HÉROSZ-BUKFENCEK 

Hérosz-bukfencek hetvenkedő kötéltánca – már rég rájöttem -, nem nekem való. Teve-lustasággal, bősze-mihasznasággal vádolnak egyesek. Hová is tarthatnék még ennyi különcködni kész súlyfelesleggel? Szárnycsapkodással is csupán a bókolások, idejétmúlt romantikák talaján próbálkozom. Esztelen, meggondolatlanságokon – bizony elég ritkán törőm a fejem. Celeb-viaszbábuk bármikor s tetszés szerint meg/átfaraghatóak.

Ész-ösztöneim benső, titkos labirintjában is van, ami mindig eligazít. Természetem lázadása ellen való parázna, céda angyalok könnyelmű illegő kelletése – megrögzött billentyűdobbanásaimtól csupán az Egy lehetséges emberi törvény távolíthat el. Szemeim kráter-lyukait könnyezve rimánkodó égbolt-szakadékok árnyékolják, s a világ óriásléptű tévelygéseit mindig is nehezebb, kacifántosabb helyrehozni, mint akár az egyéni tévelygéseket.

Még most is vannak nehezebb hajnalok, mikor konok-dac álmokat kergetek; kinyithatnám – ha merném -, bátor-merészen szívemet annak kit igazán megillet. Változandó, túlérzékeny tüskés-rigolyáim – félő -, már mindenhova követnek. – Összetört álmaim becses cserepeit féltett, szent amulettként még megőrzöm.

Bárhová is néznék zavarba ejtő, idiótaságokat támasztó V.I.P. partiarcok népesülő kompániája vicsorítja rám vámpír metszőfogait. Örökölhető lett a megvetett káromlásszag is. Egyeseket kifogyhatatlanul hajtott a tékozlóság negédes íze. – Bőrünkből – ha csak nem vigyázunk bőséggel patakzani kezdenek rózsaolaj-könnyei eltitkolt romantikák, benső különbékés nyugalmaknak. A fájdalomban sem találni mindig megváltást remélő megtisztulást.