A KÖZÉPKORÚSÁG NYITÁNYA

A legtöbb esetben – így is, úgy is -, korai még megvonni az egyértelmű, és határozott mérleget, hogy vajon bizonyos életkorok betöltése után ki mennyire érezheti magát öregnek, fiatalnak, vagy rendkívül fáradékonynak.

A harmincasok kidüllesztett mellkasukkal folyamatosan azt igyekeznek a világ, és elsősorban önmaguk előtt is bebizonyítani, hogy ők az egyetlenek ezen a földön, akik tökéletes biztonsággal állítják rájöttek az élet sanyarú, és keserédes titkaira, hogy most elhagyván a harmadik x-et újfent kijelenthessék semmit sem tudnak az élet játékszabályairól. Míg akik a negyedik x-et is elhagyták egyre inkább a lelki-fizikális öregedéssel kénytelenek kelletlenül is szembenézni. Azzal a mindenki által ismerős, mégis teljesen ismeretlen adottsággal, melynek jeleit fölösleges is volna takargatni, vagy leplezni, hiszen egy idő után olyannyira észrevehető, akár egy elvakart szemölcs, vagy éppen pattanás.

A legtöbb egyedülálló nő – különösen, ha egy adott társadalmi csoport, vagy közösség elvárásainak szeretne megfelelni -, valósággal kínzó lelkiismeret-furdalást érezhet amiatt, hogy a legszebb éveit tékozolta el pusztán csak azért, hogy beálljon azon anyukák, férjes, vagy elvált asszonyok soraiba, akik már eddig is teljesítették kötelességeiket szeretteik, és az adott korszak elvárásai iránt. Ugyanakkor azok, akik ezzel homlokegyenest azt vallják, hogy már csak azért is inkább önállóak lesznek, és tartós függetlenségre és szabadságra kárhoztatva saját terveiket, és céljaikat akarják ha törik, ha szakad megvalósítani a társadalom szemében hajótöröttek, kirekesztettek, és száműzöttek lesznek, hiszen egy adott normarendszer értékeivel teljesen szembe helyezték saját elképzeléseiket. Mégis a legtöbb esetben kijelenthető, hogy nincsen olyan nő, aki betöltvén egy adott életkort ne érezne csillapíthatatlan sóvárgást egy igazi család, és egy huncuttan kacagó csecsemő iránt, akikkel teljesebb értékűnek mondhatná eddigi tartalmas, vagy izgalmas életét. Éppen ezért az ember könnyedén megfigyelheti, hogy azon hölgyek, akik egyedül járkálnak az utcán előbb-utóbb kiskutyát vesznek, és újfent meggyőzik magukat, mintegy a kegyes hazugságot igazolandó arról, hogy az elpocsékolt szeretetük tartósnak mondott érzelmeit átvetítsék a kiskutyájukra, ily módon igyekeznek kompenzálni az elszalasztott alkalmakat.

Akik abban a szerencsében vannak, hogy rokonaik, és szeretteik meglátogathatják őket bármikor életük folyamán azoktól előbb-utóbb kisebb neurotikus idegösszeomlást lehet kapni, hiszen óhatatlanul felteszik – főként a nőknek -, a kérdést: miért nem születek még gyereket? Miért nem alapítottak még családot?

– …De drágám! Miért vagy ennyire szigorú a testedhez? Hiszen a volt osztálytársaid már mind sokgyerekes családanyák, és annyira jól elboldogulnak! Te miért nem tudsz hasonlóan viselkedni?! – teszi fel egy-egy okostóni barátnő kioktató modorban sajátságos, és unalomig elismételt kérdéseit legjobb barátnőjének, aki még nem hódolhatott az anyaság édes örömeinek.

Sokszor olyan ez az egész, mintha már egyáltalán nem volnának az embernek igazi barátai, kapcsolatai, ismeretségei. Sokkal inkább szövetségek, és érdekek kusza, és szövevényes hálója, és masszája határozza meg a túlélés, vagy az életben maradás ősi, ellenállhatatlan receptjét.

– Kedveském! Őszintén sajnállak téged! Én a helyedben máris hanyatt dönteném azt az isteni seggű Antoniót, aki azt állítja, hogy a trópusokról jött és csak keveset gagyarászik a nyelvünkön!

– Ugyan már anyukám! A lányunk már régen felnőtt, önálló nő! Csak tudja mit is akar valójában! – inti le kotnyeleskedni vágyó feleségét az aggódó apuka, majd hogy aggodalmát máris megalapozottan kompenzálhassa átad egy zsíros csekket, vagy akár készpénzt ,,kislányának”, hogy ezzel is méltóképpen hozzájárulhasson az egyedülálló nők ingatag lábakon álló költségvetéséhez.

A nők többsége ennyi szívesség láttán csupán szabadkozni tud, és fűt-fát megígér, hogy néhány hónapig még ki kell tartani a lelkes családtagoknak, és akkor esetleg szóba jöhet egy új párkapcsolat, egy felélesztett régi romantikus szerelem, és a legvégén egy olyan kisbaba akit már nagyon vártak, és aki annyit boldogságot képes adni, aminek mindenki kivétel nélkül csakis örülhet.

– …És különben is! Mi a nyavalyát kell azon agyalni, meg izgulni, ha a Ritukának még nincsen párja? Az ég áldjon már meg mindenkit! Elvégre a XXI. században vagyunk, és nem a sötét középkorban! Ha szeretőkhöz van kedve akár egyszerre több kapcsolata is lehet, míg megtalálja a számára ideális párjelöltet! Bárcsak legalább negyven évvel én is fiatalabb lehetnék! – sopánkodik sokadszorra egy négyszeresen is elvált, jómódú özvegyasszony, akin egy deka ránc – annyi sincsen -, és akinek olyan kifinomult, babapopsi-tapintású kezecskéi vannak, mint amik hosszúra sikeredett életük során soha az életben nem kényszerültek arra, hogy kétkezi munkából éljenek meg, hiszen mindig akadt egy újabb bepalizható áldozat, aki gáláns gavallérok módjára eltartotta őket.

– Jó volna elutazni Balira, vagy Óceánia valamelyik eldugott, emberi szemnek szinte tökéletesen lakatlan, ősi paradicsomi szigetére, ahol akár az ember egész nap egzotikus gyümölcsöket ehet, vagy kedvére úszhat egy fátyolvízesés alatt, miközben nedves hajába a hölgyek tűznek virágszirmokat. – feleli csak úgy önkéntelen az egyik harmincas nő, aki még független, de már mindennel tisztában van, ami a tabutémák tárgykörébe tartozik.

– Ti is tudjátok, hogy nem vagyok azért annyira ostoba, hogy ne védekezzem minden szex előtt! Mégis, ha jönne a baba szándékosan ti lesztek majd az ünnepélyes utolsók, akik tudni fognak róla, mert semmi kedvem sincs hozzá, hogy köröttem lebzseljetek, és csámcsogjatok, hogy vajon miért csak ennyi idősen vállaltam gyereket.

A függetlenséget, és a szabadság átmeneti ideiglenességét általában mindenki nagyon élvezi. Még ha egy-egy újabb udvarló fel is bukkan az ember posványos életében, aki nem flörtöléssel, vagy nyílt színű támadással csábít, de virággal, bonbonnal, és esetleg egy jóféle ékszerrel, aminek grammra megmérhető karátjai bizony-bizony szintén nyomós érveknek számítanak a hölgyek körében.

A XXI. század hierarchia kritériuma rendkívül egyszerű. Dolgozz keveset, keresd szét az agyadat, minden más teljesen érdektelen! A kisgyerekes kismamák, és családosok köre egyre szűkebb, hiszen rendkívüli gondosságot igényel már egy-egy Alfa hím, és Omega nőstény kiválasztása a családalapítás szempontjából, míg a csecsemőgondozók, és a dadák csupán a társadalom egy köztes rétegét foglalják el, és csupán tervezik a nagy alkalmat, amikor majd nekik is önállón kialakítható életük lesz, akárcsak egy jól szabályozott láncolat. A legjobb barátnőkre viszont általánosságban az lesz jellemző, hogyha amelyik barátnő családot alapít egyre kevésbé igényli majd az ú.n. ,,csajos traccspartik” megtartását, hiszen minden szabad perce milliméter pontosan be lesz osztva, akárcsak egy gyárban dolgozna, a nap gyakorlatilag huszonnégy óráján keresztül.

Az elkényeztetett feleségeket, vagy valami hasonló roppant megtisztelő poszt várományosait egyfajta irigykedő, féltékenységre igen-igen hajlamos társadalmi megbecsülés övezte, pláne akkor, ha a bulvármédia szerves részét képezte a mindennapokban, és pop kulturális módszerekkel valósággal betört a nyugodt, meghitt otthonokba. Hiszen pénzt keresni mindig is kellett valahogyan.

Azok a kisgyerekek például, akik a szokványos, és unalmas Teddy-játékmackók helyett már Playstationön, vagy X-boxokon játszanak, és tesznek az egész világra, mondván; ez nekik kijár gyermekkoruk idillikus, megélhető kalandos utazásáról is lemaradnak. És ha bármelyik szülő – merő véletlenségből -, arra a szentségtörésre vetemedik, hogy karácsonyra tévedésből nem a Ferraris távirányítós autót veszi meg, hanem inkább egy Porsche terepjáróval igyekszik boldog pillanatokat csempészni első szülött szerelemgyerekének az véresen komoly szentségtörést követ el, aminek a büntetése, hogy már a következő munkahéten határozottan ki kell cserélnie a hibátlan csomagolású játékot egy annál megfelelőbb, és bizonyára méregdrágább különlegességre. Arról már nem is beszélve, hogy a legtöbb kisgyerek, aki lövöldözős játékokkal játszik lélektani szempontból a későbbiek folyamán bizonyíthatóan nem biztos, hogy egészségesen tud majd integrálódni, beilleszkedni az adott társadalom elfogadott értékrendszerébe.   

Aztán, amikor a kismamának hirtelen sétálni van kedve a játszótéren, és a kis hercegnő, vagy éppen trónörökös is vele tart a minden kényelmet, és luxusigényeket kielégítő, modernül felszerelt babakocsiban, hogy a többi rokonszenvesen érdeklődő, és kíváncsiskodó fiatalos, lendületes anyukákkal ne kelljen beszélgetni az adott kismama máris inkább előkap egy olcsó krimit, vagy valami éppen akkor futó, jól fogyó bestszellerlistás prózát csakhogy a többi érdeklődő szülő barátkozós hajlamát rögvest kerékbe törje, és leszerelje. Mondván: éppen olvasok, tehát le lehet kopni rólam de azonnal!

Amikor végre az otthonmaradási időszaknak, és készülne visszamenni a munkahelyre az adott nő, a párja máris megjegyzi, hogy miután a soványaknak áll a divat azonnal szedje a lábát futólépésben, és ki se jöjjön a konditeremből egészen addig a pillanatig, amíg teljesen vissza nem nyeri szülés előtti csúcsbombázó alakját, amivel egykoron bizonyára meghódította kedvese szívét.

 Később aztán a dolgok megint csak megváltoznak, hiszen a férfi is tekintélyes sörpocakot növeszt, de akkorát, mintha ő volna személyesen a török szultán, vagy egy kiselejtezett sumó világbajnok. És ha a kiadósan bőséges vacsoraasztalnál véletlenségből megjegyzi, hogy az illető hölgy semmit sem változott, ám egyetlen falatka károsító rántott húst, vagy fasírtot sem ehet, mert mindig illik vigyáznia a vonalaira olyan párkapcsolat nem létezik, hogy ettől a beszólástól máris el ne szabadulna a pokol.
Hála a közösségi médiák mindenre kiterjedő hadjáratainak, ahhoz hogy továbbra is nyeregben érezhessék magukat, és a toppon lehessenek rengeteg nő máris elbüszkélkedik nemrég született csemetéjével. Hogy milyen volt, amikor először kakilt a vécén, méghozzá teljesen egyedül feltartott győzelmi jellel a háttérben? Vagy hogy melyik szót mondta ki először, - amit hála már az okos telefonok diktafon applikációinak pontosan rögzíteni lehet, így egyetlen mihaszna, vagy középszerű hang sem vész kárba.

 Általában a nagyobb társaságban mindig a férfi az, aki feszengeni kezd, mert képtelen beletörődni abba, ha szerelme esetleg még mindig népszerűbb, és sikeresebb mint ő.

A legtöbb nő, akik bár bombázó testalkattal áldott meg az ég előszeretettel barátkoznak olyan emberekkel, akiknek szintén lelki komplexusaik vannak, és jelentős kisebbrendűségi tévhiteik hiszen így lélekben örökké karcsúak maradhatnak, és nem szükséges mindannyiszor saját maguknak bebizonyítaniuk, hogy még mindig ő az első számú egzotikus szépségkirálynők saját egyszemélyes szépségversenyükön. Abban a percben, hogy a nagyszülők is beállítanak, vagy hirtelen újból felbukkannak a pár életében az élet újból egy darálóhoz fog hasonlítani, amibe minden belekerül, hogy aztán mindent ledarálhassanak. Igazából minden nő, aki nem tud egyensúlyozni a magánéletben előbb-utóbb megérti, hogy a nagyszülőknek is kisebbfajta csalódást okozott, mert a talpraesettséget nem neki találták ki, mint a régiek iskoláját, ami a tapasztalatszerzésről szólt. Vidám, kissé rút kiskacsa kislányból később pattanásos, megnyúlt, bakfis kamasz még később már éretten gondolkodó egzotikus virágszál serdült, aki még mindig ugyanaz a kisebbrendűségi komplexusokat álcázó, félénk, és megriadt állatkára emlékeztető kiskacsa, aki volt, csak most hihetetlenül formás, karcsú, sportos külalakja van, és mézfolyamként csordogáló, vállközépig érő frizurájával naponta más sztárfodrász foglalkozik, és olyan istennő tekintettel hódítja meg, vagy éppen babonázza meg a férfiúi szíveket, hogy bármikor képes összetörni őket.

Egy szép napon aztán – ha szerencséje van a hölgynek -, kifog egy olyan kissé tétova, nyeszege emberkét, akit ugyanazok a belső, vívódó lelki konfliktusok jellemeznek, akárcsak a hölgyet, és megszületik valami rejtett, ösztönös, lélektani szimbiotikus kapcsolat, mely a kölcsönös részvéten, és szánalmon túl talán még a kölcsönös szeretet csíráit is hordozhatja. Aztán, hogy a boldogságról érdemes-e a továbbiakban vallani, és beszélni az már egészen más tészta. Később minden hölgy vágyódni kezd egy elképzelt, régi élet után mely a ,,mi lett volna ha?” érzésvilága  fejez ki talán a leghitelesebben. Mi lett volna, ha nem pasizok be? Mi lett volna, ha inkább a karriert választom, és nem a családi boldogságot? – Mindenki rájön arra, hogy hihetetlen mérvű lelki energiát pocsékolt el, viszonylag nagyon rövid idő alatt, és hogy bár minden sziklaszilárdan biztonságosnak tűnik, és az élet akárcsak egy hajó száll a vízen, mégis a nehéz, fáradtságos hétköznapok világához is előbb-utóbb szükségképpen fel kell nőni.