinket talán mindig is ott őrködik felettünk.

Mennyi mindent szerettem volna elmondani neked kincsem! Te már biztosan nem emlékszel a nagyapádra, de annak ellenére, hogy sokszor egy marcona, kissé idegbeteg, és goromba öregember volt téged rajongásig szeretett, csak éppen sohasem tudta kimutatni, vagy éppen megfelelő mértékben kordában tartani az érzelmeit.

Olyan jó volna, hogyha az emberek láthatatlan, telepatikus, gondolati pályák által kommunikálnának egymással, és akkor már nem volna szükséges feltétlenül a személyes találkozások kritériuma. Akkor talán én is meghallanám a téged érintő érzelmeket, melyek bizonyára sokszor teherként nehezítik, és újabb megpróbáltatások elé állítják egész angyali lényedet. De bízom benne, hogy a humor és a jókedv mindig visszatérhet az ember bonyodalmas, és vihart látó elméje közé, hogy ott napsugárrá változtassa a nehezebb napokat.

Anyu biztosan nagyon fáradt, elcsigázott, és bár erősnek, és sziklaszilárdnak igyekszik mutatni magát mindig is gyöngéd, figyelmes virágszál marad. Kérlek, ha marad egyszer-egyszer egy kis időd a leckék, vagy barátok után menj és segíts neki, még akkor is, ha nem kért tőled semmit mutasd meg neki, hogy ott vagy, és számíthat rád, mert jelen vagy! Anyut sohasem láthattam spontán sírni! Talán azért volt ez mert mindig én voltam az első, akinél rendre eltörött az a bizonyos mécses. Most gondolom te is úgy érzed, hogy túlzásba vittem a szigorúságot saját magammal szemben, de hamar ráfogsz jönni, hogy még a legszilárdabb, önmagukat rendíthetetlenek mutató embereknek is létezik egy-egy érzékenyebb, külvilág által csupán csak ritkán látható oldaluk.

Szeretnék tőled kérni valamit! Erre te máris zokszó nélkül ugranál, és akárcsak egy liter tejről, vagy vizes zsemléről volna szó zokszó nélkül már mennél is a közértbe, hogy apád minél előbb élelemhez jusson, még akkor is, ha a külvilág szemében ez is egyfajta újabb szívességnek minősült családtagok között. Most viszont szeretnélek megkérni arra, hogy bárhogyan is alakuljon további életet sohase feledd el azt, hogy elsősorban ember vagy, és minden csak ez után!

Nem tudom, hogy lett-e gyereked, de jó volna, ha megpróbálnál minél több szívet melengető hasznos emléket is elmesélni neki, hogy tudja ki volt a különös, hóbortos nagyapja, és őszintén remélem, hogy ha megnő nem fog majd nagyon haragudni, hogy – akárcsak veled, melletted sem lehettem ott az utóbbi években.

Te biztosan nem emlékszel már rá, de amikor úgy négy-öt éves kis hercegnő voltál homokvárat építettünk a tengerparton, és te voltál a legbüszkébb, amint kis műanyag lapátoddal, és sárga színű vördöddel valósággal mint egy igazi építészmérnök pontosan kimerted az összes homokot, és hogy nedves legyen a kötőanyag kihasítottál – persze csak átmenetileg egy kis jelentékeny darabkát -, az óceánból. Rengeteg képet készítettem akkoriban. Elismerem, hogy talán illő lett volna jobban figyelni a fényviszonyokra, és egyéb effektusokra, mert bár sok kép kissé szemcsésre, vagy homályosra sikeredett azért az érzékes, és a harmonikus boldogság minden képen jól érződik, és kivehető.

Tudod édesanyád fantasztikus asszony, és azt hiszem, hogy hamarabb kellett volna találkoznom vele, amikor még nem volt eltört szívemben ennyi veszteség, és fájdalom sok-sok eltékozolt perc, és elvesztegetett pillanat miatt. Abban szeretnék bizakodni, hogy megpróbálsz boldog lenni, és kiegyensúlyozott, és felépíted a saját kreatív-alkotó életedet valaki oldalán, akit igazán, és őszintén megszeretsz! Ha esetleg a házasság, vagy az esküvő miatt aggodnál annyit mondhatok, hogy ne engedd, hogy a világ befolyásoljon akár bármiben is, mindig a szíved tanácsait kövesd! Én még jól emlékszem arra a napra, amikor az anyakönyvvezetőnél jártunk édesanyáddal a polgármesteri hivatalban! Édesanyád hihetetlenül modern hölgy, és bár szerintem minden hölgynek az esküvője napja a várva várt nagy nap, mégis az anyu megengedte, hogy meghitt, harmonikus polgári szertartás keretében mondhassuk el egymásnak a boldogító igeneket! Kérlek, ha nem felejted el ezt is említsd majd meg neki.

Lassan levelem végére érek! Nem szeretnék a búcsúzásra gondolni, de szeretnék abban bízni, hogy ezt a levelet mindenképpen megkapod, és nem gondolsz rám majd haraggal, vagy dühvel a szívedben. Édesanyáddal együtt te voltál a legnagyobb szent ajándék rövidre szabott életemben!